Ma a suliból hazaérve volt időm gyorsan lefotózni a sminkem, bár nem jártam túl nagy sikerrel, ugyanis borzasztóan be van borulva az ég, a sárgás lámpám pedig nem segített sokat. Ez főleg a nagyon közeli képeken látszott meg, úgyhogy kiválogattam a legszínhűbb és legélesebb képeket, ezek lettek azok.
Most ez a kedvenc piros rúzsom épp. Nem teljesen piros van egy kis málnás beütése, szerintem hétköznap is teljesen hordható árnyalat! A szememet visszafogottabbra sminkeltem hozzá, egy pezsgő színű Kiko mono-t használtam az egész szemhéjra, aztán a Naked paletta naked színét a mélyítővonalba tettem fel. Egy keveset a Buck-ból is beledolgoztam a sarkokba, ogy legyen egy kis dimenziója a szemnek. Feket szemceruzával húztam egy vastagabb vonalat a felső szempillák tövébe, amit aztán elsatíroztam, és be karanyodtam a maradék festékkel az alsó szempillák külső feléhez is. Nos ebből az egészből szinte alig látszik valami, de szerintem a felső képen még egészen kivehető..be kell szereznem egy jobb világítást!
A szempillámat kifestettem, és ezután eszembe jutott, hogy egy barátnőm hozott nekem szuvenírt az egyik nyaralásáról, méghozzá egy Kiko glitteres spirált! Picit átfutottam vele a szempilláimon, és annyira szépek lettek..nem túl feltűnő, de nagyon szépen tud ráesni a fény , és akkor meg ad egy kis pluszt az egyébként borzasztó alap szemfestésnek.
Az arcomra egy BB krém ment, korrektor, púder és a MAC Melba pirosító nagyon lágyan.
Tudom tükörből nem fotózunk, de kerestem a szobában a legjobb fényeket, ha már született ilyen, beteszem:D Egy fél outfitnek is megfelel! 🙂
Ti hogy sminkeltetek ma?:)
Szia, ez milyen fülbevaló? Gyönyörű.
Ha jól emlékszem egy Six leárazáson vettem 250 ft-ért 😀 A kedvencem egyébként azóta is!
Épp tegnap vettem egy piros rúzst az új Catrice szortimentből, Step Red Up, gyönyörű!
Ez is ilyen bogyós, hideg árnyalatú piros. Úgy érzem megtaláltam az őszi színem. 😀
Ma nagyon kitűnök vele a tömegből. 🙂
Amennyire natúr színeket kedveltem eddig a számra, most annyira átestem a ló másik oldalára. 😀
Ez egy Avon rúzs egyébként?
Ugyan ez van velem is, régebben el sem tudtam volna ezt képzelni, hogy én így kilépjek az utcára..most meg:D
Igen Avon rúzs, közben látom, hogy csak az maradt ki a posztból:D De a címben ott az árnyalat neve legalább:)
Annyira megszoktam már tőled a piros rúzst, hogy hirtelen fel sem tűnt, hogy az van rajtad. 🙂
Csak itt a kommentnél olvastam 🙂 Szerintem jól áll 🙂
Hajjaj… Köszi szépen 🙂 Hasonlót keresek lassan 1 éve :/
SMINK!!!! Juhúúúú! 😀 Bocs, már régóta várom… 🙂
Hm, ez nem az a férfi Zara (vagy mi) pulcsid? Nagyon bejön, tervezek én is valami hasonlót.
A smink/rúzs témára még visszakanyarodva: nekem már úgy hiányzik a rendes sminkelés, hogy huhh… éjszakás vagyok a héten, igazán nem sok értelmét látom tokától bokáig sminkelni, mert kutya se lát. 🙁