Soha nem próbáltam korábban Ilcsi kozmetikumokat, de most lehetőségem volt kipróbálni a legújabb önálló szépségszalonjukat, és meg kell mondjam leesett az állam. Gyönyörű és igazán professzionális szalont nyitottak az I. kerület Attila út 79. szám alatt. Be kell valljam kicsit építész szemmel is nézegettem a szalont, és nagyon örült a szívem, hogy egy ilyen szép helyet sikerült kialakítaniuk. 🙂 Hoztam nektek is néhány képet és egy kis élménybeszámolót!
A kozmetikában egyébként nem csak Ilcsi kezelésekre, de egyéb mindenféle szépészeti dologra is lehetőség van, úgy mint szemöldökszedés, szempillafestés, gyantázás..stb, illetve fodrászat (Kevin Murphy termékekkel dolgoznak) és manikűr-pedikűr is működik itt. Én szeretem az ilyesmit letudni egy alkalommal, így is épp elég nehéz kiszakítani ilyesmire időt a hétköznapokban és egyeztetni az időpontokat, így viszont a szemöldökszedés után akár rögtön átülhetünk a pedikűröshöz és így tovább. 🙂
Én most egy hidratáló arckezelésen vettem részt, és abszolút meg voltam elégedve az eredménnyel. Amióta túl van az arcom a gyógyszeres kezelésen, elég erős felszíni vízhiánnyal küzd a bőröm, ezért mindig próbálok egy kicsit rásegíteni egy kis plusz hidratálással, ezért gondoltam jó lesz egy ilyen kezelés.
Először egyébként jól kikérdezett a kozmetikus, hogy felmérje milyen a bőröm, milyen allergiáim vannak (ez nagyon fontos az Ilcsi kozmetikumoknál, hiszen a különféle allergiáim miatt a termékpaletta fele kb ki is esett nálam). Ezután letisztította és egy extra finom szemcséjű radírral óvatosan leradírozta az arcomat. A hidratáló pakolás hatóideje alatt megigazította a szemöldököm, ezután pedig ultrahanggal segített rá a pakolásra. Egy relaxáló masszázs jött még és készen is voltam. 🙂 A végén ki is sminkeltek volna szívesen, hogy ne pucér arccal menjek el, de én már úgyis csak haza mentem dolgozni, úgyhogy ezt kihagytam.
A többi kezelésről nyilván nem tudok nyilatkozni, de nekem ez nagyon tetszett! Bátran ajánlom mindenkinek, akár csak a téli hónapokban is egy kis plusz feltöltődésért. 🙂
Itt találtok még infókat a szalonról, ha esetleg érdekel benneteket:
http://szepsegmanufaktura.hu/