Hungary’s Got Talent döntő és a smink, amit viseltem

image_63.jpegTöbb, mint 2 éve nincs TV előfizetésünk, szóval maximum visszanézem, ami érdekel, ezek pedig általában a különféle tehetségkutatók. Bevallom, idén egyetlen részt sem láttam a Hungary’s Got Talentből, mert én inkább az éneklős műsorokat szeretem ( éljen az Xfactor! ), de úgy voltam vele, hogy a döntőt azért vissza fogom nézni. A Catrice jóvoltából viszont úgy alakult, hogy élőben izgulhattam végig az egészet, és beleshettem picit a kulisszák mögé. 🙂 

A műsor alatt nem készíthettünk képeket (élő felvételnél ez mondjuk nem meglepő, elég furcsa lenne, ha mindenki nyomkodná a telefonját a képernyőn :D), ezért én csak az elején és a végén lőttem pár fotót a stúdióban. Nettivel, Szandrával, Festyvel és Linával (Catrice) együtt mentünk, úgyhogy nagyon jó hangulatban telt az este. 🙂

Egészen furcsa élmény volt egyébként, hiszen TV-n keresztül sokkal nagyobbnak tűnik minden, illetve a produkciók is inkább TV-re voltak “optimalizálva”, mivel a különböző kameraállásokkal másképp lehetett megmutatni egy-egy előadást. Ez szerintem így van jól, végülis több millió embert szeretnének szórakoztatni, nem csak minket. 🙂

Amit viszont egészen elképesztő volt látni, hogy a reklámblokkok vagy a kisfilmek alatt micsoda hajtás és profi munka megy, amiből otthon senki nem érzékel semmit..olyan díszleteket és kellékeket pakoltak fel és le a színpadra percek alatt, hogy csak lestem. Komolyan minden tiszteletem az övéké, és persze a néniké, akik a fényes padlót törölték fel újra és újra és újra.. image_62.jpegA tapsolást is többször elpróbáltuk a “tapsoltató emberrel”, mivel pontos menetrendje volt az egésznek, pl. hogy mikor nem szabad tapsolni vagy bekiabálni, nehogy elnyomja az ütemet és a produkció rovására menjen. Én is rendesen elfáradtam ennyi tapsolásban, nemhogy még ő, aki koncentrált arra is, hogy minden flottul menjen és a közönséget is hangulatba hozza..

Izgalmas volt bepillantani a kulisszák mögé, hihetetlen micsoda olajozott munka megy egy ilyen nagyszabású produkció mögött. Mondjuk másképp nem is lehet azt hiszem. 🙂

Számomra mégis a legmeghatóbb pillanat az volt, amikor a Dirty Led Light Crew megnyerte és a családjukkal a színpadon a confetti esőben sírtak az örömtől. Bevallom én félig-meddig azért is szeretem a tehetségkutatókat, legyen az magyar vagy külföldi, mert annyira jó érzés azt látni, hogy valaki kiemelkedő valamiben és ilyenkor tényleg megváltozhat az élete. Otthon néha én is elsírom magam a TV előtt az ilyen pillanatokban, most azért visszafogtam magam. 😀image_64.jpegimage_65.jpegAz alkalom örömére Catrice termékekkel készítettem el a sminkem. Olcsóbb márkák közül nálam abszolút a Catrice a befutó, lássuk miket használtam és milyen lett a maga a smink!image_61.jpegAz arcomra az Even Skin Tone alapozó került, a szemem alatt pedig a Camouflage folyékony korrektorral fedtem el a karikákat. A Sun Glow Mineral Bronzing Powder 010 Golden Light árnyalatából egy keveset tettem az arccsontom alá, az orcákra pedig az Illuminating Blush 020 Coral Me Maybe került. A szememen a Treasure Trove palettát használtam, szinte mindegyik színből tettem fel egy keveset, a szempillák tövében szemceruza helyett a legsötétebb árnyalatot használtam alul-felül. A szempilláimat a Jet LAsh Ultra Black szempillaspirállal festettem ki, és az este végére sem potyogott le, a keféje pedig szuper! A szemöldökömet a kis szemöldökpúder szettel húztam egy kicsit át. Végül az ajkaimra pedig az Ultimate Stay 090 InCORALbly Pink rúzs, fölé pedig a Shine Appeal Fluid Lipstick 030 Meet You At The Bar-bie árnyalata került. Imádom ezt a kombinációt, nekem egy kicsit Barbie hatású ez a fényes pink így. 🙂img_2834_2.jpgimg_2840_2.jpg

Remélem tetszik nektek ez a smink! Nekem igazi kihívás volt csak Catrice termékekkel sminkelni, de nagyon szerettem a végeredményt. 🙂
Ti néztétek a HGT döntőt? 🙂

Follow:
Share: