A blog első szülinapja:)

forrás
Pontosan egy éve írtam meg a legelső bejegyzésemet.  Hatalmas lelkesedéssel írom a mai napig a bejegyzéseket, akkoris, ha éppen a vizsga időszak közepén is járunk, és mindig megörülök, ha felvillannak az e-mailek között az éppen frissen érkezett kommentek. Nagyon jó érzés látni, hogy vannak olyanok, akik már a legelső perctől kezdve olvasnak és még mindig az olvasók és kommentelők között látom őket, és persze nagyszerű, hogy egyre többen és többen lesztek, azthiszem ez igazán jó visszajelzés:)
Úgyérzem rengeteget fejlődött a blog az első próbálkozások óta, és persze ez nektek is köszönhető, és annak, hogy mindig megírjátok, ha valami tetszik vagy éppen nem:)
Ez a blog nekem elősorban hobbi és kikapcsolódás, de nagyon szeretném, ha olyan hobbi lenne, amiben ti is örömötöket lelitek és tudok segíteni vele:)
Most is erre kérlek benneteket, írjátok meg, hogy mit szeretnétek többet látni vagy kevesebbet, esetleg mi az a téma, amiről kíváncsiak vagytok a vélményemre, tanácsomra. Illetve, ha van olyan kérdés, ami érdekel velem kapcsolatban, akkor azt tegyétek fel, nagyon szívesen válaszolok, rengetegen használjátok már a formspringet is, aminek szintén nagyon örülök:)
A blog új külseje erre az évfordulóra készült, mostmár valóban tükrözi az én egyéniségemet is, és úgylátom a statisztikákból, hogy ti is jobban használjátok azóta, és könnyebben megtaláljátok, amit szeretnétek:)
Itt a blogon jelenleg 595-en követtek, Facebookon pedig 510-en vagytok jelenleg, nagyon köszönöm mindenkinek, borzasztó sokat jelent:)
Nem titok, hogy egy kis meglepetéssel is készülök Nektek erre az alkalommal, de ez még kicsit várat magára, figyeljétek a blogot és a facebookot, hogy le ne maradjatok róla:)
Köszönöm ezt az egy évet és remélem, hogy még lesz pár blog szülinapom:)
Follow:
Oszd meg:

19 Comments

  1. TÜNDI ♛
    június 4, 2011 / 11:55

    Nagyon boldog szülinapot a blognak, az új design pedig nagyon tetszik, tényleg Maggie-s! 🙂

  2. Annus
    június 4, 2011 / 11:55

    Én is köszönöm a sok hasznos bejegyzést, segítségedet.
    Nagyon jó lett a blog új külseje, áttekinthető:)

    Még sok bejegyzést a jövőben is. 🙂

  3. linus04
    június 4, 2011 / 11:58

    Nagyon boldog születésnapot a blognak!!! <3

  4. apolka*.*
    június 4, 2011 / 12:09

    Boldog blogszülinapot!<3
    Nagyon jó bejegyzéseket írsz, még mielőtt valami sminkcuccot rendelek az Avonból, mindig megnézem, Te mit írsz róla.=)
    Az én blogom is pár hete volt egy éves.=)
    Remélem, még sok évig fogod írni a blogod!

  5. SophiEl
    június 4, 2011 / 12:37

    Boldog szülinapot a blogodnak! 🙂
    Az egyik első vagy, akit elkezdtem olvasni, a tesztes bejegyzéseidet nagyon szeretem, ha te nem vagy, csomó szuper AVON-os sminktermék nem lenne most a készletemben.

  6. Bikira
    június 4, 2011 / 12:54

    boldog szülinapot a blognak, nagyon szeretem az új külsőt is. nagyon-nagyon tetszett a mit vásároltam mostanában videó, szerintem tök jó lenne, ha több ilyen outfites bejegyzést/videót csinálnál. 🙂

    köszönöm a sok avonos bejegyzést, egy csomó mindent megláttam nálad és rájöttem, nekem az kell. 🙂

  7. Madrid Angyala
    június 4, 2011 / 13:44

    Boldog blogszülinapot! :))

    Nekem még mindig az AVON-os dolgok az egyik kedvenceim, de a sminkjeidet, haul bejegyzéseidet és az OOTD-ket is szeretem. Az egyre több körmöm bejegyzésnek is csak örülni lehet. 😉

    Köszönjük a munkádat!!!

  8. Nikolett
    június 4, 2011 / 13:49

    Booldog Szülinapot Maggie Blog! *torta*

    Én a sidebar html kódjára vagyok kíváncsi, neeem :DD, én szeretném ha vadulnál sminkek terén:D valami sötétebb, erősebb, esetleg színesebb, csillogósabb.
    De nem titok hogy ha hétköznapi csini sminket keresek elsőnek ide jövök inspirálódni! 🙂

  9. dyna
    június 4, 2011 / 13:56

    Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

  10. dyna
    június 4, 2011 / 13:58

    Még sok-sok ilyen egy évet kívánok és persze számtalan új követőt! 😉 Magunknak meg sok új bejegyzést… 😀 (kommentet írtam bejegyzés helyett, így inkább töröltem, bocsi)

  11. citromhab
    június 4, 2011 / 13:59

    Gratulálok, sok boldog születésnapot, és nagyon tetszik az új dizájn. 🙂

  12. Carmenesque
    június 4, 2011 / 14:53

    Boldog szülinapot és még sok-sok évet! 🙂

  13. Nixi
    június 4, 2011 / 18:27

    Gratulálok!:)

  14. Tamara
    június 4, 2011 / 18:31

    Boldog blogszületésnapot! 🙂

    /Bocsi, hogy itt kérdezem meg, de sehol sem találom a neten, hogy mennyibe kerül a MAC-nél a szemhéjpúder utántöltő, nem tudod véletlenül? Azt sikerült megtalálnom, hogy a „sima” műanyagdobozkás verzió 4700 ft, de a pan-os verzió árát nem találom és régebbi bejegyzésben láttam, hogy terveztél egy ilyet venni, hátha emlékszel az árára. 🙂 Előre is köszi! /

  15. Maggie
    június 4, 2011 / 18:36

    Köszönöm szépen mindenkinek:))

    Tamara, azaz igazság, hogy végülis bécsben vettem még karácsonykor, és csak azért emlékszem az árára, mert kereken 50euro volt 4db, szerintem itthon is 3500 ft körül vannak, ha jól emélkszem, de azóta nem is figyeltem:(

  16. Tamara
    június 4, 2011 / 18:42

    Köszönöm, akkor majd holnap kiderül pontosan, de akkor valószínűleg refillt veszek majd. Csak kinéztem egy színt és annyira belelkesedtem, hogy persze most rögtön azonnal mindent meg kell tudnom. 😀 Még egyszer köszi. 🙂

  17. Kriszti
    június 5, 2011 / 03:25

    Gratulálok, én ootd posztokat szeretnék kérni. 🙂

  18. Roni
    június 5, 2011 / 23:22

    Én is boldogat kívánok, és hatalmas grat!:) Várom továbbra is a posztokat sok szeretettel:)

  19. Alexa
    június 11, 2011 / 09:25

    Boldog szülinapoooot! :)) Remélem még évekig leszl Blogger! Nagyon jól néz ki a blog új kénezete. hozzád illik :))

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .