Schwarzkopf Color Expert hajfesték

img_3162_22.jpgTalán találkoztatok már ezzel az infóval valamelyik social media csatornámon, de itt a blogon is szerettem volna elmesélni nektek, hogy én lettem a Schwarzkopf Color Expert hajfestékek nagykövete. Egy bejegyzésben megmutatom nektek magát a hajfestéket és azt, hogy mitől különleges és tulajdonképpen miért gondoltam úgy, hogy szívesen adom mellé a nevemet, illetve leírom az első tapasztalataimat is vele. 🙂

ELŐSZTORI 

Az otthoni hajfestés nem áll távol tőlem, ugyanis elég sokat mókoltam már korábban is otthon a hajammal. Ez főleg abban az időszakban volt, amikor sötétbarna illetve fekete volt a hajam. Sajnos (vagy nem sajnos) elég gyorsan nő a hajam, ezért rettenetesen gyakran kellett festenem, hogy elkerüljem a lenövést, ugyanis mivel világos az alapszínem, 1 hét után úgy néztem ki, mint aki kopaszodik. Ezt otthon egyszerűbb is volt megoldani és azért jóval olcsóbb is, valljuk be. Viszonylag sok festéket ki is próbáltam, és végül fodrász segítségével váltam meg a sötét hajtól és erről írtam egy komplett összefoglalót már a blogra. Onnantól kezdve, ha festésre került a sor, akkor mindig csak világosítottam rajta, ami pedig nyilván roncsolta is hajam. Néhány éve kígyózott be az Olaplex technológia, amiről én először akkor hallottam, amikor Kim Kardashian szőke lett..na gondoltam ez jó lesz akkor nekem is. 🙂 Ki is próbáltuk, nagyon tetszett a technológia, de végülis nem nagyon jártam tovább, mert nem találtam megfelelő fodrászt hosszútávra. Le is növesztettem a hajam, és ennyi.

Aztán rájöttem, hogy még mindig nem szeretem a saját hajszínem. 🙂 Hát ez van, szóval visszatértem a hajfestéshez. Általában a hajszínemhez közeli árnyalatokat szoktam választani, mert összességében szeretem, ha kap egy kis plusz fényt és életet a saját kis szürke egér hajam. Persze, amikor hajfestésről hallunk, akkor azonnal bevillannak a szokásos dolgok, hajkárosodás, töredezés, durva tapintású haj… Már említettem, hogy a professzionális szalonokban használatos olaplexet már próbáltam korábban, ráadásul elég jó tapasztalatokkal, úgyhogy amikor meghallottam, hogy a Color Expert hajfestékekben ennek a kistesója az Omegaplex kerül, akkor nagyon kíváncsivá tettek. 

OMEGAPLEX TECHNOLÓGIA

Miről is az az omegaplex technológia és mitől más? A hajfestés a hajszálaink szerkezetét rendkívüli módon megviselheti, ugyenis a hajrostokat összetartó mikro-kötések meggyengülnek vagy akár fel is bomlanak a folyamat közben. Az Omegaplex technológia tulajdonképpen ezeket a hajrostokat összetartó mikro-kötéseket erősíti meg, és így védi a hajat a károsodástól. Ha kíváncsiak vagytok egy kis tudományos magyarázatra is, akkor EZT a videót feltétlenül nézzétek meg, mindent részletesen bemutat. Illetve EZEN az oldalon még olvashattok róla bővebben is. 

MI TALÁLHATÓ A CSOMAGBAN?

  • Festékkrém 50 ml
  • Színelőhívó 50 ml
  • Hajtöredezés elleni szérum 1,8 ml
  • Hajfestés utáni regeneráló 22,5 ml
  • 3 hét után alkalmazandó hajszínélénkítő balzsam 22,5 ml

Tipp: kell mellé egy hajfestő ecset, amivel dolgozunk és üveg vagy műanyag tál, amiben össze lehet keverni a hajfestéket!img_3126_22.jpg

HOGYAN KELL HASZNÁLNI A COLOR EXPERT HAJFESTÉKET?

Itt jön a trükk, ugyanis kicsit más, mint bármelyik hajfesték, amivel eddig dolgom volt. A keverőtálunkba kinyomjuk a színelőhívót és a festékkrémet, amihez hozzákeverjük a kis ampullában található szérumot. Ezzel már festés közben is óvjuk a hajunkat. 

Tipp: a szérum miatt kicsit hígabb textúrája van, ezért érdemes odafigyelni, amikor felvisszük a hajunkra!

Ha megfelelő ideig fenthagytuk a hajunkon és le is mostuk, akkor utána jön a Regeneráló hajerősítő pakolás, ami megerősíti a hajszálakat festés után, és mesésen puhává varázsolja a hajunkat. Ez a pakolás valami isteni, annyira jól működik, hogy semennyire nem szöszösödik és azóta is fantasztikusan puha a hajam és valahogy rugalmasabbnak is érzem. 

A dobozban található egy második csomag pakolás is, ezt 3 héttel a festés után kell felvinni a hajra, és hajszínélénkítő hatása van. Emellett ugyanúgy az előző pakolás minden jó tulajdonságával is rendelkezik, elképesztően puha tőle a hajam! 

Tipp: a Gliss Kur hajápolókba is becsempészték ezt a technológiát, szóval ha extra ápolást szeretnétek a hajatoknak, akkor mindenképpen érdemes kipróbálni! Nekem normál hajam van, arra picit soknak érzem a sampont, de az olaj és a fújós balzsam nagy kedvencem lett. 🙂

img_3133_22.jpgimg_3142_22.jpg

TAPASZTALATOK

Én március 2-án festettem be először a hajamat vele, méghozzá a 9.1 árnyalattal. 3 doboz ment végül rá a hosszú és nagyon sűrű hajamra, de ez szerintem leginkább amiatt volt, mert meglepődtem a picikét hígabb textúrán, most már úgy gondolom legközelebb 2 doboz is elég lesz. Már a szín is megvan egyébként, ezúttal még világosabbat fogok kipróbálni. 🙂

img_3166_22.jpgÉn már kitapasztaltam, hogy az én hajamon minden szín egy picikét sötétebb, mint ami a dobozon szerepel, ezért rutinosan egy jó kis világos árnyalatot választottam, és nagyon tetszik a végeredmény. 🙂 Nagyon fontos egyébként ismerni a saját hajunkat és annak megfelelően színt választani, hogy elkerüljük a csalódást. Például eleve sötét hajból egy festék sem fog szőkét csinálni, ezt sajnos el kell fogadni. 🙁 

A töredezettségről pedig annyit, hogy épp fodrászhoz készültem, hogy picit vágassak a hajamból és hajfestés után meglepődve tapasztaltam, hogy annyira mégsem égető a helyzet, ugyanis elég jól rendberakta a hajvégeimet, pedig tényleg ramaty állapotban voltak egy korábbi rossz választásom miatt. Most nem szöszös, nem áll szanaszét, és könnyen fésülhető a hajam. 

Mivel 3 dobozt használtam el első alkalommal, így a pakolásokat félretettem és két festés között fel is használgatom őket, mert szerintem zseniálisak! Nagyon bízom benne, hogy előbb-utóbb talán önállóan is kaphatóak lesznek, mert egyszerűen csodálatos, amit a hajammal művelt. 

Hosszabbtávú tapasztalatokkal később jelentkezem még! 🙂

ÖSSZESSÉGÉBEN

Nagyon örülök, hogy egy ennyire professzionális technológia elérhető már egy otthoni használatra alkalmas termékben, és tulajdonképpen ezzel fogtak meg leginkább, ugyanis tényleg már, mint amit eddig próbáltam. Illetve egy szuper kampány is tartozik az egészhez, aminek a keretén belül az első 500 ember, aki megosztja a saját lehetetlennek gondolt, és mégis megvalósított történetét, kipróbálhatja a hajfestéket teljesen ingyenesen. Ha kíváncsiak vagytok az én történetemre, és megosztánok a tiéteket, akkor ITT megtehetitek. 🙂 

Illetve, ha a városban járva találkoztok a plakáttal, akkor fotózzátok le és küldjétek el nekem, nagyon örülök az eddig elküldött képeknek is, és instastoryban szoktam őket megosztani. 🙂 beautyjunkie_pandora_spring_campaign_5k.jpg

Ez a bejegyzés a Schwarzkopf Color Expert promóció keretein belül született. 

Follow:
Oszd meg:

3 Comments

  1. Cindi
    szeptember 4, 2017 / 13:49

    Szia! Felkeltetted az érdeklődésemet. Én eddig még nem mertem ilyen festékkel szőkíteni. Mindig attól félek, hogy nem világosítja eléggé a hajam. Itt a képen a 9.1-es színnel van a hajad festve?

    • szeptember 11, 2017 / 07:48

      Szia!
      Igen, itt ezzel van festve! Azóta pedig váltottam még egyel világosabbra (10) . Neked milyen színű alapból a hajad?

      • Cindi
        szeptember 12, 2017 / 05:15

        Szia!
        Köszönöm a választ. Nekem sőtétszőke a hajam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .