Megszületett az első smink a pigmentekkel, és mivel volt időm is, így készült hozzá step-by-step fotósorozat, hogy ti is könnyen meg tudjátok majd csinálni, ha szeretnétek:)
(több kép és step-by-step a tovább után)
ARC: Először az alapozással kezdtem, mert nem használtam korrektort kivételesen:) Nagyon szeretem most a színezett magix-emet, mert szépen fed, púderes állaga lesz amint felviszem és baromi gyorsan kézzel is szépen egyenletesen fel lehet vinni (és most a gyors alatt tényleg nagyon gyorsat kell érteni:D). Valószínűleg több sminkemnél is elő fog fordulni a neve, ezért írtam le, hogy miért is kedvelem ennyire:)
Ha megvagyok az alapozással, én általában azonnal a szememre térek át, és amikor az kész, utána púderezek. Kontúr, pirosítás. Itt figyeljünk oda, hogy a színeket mindig dolgozzuk szépen össze, nagyon hülyén tud kinézni, ha kétféle szín mint egy-egy csík van egymás alatt.. (azért írom ezt most le, mert tegnap láttam egy lányt aki úgy gondolta, hogy ez így neki megfelel, és nagyon bután nézett ki vele..) És ezután, mivel lilás sminkünk van, arra gondoltam, hogy highlighternek is egy lilás színt választok. Nyilván nem lesz ez egy erős lila sőőt.., csak hogy azért a szemünk és az arcunk harmonizáljon valamennyire:)
- Avon magix színezett smink alap – natural beige
- Rimmel stay matte púder – 003 peach glow
- NYX pirosító – peach
- Estée Lauder pirosító – soft matte bronzer 01 – (kontúr)
- Avon light and luminous – cool shimmer (lilás árnyalat) – (highlighter)
SZEM:
1. Le alapozzuk a szemhéjat, és a jumbo eyepencillel átmegyünk azon a részen, ahová a lila kerül, aztán beledolgozzuk az alapba.
2. Barna szemceruzával húzzunk vonalat egy picit az alá, ahol a szemhéjunk és a szemöldök csont találkozik, és még egyet úgy, mintha össze akarnánk kötni a szempillák külső szélét a szemöldökünk végével.
3. A felső vonalat fölfelé satírozzuk el. Így lényegében megrajzoltuk, hogy hova milyen szín fog kerülni, nincs más hátra, mint kitölteni:)
4. Lehetne azonnal pigmenttel is akár, mert elég jól pigmentáltak, de én úgy gondolom, hogy mivel esti sminkről van szó érdemes alá tenni egykis színt, hogy még szebb és élénkebb legyen:) Világos lilát tapogattam oda, ahová a jumbo-val színeztem, és aztán egy sötét barnás-lilással oda, ahová a barnát tettem.
5. Ha valaki szeretné már itt is megállhat akár, mert így is szép már a smink, de ha van némi pigment a birtokunkban, akkor mégszebbé tehetjük:) A Lilac-ból értelem szerűen a lilára pakoltam és a Mochából pedig a barnás részre. Ezután a külső sarkokon újra átmentem picit a deep brown-al és az alsó szempillákhoz is bementem vele, illetve a felső éleket egy matt!! bőrszínnel dolgoztam el a szemöldökig.
6. Vastag tusvonalat húztam a felső szempillákhoz, illetve az alsó felső vízvonalat fekete szemceruzával húztam ki. Szempillaspirál és kész:)
- MAC paintpot – painterly
- NYX jumbo eyeshadow pencil – milk
- Estée Lauder szemceruza – 02 softsmudge brown
- világos lila szemhéjfesték – én a cs88 palettából használtam egyet
- NYX single eyeshadow – 127 deep brown
- NYX Ultra Pearl Mania – Lilac
- NYX Ultra Pearl Mania – Mocha
- bőrszínhez közeli árnyalat – cs88 palettából használtam
- MAC gel eyeliner – blacktrack
- Estée LAuder szemceruza- 01 softsmudge black
- Avon astonishing lenghts szempillaspirál- black
SZÁJ: Ehhez a sminkhez, szerintem nem kell erős száj, úgyhogy én egy natúr rúzst és egy szájfényt választottam.
Meseszép! 🙂 Kár, hogy nem mosolyogsz egyik képen sem.
Köszi:) az a baj ezzel a mosolygással, hogy eleve hülyén érzem magam, hogy magamat fotózom, akkor meg főleg, ha a falnak mosolygok:D
nagyon szép:)
tudom, h nem tartozik a bejegyzéshez, de láttam, h majd jön valamikor egy „hajas” bejegyzés. gondoltam megkérdezem, h a hajad így szárad meg, v beszárítod ilyenre? csak mert nagyon tetszik a formája. ha esetleg nem így szárad, azt is leírnád, h mit csinálsz vele, h így nézzen ki? 😀
babus, köszi:))
Ági, előre veszem a hajas postot és akkor jól leírok mindent:)az jó úgy? és ha utána is marad kérdésed akkor e-mail és válaszolok bármire nagyon szívesen:)
nagyon szép!!!
hajad változatlanul befutó. 🙂 nagyon várom a hajápolásos posztodat! 🙂
jajj, de nagyon aranyos vagy! :] de csak miattam ne borítsd fel a sorrendet, ha esetleg mást szerettél vna előbb.
nagyon szep lett a szemed!
en amugy ugy utalom ezeket, ahhoz pici a nyilas, hogy rendesen bele lehessen nyulni ecsettel, de ahhoz nagy, hogy csak miniatur mennyiseget szorjak ki.. atakarom onteni oket tegelyekbe de olyan aranyosak az egyforma kis dobozukban :))
Andi te is vettél ilyeneket?:) rendelted vagy müller?
amúgy igen én is költöztetést tervezek, csak még nem találtam megfelelő tégelyeket..meg most talátam egy pont akkora fejű ecsetet amivel bele lehet nyúlni és tökjól lehet vele dolgozni:) de azért szükségszerű lesz a költözés:(
és amúgy tényleg annyira édes ez a sok kis dobozka:))
aha 🙂 van olyan NYX cuccom amit meg Mullerben vettem korabban, de ezeket mar rendeltem hala nektek.. durva arressel dolgoznak.. viszont nekem utbaesik szoval legalabb ha valamiben bizonytalan vagyok letudom csekkolni eloben. szemet vagyok.:))
ez meseszép !
és már dicsérték itt is, meg előző postban is, a hajad is nagyon szép !
a hajam is meg a smink is köszöni:)
gyönyörű.:)
@Blue. Köszönöm:)
Szia!
Elárulnád nekem E-MAILBEN ( merthogy ide nemigen találok vissza:D), hogy pontosan milyen hajfestéket használsz?
Márka, színkód tekintetében, ugyanis beleszerettem a hajszínedbe 😛
Köszi előre is:)
Mail: helalynflower_kukac_gmail_pontkom 😉