Szombaton a L’Oréal blogger napon jártam, utána pedig Dáviddal és egy közös barátunkkal, Vikivel találkoztunk az Aréna Plázában. Annyira csodálatos idő volt, hogy ki is ültünk a teraszra egy doboz fagyi kíséretében és inkább ott beszélgettünk gyakorlatilag napnyugtáig. Még egészen időben sikerült észbe kapni, hogy nálam van a fényképezőgép, és fotózhatnánk gyorsan egyet, úgyhogy sikerült még éppen elcsípni az utolsó napsugarakat. Remélem tetszik nektek! 🙂
Nagyon szeretem ezt a blézeremet és a felsőt is, korábban még sosem kombináltam őket, de valamiért szombat reggel ilyen hangulattal keltem, úgyhogy gondoltam legyen! Nem is bántam meg, egész nap nagyon élveztem, akárhányszor a tükörből ezek a színek köszöntek vissza rám! 🙂
A sminkemet egészen szolidra hagytam, viszont egy hatalmas tusvonalat húztam, most épp ez a kattanásom. Egy ideje nem nyúltam a zselés tusaim után, és már hiányzott egy kis rajzolgatás az ecsettel, szóval a múlthéten újra elővettem őket. Megint rájöttem, hogy ez az egyik kedvenc szemsminkem, úgyhogy azóta nem akarok nagyon máshogy sminkelni. 🙂
H&M bokacsizma I Orsay bőrhatású farmer I Promod felsőI Promod blézer I Fossil óra I H&M gyűrűk I Furla táska I Swarovski fülbevaló I Mango napszemüveg
@vivalavikusz , @molnarde , @beautyjunkie_hu
Nagyon csinos vagy, jók ezek a színek. 🙂
Nekünk magas lányoknak szerintem áldás egy jó fekete/sötét farmer, mert fekete cipővel égig érő lábakat csinál és bármivel fel lehet venni. Én legalábbis nagyon szeretem.
Köszi!
Igen, én is imádom a sötét gatyákat pont ezért. 🙂 Nem tudok belőlük eleget venni, mert csak ezeket hordom. 🙂
Szia!
Hu hát ég és föld!! 🙂
Nem kezdek most el nagyon belemenni a bőrök közötti különbségekbe, de érdemes bemenni egyszer és megtapizni, érezni fogod a különbséget!
Nekem nagyon megérte mindkét Furla táskám. Leárazva vettem őket, így alig került többe, mint egy drágább Zara. Az egyik kb 6 éve megvan és olyan, mint újkorában, pedig lakkbőr és nude színű, tehát elég kényes. 🙂
Számomra teljesen megérte, kifogástalan a minősége és gyönyörű darabok közül lehet válogatni, ami azért nem jön szembe az utcán, mint a Zara darabok többsége 🙁
Szia! Köszönöm a választ, mindenképpen szemrevételezem majd őket!:) Most beleszerettem egy piros Zarás táskába (http://www.zara.com/hu/en/woman/handbags/hand-bags/leather-handbag-c358020p1747075.html), de ezután jöhet a Furla! 😀