10 dolog, amit eddig nem tudtál rólam :)

image_6.jpegTöbb, mint 5 éve írom a blogot, de valahogy úgy érzem mindig elfér több személyes bejegyzés, mert sajnos elég zárkózott személyiség vagyok. Az eddigi tapasztalataim alapján megpróbáltam összeszedni azt a néhány dolgot, amire a legtöbben kíváncsiak szoktatok lenni (munka, magánélet, szabadidő). Álljon itt tehát néhány dolog, ami esetleg érdekelt, de eddig nem tudtál rólam. 🙂

  1. Ha már a zárkózott személyiségem szóbakerült..társaságban nehezen oldódok fel, és először inkább megfigyelő státuszban vagyok, amikor ismeretlen emberek között vagyok. Nem vagyok könnyen barátkozós vagy közvetlen, és a „csevegés” is borzasztóan nehezen megy nekem. Emiatt sokan megközelíthetetlennek, beképzeltnek vagy bármi egyéb nem túl szimpatikus dolognak gondolnak elsőre vagy ismeretlenül. Persze, amikor már feloldódtam nincs gond és általában szokták is mondani, hogy „nahát teljesen másmilyen vagy, mint gondoltam!” Mondjuk inkább ez a fajta csalódás legyen, én azt mondom! 🙂
  2. Kávé nélkül nem működöm. De tényleg! Sajnos eléggé alacsony a vérnyomásom, és napi 3-4 kávéval vagyok vállalható állapotban. Kávétól függetlenül pedig folyton ásítozom, de nem azért, mert unatkozom vagy bunkó lennék, egyszerűen ez van. 🙂
  3. Építészmérnökként végeztem, de egyelőre nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban, mert valamiből meg is kell élni ugye.. Ezért az online marketing és újságírás területen tevékenykedek, lassan 2 éve. Ehhez viszont a tudást nem iskolában, hanem önszorgalomból szedtem magamra. Ettől függetlenül imádom az építészetet/ belsőépítészetet (hiszen nem véletlenül választottam ezt) és tervezek is ezzel foglalkozni a jövőben, ill. kisebb munkákat most is vállalok. A legjobb barátnőmmel (az egyetemen ismertük meg egymást) épp egy közös projekten dolgozunk, remélem hamarosan lesz is belőle valami. 🙂
  4. Ha már újságírás: a Stahl magazin beauty szerkesztője vagyok május óta. 🙂 A szemfülesek már találkozhattak az írásaimmal, jelenleg az őszi lapszámban találhattok 3 cikket, amit én írtam. Nem igazán reklámozom, de nagyon szeretem, mert sokat fejlődök és tanulok közben. Igazi kihívás! 🙂
  5. Nem irodában dolgozom, hanem itthonról és egyszerre több munkám is fut, ezért elég nehéz az időmet jól beosztani. Egyelőre sikerül lavírozni, de néha nagyon össze tudnak csapni a fejem fölött a hullámok, és akkor a munkaidőnek bizony nincs vége délután 5-kor, de sokszor pénteken sem áll meg az élet. 🙁
  6. Imádok fotózni! Kb 3-4 éve jött rám a mánia és azóta folyamatosan próbálom fejleszteni magam, és természetesen a felszerelésem is. Képes vagyok akár hason kúszni egy jó fotóért, még ha csak a saját szórakoztatásomra teszem, akkor is. Kész kabaré lenne felvenni videóra, ahogy pl. a blogra fotózok.. 😀
  7. Nem szoktam hirdetni, de elég régóta komoly kapcsolatom van. Februárban lesz 8 éve, hogy összejöttünk a barátommal, akivel egyébként 2 és fél éve már együtt is élünk és egyébként kb 10 éve ismerjük egymást. Fantasztikusan megvagyunk és hihetetlenül jó érzés együtt építgetni az életünket. 🙂 
  8. Mindketten imádunk utazni, ezért általában erre gyűjtünk és próbálunk minél többet látni a világból. Ilyenkor ez nem csak a tipikus látványosságokat és a kötelező turistaköröket jelenti, hanem pl. komoly listáink vannak a kipróbálandó éttermekről és a nem annyira tipikus dolgokról, amiket az adott helyen muszáj meglátogatnunk. Az olyan utakat szeretem, amikor egy kicsit helyinek érezheted magad. 🙂
  9. Személyes mániám a fashion week, amit a tévhitekkel ellentétben szintén magamnak finanszírozok. Ilyenkor a fotós útját is mi álljuk, ami azért elég nagy teher, de számomra minden fillért megér, hiszen így lesz profi az egész. 🙂 Akkor is érdemes egyébként bárkinek ebben az időszakban ellátogatni bármelyik városba, ha nem megy az ember egy showra sem, mert hihetetlenül pezseg az élet, és az utcán sétálva is annyi inspiráció és élmény éri az embert, hogy őrület! Ilyenkor mindig rengeteg pozitív energiával feltöltődve érek haza. 🙂
  10. Szabadidőmben például sorozatokat, filmeket minden mennyiségben képes vagyok nézni! Nekem mindegy, hogy dráma, horror, krimi, tini , fantasztikus vagy romantikus..mindenre képes vagyok rákattanni, egyszer lehet megosztom a listát arról, hogy miket nézek/néztem, ha érdekel titeket is az ilyesmi. Az örök guilty pleasure viszont az angol X Factor! Egyszerűen imádom és pont. 😀 Az idei szezon isteni szerintem, fantasztikusan jó énekesek vannak, nem is tudom elképzelni, hogy ki fog nyerni..nézzétek ti is! 🙂 

 

(a képen Magenta inget viselek)

Follow:
Oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .