5 last minute karácsonyi ajándék ötlet

_kariaji_poszt.jpgKicsit rossz vagyok az ajándékokkal, mert elég végletesen működöm. Bizonyos emberekkel általában már határozott elképzelésem van és sikerül is beszereznem/elkészítenem korán az ajándékukat. Ilyenkor nagyon keményen kell tartanom magam, hogy dugdossam (magam elől is) és ne adjam oda az illetőnek, mert legszívesebben azonnal örömet okoznék vele, amint megvan a kiszemelt ajándék. Ilyenkor néha annyira eldugom, hogy néha magam sem találom és karácsony előtt jön a pánik, hogy hová is tettem..szóval erre az esetre a telefonomban tartok egy listát a már beszerzett ajándékokról is és a rejtekhelyükről. 

A másik eset, amikor valakivel kapcsolatban abszolút tanácstalan vagyok, és fogalmam sincs mit is adhatnék, aminek örülne az a személy. Szóval hiába az előregondolkodás, és hiába van meg az ajándékok 90%-a, én biztosan 23-án még ott fogok keringeni valamelyik plázában és vadul ajándékot vadászok, mert valakinek tutira nem tudok kitalálni semmi extrát. Ezekben az esetekben szeretem a különféle ajándék ötletekből álló listákat böngészni, és idén úgy döntöttem én is elkészítek egyet, hátha másoknak (vagy magamnak) meghozom vele az ihletet. 

Egyébként én úgy vagyok vele, hogy az ajándék legyen személyreszabott, éppen ezért nagyon oda szoktam figyelni egész évben azokra az emberekre, akiknek ajándékozok és mindig feljegyzem, ha elpöttyintenek valami kis infót. Ennek ellenére néha muszáj a “vésztartalék” ajándék ötletekhez nyúlni, most ezekből hoztam 5-öt, ami szerintem megállja a helyét, különlegesebb, de könnyen beszerezhető akár az utolsó pillanatban is. 🙂

uriage.jpgAnyunak, nagymamának, barátnőnek, lánytestvérnek tudom elképzelni az Uriage karácsonyi csomagjait, amik szerintem idén nagyon hasznosra és szépre sikerültek. Én személy szerint nagyon szeretem az Uriage termékeit, és bátran ajánlom nektek is, hogy nézzetek náluk körül, biztosan nem fogtok vele csalódást okozni az ajándékozottnak, valószínűleg szeretni fogja a bennük lapuló termékeket. A hozzám hasonló doboz mániásoknak üzenem, hogy magatoknak is érdemes megvenni, nagyon jó minőségű a doboz, én már a további felhasználáson gondolkodom, plusz a benne lapuló arckrém mellé ajándék a micellás víz, ami elég jó deal. 😉 kellapuder.jpgSzintén nőknél maradva, hogy kicsit különlegesebb legyen az ajándék, az egyik kedvenc magyar márkámat javasolnám nektek, ugyanis a Kell a púder most pl. ecsetekkel frissítette a kínálatát, és szerintem ez nagyon jó kis ajándék mindenkinek, aki sminkel. Én borzasztóan örülök mindig új ecseteknek, vagy egy pár szépséges pigmentnek. Karácsonyra összeállított Gabi 5 féle pigment ajándékcsomagot, amit most így szettben kedvezőbb áron vehettek meg. Az ecsetek fantasztikusak, egy az egyben olyanok, mint a Sigma ecseteim, csak töredék áron, illetve a pigmentek szintén szuper minőségűek. Biztosan nem fogtok velük befürdeni. 🙂szakallasember.jpgSzintén különlegesség, szintén magyar, de már kifejezetten férfiaknak való ajándék: Szakállasember! A ManzardCafe blogon találkoztam először a márkával, és meg is vettek kilóra. Ákos a képen szereplő termékeket használja, és imádja őket. Neki csak olyan 1 cm körüli borostája van inkább, mint szakálla, de így is tökéletesen működnek, a balzsam és az olaj a kedvence. Ha szakállas vagy borostás férfit ajándékozunk, akkor szerintem ezekből egy szép kis csomag tökéletes választás! Kellően személyes, és mégis extra. 🙂 nina.jpgHa ismerjük az ajándékozott kedvenc parfümjét, akkor választhatunk egy jó kis parfüm szettet (a képen a kedvenc Nina Ricci klasszik piros almás szettem van, ami szerintem egyszerűen meseszép idén) legyen szó nőről vagy férfiról. Szerintem ez amolyan jolly joker, és ilyenkor karácsonykor szuper szettek lepik el a drogériákat, és rengeteg árkategóriában találunk verziókat. Akár magunknak is érdemes ilyenkor beszerezni a kedvenc illatunkat, mert nagyon jó áron kaphatjuk meg hozzá illő tusfürdővel, testápolóval, neszeszerrel, kistáskával, tükörrel, dobozban..millió verzió közül lehet válogatni, gyönyörű alapból a csomagolásuk és garantáltan lesz még 23-án is bőven belőle. Persze ez ajándékként csak akkor működik, ha tényleg eltaláljuk az illatot, úgyhogy erre azért érdemes odafigyelni! 🙂 
starbucks.jpgAz utolsó kategória a kávé-tea-bögre-gyertya. Inkább olyanoknak javaslom ezt, akiket nem ismerünk annyira, vagy pont hogy kávé vagy tea rajongók. Szintén uniszex ajándék. 🙂 Esetleg, ha az illetőről tudjuk, hogy kifejezetten szeret valamit, akkor érdemes abból választani (pl chai latte). Én pl. rajongásig imádom a Starbucks bögréket, az idei karácsonyiak is csodaszépek, amellé pedig választanék mondjuk egy kávét vagy a szép fémdobozos teák közül egyet, esetleg a termoszaikból is kerülhet egy a csomagba. Szépen összekomponálva egy különlegesebb csomagolásban szerintem nagyon jó kis ajándék lehet belőlük. 🙂 

Ti hogy álltok az ajándékok beszerzésével? 🙂 

Follow:
Share: