Oké, most már hivatalosan is kijelenthetem, hogy NAKED függő vagyok! Első promóképek alapján nem győzött meg ez a paletta, mert túlságosan rózsaszínes tónusúnak találtam az én ízlésemnek. Azután ahogy elkezdtek a különböző tesztek megjelenni és a kedvenc beauty vloggereimnél is elkezdték használni, akiknek még a bőr-, haj-, szemszínük is nagyjából az enyémmel egyezik, akkor tudtam, hogy elvesztem. Meg is rendeltem és alig vártam, hogy megérkezzen!
A www.beautybay.com oldalról rendeltem meg és ingyenes szállítással nagyjából egy hét alatt érkezett meg hozzám a csomag. Ez szerintem elég jónak számít, ritka, hogy ennyire gyorsan kézhez kapjuk a rendelésünket, ha külföldről vásárolunk. Azóta már borzasztó sokszor nyúltam utána. Csakúgy mint az elődjei, ez is a mindennapjaim része lett szinte.
Ajándékba járt hozzá egy Primer Potion mintacsomag, amiben 4 verzió található meg elég nagy kiszerelésekben. Én még nem bontottam fel, mert arra gondoltam az utazások alkalmával éppen jó lesz egy-egy ilyen kis tasak. 🙂 Én egyébként is az UDPP-t használom, elfogyaztottam már egy applikátorosat és most tartok a tubusosom felénél kb, úgyhogy véleményt így is tudok mondani az original verzióról. Nekem ez a tökéletes alap, semmivel sem olyan tartósak és élénkek a szemhéjpúdereim, mint ezzel. A krémes szemfestékek alá is teszek ebből és tökéletesen bírják egész álló nap!
Az Urban Decay termékek minőségével eddig egytől egyig meg voltam elégedve, ezzel a palettával sincs ez másképp. A paletta csodálatos színeket tartalmaz, és mindegyik szín új! Fontos, mert az első kettő paletta esetében elkövették azt a bakit, hogy ismételtek színt..szerintem ez elég bosszantó.Ez is volt az egyik indok, ami a megvétel felé döntötte a mérleg nyelvét.
A festékek minősége tökéletes. Én éppen ezt az állagot szeretem, ha szemfestékről van szó. Már-már krémesek és abszolút nem porolnak. Néhány csillámos verzió kicsit potyog, de ez kibízható és javítható a sminkelés során. A matt színekkel is meg vagyok elégedve, pedig az szokott a paletták gyenge pontja lenni. Úgy érzem, hogy a pénzemért egy kiváló palettát kaptam, és teljesen elégedett vagyok vele.
Én leszek azt hiszem a kivétel, akinek jobban tetszett a kis bársony tokos Naked csomagolás. Annyira nem érzem szépnek és minőséginek ezt a fém, iskolai tolltartó dolgot..főleg, hogy nem is áll meg a tükör a helyén. Na sebaj, ez legyen a legnagyobb baj! 🙂
Apropó Naked 1! Én azt még akkor vettem, amikor a kétvégű szemceruza járt hozzá, és én azt jobban szerettem, mint az ecsetet. Most is örültem volna, ha inkább egy jó kis ceruzát adnak mellé, de az ecset is teljesen használható egyébként, úgyhogy elmegy. 🙂
Színmintát nem készítettem külön, inkább belinkelem azt, ami alapján én is döntöttem végül. Ugyanis találtam egy nagyon klassz szín összehasonlítást az egyik külföldi blogon:
FORRÁS: http://www.frmheadtotoe.com/2013/11/urban-decay-naked-3-palette-comparisons.html
Nekem a Naked és a Naked3 van meg és csak annyit tudok hozzászólni hogy teljes mértékben megértem a rajongásodat :)) Én is legtöbbet ezekhez a palettákhoz nyúlok, egyszerűen tökéletesek.
Jaj, de örülök, hogy erről írtál most! Holnapután utazunk Barcelonába, és mindenképpen meg akartam ott nézni ezeket a palettákat, csak bizonytalan voltam, tényleg olyan jók-e, mint dícsérik, milyenek a színek, melyik kell nekem, stb. Így könnyebb lesz a választás, szuper!
ez nagyon tetszik, de sajnálok rá ennyi pénzt :/
Nekem is a következő a Naked Basics lesz! Eddig mindig lebeszéltem magam, de most épp kezd elfogyni két kedvenc matt színem is, úgyhogy nincs több kifogás. 🙂
Tényleg azok! 🙂 El sem tudom a reggeleimet képzelni nélkülük <3
De jó! 🙂 Jó utat nektek!
Kíváncsi vagyok végül melyikre (mindre? :D) esik a választásod! 🙂
Nekem nagyon megtérült úgy érzem, mert ezeket nyúzom a legtöbbet, de teljesen megértem, hogy sok. 🙁
Nekem sajnos nincs meg egyik Naked paletta sem, de nemrég rendeltem meg a MUR Iconic 3 palettáját, amivel viszont maximálisan meg vagyok elégedve. Nincs összehasonlítási alapom, gondolom a Naked 3 biztosan jobb minőségű, de az Artdeco szemhéjalappal a dupe is igazán jól teljesít, nagyon szép élénkek a színei. Mivel van egy 1,5 éves pici fiam, muszáj kompromisszumot kötnöm magammal sminkcuccok vásárlása terén. De majd egyszer… 🙂
A MUR palettáit nem ismerem, így én meg arról nem tudok nyilatkozni, de örülök, hogy neked bevált és szereted. 🙂 Ha jól működik és szépek a színei akkor pedig teljesen mindegy mi van ráírva, nem igaz? 🙂
[…] 2. URBAN DECAY NAKED 3 PALETTA […]
Szio! .mennyibe kerül és hogy lehet rendelni?
Szia!
Én a beautybay.com weboldalról rendeltem, és jelenleg 48.8 euroba kerül ott.
http://www.beautybay.com/cosmetics/urbandecay/nakedpalette3/
[…] egy rezes árnyalatokból álló sminket hoztam nektek, amit az Urban Decay Naked 3 palettával készítettem el. Ahogy közeledik a tavasz és egyre jobb az idő, úgy kezdtem el én is vágyni […]