Carmex ajakápoló – teszt

Nem ez az első eset, hogy találkozom a Carmex-el, de valahogy feledésbe merült. Aztán Suzie blogjában olvastam, hogy lehet a dm-ben kapni és tudtam, hogy be kell szerezni egyet..
(folytatás a tovább után)

Néhányszor jártam drogériában ezután, de éppen hiánycikk volt, vagy hely sem volt neki kitéve, de nem számít, mert végre szerdán szembetaláltam magam vele, pedig nem is ezért indultam:)
Mint már írtam, nem most találkoztam vele először, fotózáson sminkelés előtt kaptam a számra belőle, és nagyon tetszett, hogy mennyire gyorsan varázsolja puhává és gyakorlatilag parti-képessé az amúgy cserepes számat.
3 féle kiszerelésről tudok, tégelyes (amit az ó utcai boltban lehet kapni), a tekerős (ami nekem is van, dm) illetve a tubusos (szintén dm) .
Tégelyeset nem szerettem volna, mert egész egyszerűen nem higénikus.. ettől függetlenül persze nekem is vannak tégelyes ajakápolóim, például a body shop-osak örök kedvencek, mondjuk főleg az illatuk/ízük miatt..:)
Tubusos-tekerős között pedig az abszolút döntőbíró az spf volt. A tekerős SPF15-el rendelkezik, amit így egy héttel a nyaralás előtt okosabb döntésnek tartottam (persze máskor is, de ilyenkor főleg).
Ó és igen.. illat/íz kapcsán..hááát bőven hagy némi kívánni valót maga után:D Ki lehet bírni, azért annyira nem vészes..de valahogy mégis hiányzik az érzés, hogy valami nagyon finom dolgot kenünk a szánkra..
A csomagolása egyenesen katasztrófa szerintem, Suzie tökéletesen megfogalmazta,egy az egyben rovarirtó..
Mégis érdemes ezeken az első benyomásokon túllépni és kipróbálni, mert az eredmény viszont magáért beszél:) Gyors segítség, ha például rúzsoznánk, de a szánk szörnyen néz ki. A gyorsaság mellett hatalmas mellette érv, hogy végre ki is tart a puhaság. Egyszerűen én ajakápolónál ilyet még nem tapasztaltam. 
999Ft-os áron kapható egyébként, ami lehet, hogy első hallásra soknak tűnik, de amint kipróbáljuk szerintem értelmet nyer minden egyes elköltött forint:)

Próbáltátok már? vagy van valamilyen más jól bevált ajakápolótok?:)
Follow:
Oszd meg:

11 Comments

  1. Lulu21
    augusztus 1, 2010 / 13:26

    Én egy ideje nagyon ráálltam arra hogy amiből lehet olyat válasszak ami natur termék. Ajakápolóból a kedvenc az a Primus kamillás, patikában kapható 500ft alatt. Szóval még az ára is barátságos. 🙂

  2. koozeg
    augusztus 1, 2010 / 14:16

    en a mult heten vettem egy gerovital plant markaju ajakapolot, es nagyon meg vagyok elegedve vele, elegge jo illata is van de nem olyan feltunoen jo mint a labelloknak… nem tudom magyarorszagon vannak e gerovital plant termekek, de nagyon jok, most a regeneralo samponjukat kezdtem hasznalni, nagyon dicserik, remelem bevalik mert hullott mostanaba a hajam..

  3. Tamara
    augusztus 1, 2010 / 14:18

    nekem is van ilyen, a nyomós tubusos, de jobban szeretném ha nem lenne benne kámfor, ami bizserget. nekem az alverde körömvirágos ajakápolója lett a nagy kedvencem. 🙂

  4. barbi
    augusztus 1, 2010 / 15:31

    nekem nagyon bevált, mint ahogy már Zsuzsinál is írtam =) és szerintem az ára sem vészes, én kb március óta használom, mindennaposan (azaz általában ezt kenem a számra, és nem másikat a 3-4ből, amit magamnál hordok) és még mindig van belőle mit kitekergetnem.

  5. Andi
    augusztus 1, 2010 / 16:45

    nekem tubusos van, es nagyon szerettem, de mar nem:) ez ilyen nagyon eros mentolos es mar megutaltam egyszeruen, gondolom ajakduzzaszto hatasa akar lenni.. ez is mentolos?

  6. babicsek
    augusztus 1, 2010 / 18:31

    Mivel mindenhol áradoztak róla ezért anno kipróbáltam, a tubusos verziót sikerült beszereznem, de nem jött be. Amíg használtam addig egész oké volt, bár az erős kámforos szag eléggé zavaró volt, de amikor abbahagytam éreztem, h az ajkaim szárazabbak voltak, mint előtte valaha is, így végképp átálltam másik termékre.

  7. Lumena
    augusztus 1, 2010 / 19:51

    Rózsaszín és kék Bebe a favorit már évek óta, nagyon szeretem, fincsi enyhe vanília ízük van. 🙂

  8. Anonymous
    október 30, 2010 / 17:53

    Ha önmagában nem is haszáljuk de egy szép rúzs alá mindenképp ajánlott, szebb lesz az eloszlása a rúzsnak a szájon és teltebb ajkakat eredményez a menthol miatt ami azért növeli a kevésbé telt ajkúak önbizalmát:) Szerintem

  9. Anonymous
    december 11, 2010 / 15:37

    A legviccesebb, hogy Amerikában egy(!) dollárért lehet kapni, én ott vettem!

  10. baju bayi Murah
    március 16, 2013 / 12:04

    Wow, awesome blog layout! How long have you been blogging for? you make blogging look easy. The overall look of your site is fantastic, as well as the content!. Thanks For Your article about BEAUTY JUNKIE › Carmex ajakápoló & .

Hozzászólás a(z) Tamara bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..