Néhány hete meghívtak, hogy vegyek részt én is egy parndorfi kiránduláson, ahol megadott témákra kellett összeállítani szetteket a boltok kínálatából. Nagyon izgalmas egy-egy ilyen workshop, és érdekes látni, hogy ki hogyan képzeli el a megadott témát a saját stílusában. Őrült egy nap volt egyébként, reggel 7-kor már a buszban ültünk és 9-re értünk a DesignerOutletParndorf-ba. Kávéval és reggelivel egybekötött egyeztetés után be is vetettük magunkat a boltok kínálatába és elkezdtük összeszedni a ruhadarabokat. Próbálni nem volt idő, ami tetszett vittük, és a végén álltak össze a szettek igazán. Utána kezdődött a fotózás, és már csak késő este értünk haza. Fantasztikus élmény volt az biztos! 🙂
Az első, amit most megmutatok egy irodai összeállítás, vagyis, hogy én miben mennék szívesen dolgozni. 🙂
Az első bolt, ahová benéztünk a Karl Lagerfeld volt (ahol egyébként, mint kiderült az egyébként is 70%-os outletárból a pénztárnál még lejött 60%! így kb. 10 000 ft volt egy napszemüveg, 5-6000 ft egy pulcsi), és egyből bele is szerettem egy ruhába. Gyakorlatilag első ránézésre tudtam, hogy nekem ez lesz a nyári irodai szettem alapja, mert ilyen hőségben nincs is annál kellemesebb, mint nyári ruhába bújni. Azért tetszett meg a ruha, mert a szabása és a kidolgozása miatt szerintem megállja a helyét egy komolyabb tárgyaláson, vagy egy szigorúbb irodában is. Én nagyon kedvelem az ilyen egyszerű, de nagyszerű darabokat a hétköznapokon is.
Mivel egy klasszikusabb fekete bőrtáskát választottam, úgy gondoltam a cipővel azért lehet egy kis extrát csempészni az összeállításba. Imádom egyébként is az állatmintás cipőket, és örültem, hogy erre rábukkantam. A sarokmagassága nagyon kényelmes, abszolút lehetett benne közlekedni, de azért mégis csinos. Egy arany órát és egy jó nagy napszemüveget választottam még. Több kiegészítőre úgy gondolom, hogy az irodában sincs szükség, de egyébként is túlzásnak éreztem volna.
Karl Lagerfeld ruha I Fossil óra I Emporio Armani táska I Humanic cipő I Furla napszemüveg
Fotó: Rács Zsófi
Nagyon csini vagy, jól áll ez a ruha! 🙂
Pont az előző kánikulában beszéltük, hogy de jó, hogy nálunk nincs dress code, különben megdöglenénk, a légkondi ellenére is. Mondjuk ez egy infós cég, szóval amíg a fejlesztők papucsban meg focis ruhában mászkálnak, addig engem sem nagyon izgat, hogy mit veszek fel ide 🙂 De nem irigylem azokat, akiknek a dögletes melegben is harisnyában, zárt cipőkben, sokat takaró felsőkben kell dolgozni…
Úristen, de jól áll ez a piros ruha! Többet kellene pirosat hordanod. Mondjuk nekem is…. 🙁 🙂
Szuper, szuper szett! A cipő nem az én stílusom, de ehhez az összeállításhoz nagyon jó! Biztos izgi egy ilyen nap, az se baj, ha a végére összeesel, mert minden percét élvezted. Én egyébként nagyon szeretem a parndorfi outletet, igazi kincsekre lehet bukkanni. A kiválasztott darabokat meg is tarthattátok? 🙂
Mi történik azokon a képeken, ahol látszik a lábad is? Kicsit olyan, mintha lebegnél:D
Nagyon jól eltaláltad az összeállítást! 🙂 Az utolsó kép pedig szuperjó! 😉
Ha ilyen cipőben jönne be egy beosztottam, hazaküldeném! 🙂 Hivatalban minden állatminta ledér benyomást kölcsönöz. 🙂
Gyönyörű ez a szett! 🙂 Az a táska… hú 😀 Hihetetlen, hogy mikor én ott jártam, nem találtam semmi jót 😀
Köszi szépen!
Hát igen, nem lehet egyszerű, amikor ennyire kötött, hogy mit lehet felvenni. 🙁 Sok helyen még a légkondi sem alap sajnos a szigorú megkötések mellett. :/
Köszönöm <3 Majd ösztönözzük egymást valahogy! 😀
Ó, jó lett volna, ha megtarthatjuk. :)) Sajnos nem, de én ezt a ruhát azóta is bánom, hogy végül nem vettem meg. Sajnos már zártak a boltok mire végeztünk és én egy táskáért rohantam inkább vissza. 🙂
Kár, hogy ilyen korán zárnak egyébként, ezt az egyet utálom bennük, egyébként tényleg kincsekre lehet bukkanni, főleg most a nagy leárazásnál!
Hu szerintem egy kis photoshop fail 😀 Én készen kaptam a képeket, őszintén fogalmam sincs :’D
Köszi Dóri, örülök, hogy tetszik. 🙂
Hivatalba valóban nem a legszerencsésebb, oda én is inkább fekete vagy nude cipővel venném fel. 🙂
Egyébként tényleg nehéz volt válogatni, főleg a méret miatt, sok minden tetszett de vagy kicsi volt vagy nagy.. Szerencsére a táskákkal könnyű dolgunk van, ezzel kapcsolatban a családom tudna panaszkodni :’)
[…] #ParndorfTrip: https://beautyjunkie.hu/2014/07/parndorftrip-office-look.html […]
[…] I. – II. – III. – IV. – V. […]