Augusztusi PIXIBOX

Most a szokásoktól eltérően előbb jelentkezett a Pixibox, és már július elején hozzájuthattunk az augusztusi számhoz. Látszik, hogy nagyon gondosan lettek összeválogatva a termékek, mert ahogy keresgéltem a neten, kinek mit rejtett a kis csomagja, nem tudtam nem észrevenni, hogy úgy lettek összepakolva a termékek, hogy színben harmonizáljanak. Engem az ilyen apróságokkal lehet legjobban levenni a lábamról. 🙂 

A már rendszeresnek számító Piximagazin lapult a doboz tetején. Nekem ez a színkombó teszett eddig a legjobban, gyönyörű ez a kék téma, abszolút nyaralásidéző. 🙂 Bevallom én az elején ezt mindig félredobom, mert a doboz tartalma érdekel inkább, de utólag azért át szoktam lapozgatni.

Az első, ami megcsapta az orrom, az a BOMB Cosmetics termékek illata volt. Kaptam egy kis organza zacsiban (megint az apróságok ugye <3) 3db Little Hotties illatpasztillát, és egy málnás szappantortát. Gyakorlatilag a doboz felbontása után már illatárban úszott a szoba, pedig még hozzájuk sem nyúltam. Korábban mindkettőt próbáltam már, csak más illatokban. Nagyon tetszettek, úgyhogy örülök az utánpótlásnak, tuti, hogy el fogom használni!

Az Essie körömlakk volt a következő, amire extra sebességgel vetettem magam. Annyira vágytam már egyre és végre itt van! Nagyon tetszik a színe, alig várom, hogy felkenjem, remélem nem fog csalódást okozni. 🙂

A Schwarzkopf Professional Essensity Color&Repair sampon és balzsam elsőre nem fogott meg, de aztán rájöttem, hogy tök jó lesz utazásnál magammal vinni. Félre is tettem, várja, hogy eljöjjön az ideje. 🙂

A Vichy napvédő krém mintának nagyon örültem, de aztán megláttam, hogy csak egy van belőle. 🙁 Szívesen próbálgattam volna kicsit tovább.

A Clinique BB krémjét még nem próbáltam ezelőtt, és bevallom nem is nagyon vonzott. Örülök, hogy nem kis minta került a dobozba, hanem egy utazó méret, mert így valódi tapasztalatot tudok szerezni. Egyébként a mostani színemhez valószínűleg jó is lesz, úgyhogy a hosszú hétvégéknél ezt fogom a sminkes táskámba dobni. Ahhoz képest mennyire nem érdekelt, ez lett az egyik kedvencem a dobozból. 🙂

Végül pedig Karl Lagerfeld női és férfi illatminták (egész jó), valamint egy Vichy strandtáska lapult a dobozban.

Összességében ez egy klassz kis doboz lett szerintem, praktikus termékekkel és kiszerelésekkel a nyári szezonra. A következő doboz, ha jól tudom egy szülinapi kiadás lesz, én nagyon várom már. Szerintem iratkozzatok fel ti is a hírlevélre, nem érdemes lemaradni róla, van egy olyan érzésem. 🙂

Ti megvettétek ezt a dobozt? Tetszett nektek?

Follow:
Oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .