Májusi kedvencek

Májusban nem volt túl nehéz dolog összeszedni, hogy mit szerettem a legjobban, mert most nagyon húzós volt ez a hónap és visszatértem a jól bevált dolgokhoz, hogy kicsit a saját dolgomat is megkönnyítsem a reggeleken..
Szinte nem volt olyan nap a hónapban, hogy ne viseltem volna valamilyen rúzst, mert most erősen előjött a rúzsfüggőségem, de a leggyakrabban a Rouge Coco – 15 Ruban Rose árnyalat volt rajtam. Azthiszem kijelenthetem, hogy éppen ez a kedvenc mindennapi rúzsom:) Visszafogott, de különleges szín!
Ami pedig már hónapok óta tartó szerelem, az az Anew ajakbalzsam…sosem volt még ilyen puha és hidratált a szám:) Rúzsozás előtt is szuper felvinni, mert nem csúszkál rajta a rúzs. Látjátok mennyit használtam? Már lassan jöhet a következő:)

Az arcom legjobb barátja a MAC careblend púder. Amióta megvan nem igazán használok alapozót, mert bőven elég, ahogy kiegyenlíti a bőrtónusom. Látszik is, hogy használom rendesen, valahogy februárban vettem de már elértem a pan-t:)
A púderrel egy időben vettem ezt a Wonder Woman msf-t, és azóta bevallom nem nagyon volt alkalmam jobban használni, mert elég kis hófehérke voltam, viszont a május meghozta a kedvemet is, és az arcomnak is lett egy kis színe, szóval azóta viszont mindennapi kelléke a sminkjeimnek:) A bronzosítóval kontúrozok ezaz alap, és van hogy összekeverve a 3részt, teszek az almácskákra, vagy külön külön használom őket..jaj annyi lehetőség van benne, és olyan hatalmas, hogy meg sem látszik rajta, hogy egyáltalán hozzányúltam:D
Hamár bevált dolgok, akkor ez a NYX kék szeműeknek való paletta nem hiányozhatott..kicsit hanyagoltam az utóbbi időben, de ebben a hónapban mindig kint volt a komódon, mert állandó jelleggel használtam, ha minden színt nem is, de a fényes csontszínűt biztosan! Egyébként nagyon szeretem a NYX 10es palettáit, érdemes megvenni szerintem egyet-kettőt, mert nagyon jól összeválogatott színek vannak bennük:)
Erről a krémes szemhéjfestékről pedig pont most írtam, így nem is ragozom nagyon..IMÁDOM:D Alapnak, highlighternek..mindenhogyan:)

Talán áradoztam már éppen eleget ezekről az essence alap és fedőlakkokról, úgyhogy most csak annyit fűznék hozzá, hogy egyelőre úgygondolom, hogy újra és újra és újra meg fogom venni:)

 Egy kis random is legyen:) Az Avonnál mindig szoktak olyan akcióban lenni a naturals termékek, hogy tusfürdő-testápoló-testpermet..ez általában engem bosszant, mert a testpermetre mindig azt gondolom, hogy nem kell, viszont így vesszük meg, mert olcsóbb stb. Most előkerült ez a szedres-vaníliás és fuh..nagyon fincsi illata van, fujkálom magam rendesen vele:))
És a kézfertőtlenítőt pedig kicsit olyan szándékkal tettem be, hogy aki eddig nem használt, az kapjon kedvet! Plusz nagyon szeretem ezt a citromosat most, olyan friss illata van és nagyon gyakran használom egy nap:) Most különösen hasznos, sétáltok a városban és ennétek egy fagyit vagy valamit, akkor gyorsan tiszta kezeket varázsolhattok:)

És a hónap kedvenc nyalánca:) Asos-ról rendeltem, és most annyira megszerettem..pici, de annyira feldob mindent:) 
Nektek mik voltak májusban a kedvenceitek?:)

Follow:
Share:
  • Eztííí

    A kézfertőtlenítő tényleg tök jó találmány, bár szerintem érdemes mértékkel használni. Amikor én már tényleg minden (nyilván nem otthon töltött) étkezés vagy mosdóba menés előtt és után is bekentem a kezem, vagy csak úgy, egy nap többször, és egész nyáron, majd év közben, mert milyen jó a vonatra, egyszer csak azon kaptam magam, hogy nincs immunrendszerem:D Nem bírtam kimászni a megfázásokból és kétmarékkal ehettem a C vitamint. Azóta fesztiválra használom, és olyankor, ha nehéz kulturált mosdóba menni.

  • Kole

    Éppen most gondolkoztam ezen a NYX palettán. De sikeresen lebeszéltem magam. Most ez a post kicsit megzavart:D LEhet még egyszer meggondolom.

  • Maggie

    Kloe nem akarlak rábeszélni, de nekem igazi jolly joker ez a paletta:) Tényleg nagyon jól ki van találva a kék szemhez! Majd írd meg, hogyan döntöttél:)

    Eztííí, igen én is mindg próbálom visszafogni magam:)

  • apolka*.*

    az Essence lakkok nekem is nagyon bejöttek!=)
    egyébként tökjó ötlet, hogy amiről írtál már, azt belinkeled.

  • Maggie

    Apolka, minden bejegyzésnél így csináltam eddig:) Ha eddig nem vetted észre akkor csekkold, nehogy lemaradj valamirőll:)

  • Mííí

    a nyaklánc és a rúzsokat imádom!

    http://mindennonek.blogspot.com/

  • apolka*.*

    a vakegér formámat…-.-” bocsi, valószínűleg csak a szöveget figyeltem és nem tűnt fel a link!