Nina Ricci – Nina hasonmás?

avon_ultra_sexy (6)_2.jpg A blogon nem mutattam még be parfümöt, mert szerintem ez az egyik legnehezebb dolog..sosem voltam jó az illatok leírásában, és nekem az sem mond semmit, ha leírják, hogy pézsma, gyömbér és meggymag illatú valami.. muszáj megszagolnom, sőt saját magamon kipróbálni, hogy eldöntsem milyen.

Ráadásul nem is vagyok egy nagy parfümváltogató, hosszú évek óta a Nina Ricci- Nina (tudjátok a piros alma) az én illatom, néha kicsapongok, de mindig ehhez térek vissza. Ebből mindig van itthon, mert annyira a magaménak érzem, mint soha semmilyen másik illatot.

Amiért ez a bejegyzés születik az tulajdonképpen az, hogy megtaláltam a hasonmását, méghozzá az Avon új parfümjében. Egyik nap hazamentem szüleimhez, anyu lobogtatta a csuklóját, hogy szagoljam meg!! Azonnal rávágtam, hogy hé ez az én illatom! 😀 Aztán jól elmondta, hogy nem, ez az új parfüm, és neki is azonnal feltűnt mennyire hasonló, de kíváncsi volt mit szólok. Persze nem teljes az egyezés, de szerintem jó alternatíva. 🙂 Egyébként meglepően tartós is, szóval azóta itt van nálam, és boldogan fújkálom a 3000 forintos Ultra Sexy névre hallgató verziót is!

Hasonlítsátok össze ti is, kíváncsi vagyok mit szóltok! Vagy másnak is feltűnt már esetleg az egyezés?:)

Follow:
Oszd meg:

7 Comments

  1. v12345
    augusztus 29, 2013 / 18:37

    Szia!

    Én most inkább lehangolódtam. Nekem is megvan a Nina és szeretem ősztől-télig, finom illat. De már így is sokan fújták, ha az Avon illata tényleg ennek a koppintása olcsóbb verzióban, akkor ezután boldog-boldogtalan ezt fújja majd. Nem lesz semmi extra, csak egy tucatillat a sokból. Ki akar olyan illatot viselni amit minden 2. ember, én nem.

  2. Maggie
    augusztus 29, 2013 / 18:58

    Szia!

    Van abban valami, amit mondasz, de én tényleg évek óta használom (mindig megfigyelhető mikor adják akcióban pl., mert gyakrabban csap meg az utcán, sokan szeretik) és mégsem éreztem ezt sosem zavarónak, mert egyébként mindenkin annyira máshogy jön ki! Szerintem pont ez a csodás a parfümökben. 🙂 Én ha kipróbálok valami mást, akkor előbb utóbb valaki szól, hogy a másik az én illatom, mi lett vele..szóval innentől kezdve engem nem érdekel, ha minden második ember viseli egy darabig, mert majd lecseng a láz, de nekem akkor is szerelem marad! 🙂

  3. R_Arabella
    augusztus 29, 2013 / 19:51

    Pont a minap jegyeztem meg a Twitteren, hogy engem is nagyon emlékeztet valamire az Ultra Sexy. 🙂 Szerintem is kísértetiesen hasonlít a Ninára, bár talán leheletnyivel karcosabb és fásabb, igaz, én csak tesztert próbáltam.

  4. v12345
    augusztus 29, 2013 / 22:18

    Az Avon annyira könnyen elérhető és „olcsó”, hogy már a középiskolában minden osztályban van több tanácsadónő és a legtöbb nagyobb munkahelyen is. Az Avonos parfümöket meg fújja boldog-boldogtalan… én elég sok Avon parfümöt utáltam meg pont emiatt, mert nem lehet úgy végigmenni az utcán, hogy ne csapna meg valakin egy tipikus Avon illat, ami már 10 éve is a piacon volt és azóta is. Gondolom a Nina-hasonmással is így lesz. Aki idáig nem ismerte (drága a maga 8-10ezres árával, akciósan is elkérnek érte 6 ezret) az is fogja. Szerethető meleg illat, ezt aláírom, de nekem elveszíti majd a varázsát ha óránként érzem majd valakin. Mindenkinek más a bőre ez is igaz, de akkor is érezni melyik parfümről van szó, annyira nem változik az embereken. Rajtam tartós illat volt idáig, elég volt 1x fújni, parfümériában vettem eredetit. Szerintem csak a másolatok illantak el könnyen az emberekről (kimérős förmedvények, meg vaterás másolatok).

    Keresnem kell egy új kedvencet a hidegebb napokra. :-S

  5. Gabi
    augusztus 30, 2013 / 08:29

    Komolyan, neked ez a legnagyobb problémád az életben? Ne vicceljünk már. A Nina max egy 10-es és ha hasonló az illata egy 30 ezres Chanelnek vagy Diornak, akkor most ők is picsákoljanak, mint te? Ha valaki úgy választ parfümöt, hogy mit nem hordanak mások, az már rég rossz. Gondolom krumplit sem eszel, mert a Föld kétharmada azt eszi. Idióta.

  6. Lola
    augusztus 30, 2013 / 09:44

    Mondjuk én kifejezetten szeretem megérezni a kedvenc parfümömet, olyankor legszívesebben becsukott szemmel mennék az illat után, és folyamatosan szagmintákat vennék a levegőből. 😀 Igaz, hogy a kedvenc illatomat ritkán is érzem meg máson, valahogy nem a trendi illatok tetszenek, vagy nemtom.

  7. Tibi
    augusztus 30, 2013 / 11:05

    1. Lehet sznobozgatni parfümmel…lehet venni 30 ml-t 20 ezerért is…Csak egy a bökkenő…A kutyát nem érdekli milyen az illatod ha egy pattanásos tehén vagy. Lehet rajtad a NIna vagy az ULTRA SEXY ha abszolút nem tartozol az „ultra sexy” kategóriába…akkor elnézést cseszheted…
    Éreztem már Chanelt hájas igénytelen csajon, és éreztem már egy sima egyesek szerit uncsi Puma Jamaicát egy olyan dögös lányon, ahogy libbent a gyönyörű derékigrő haja, a kis csipke szoknyája…na azóta ez a lány már a feleségem…
    Szóval ha magatok szórakoztatására hobbi-hülyeségből fújjátok magatokra a luxus sz..rt akkor tegyétek, de ha célotok van vele, válasszátok ki azt ami Titeket képvisel, amit Ti képviseltek, különben pénzpocséklás és az egész….
    Üdv Tibi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .