China Glaze Autumn Nights Gossip Over Gimlets szett

Úgy nézegetem és forgatgatom a lakkokat a kezemben, mint mint egy kisgyerek karácsonykor a játékokat, ugyanis végre az enyém ez a hőn áhított szett és most épp választani próbálok, hogy melyiket is próbáljam ki elsőnek. 🙂

Igen, őszi. Igen, 8 nap és vége a februárnak és hivatalosan is tavasz lesz. Halálosan nem érdekel igazából a dolog, mert a szívem télen-nyáron a sötétebb színek felé húz, úgyhogy mondhatni ez egy igazi jó kis Magdis kollekció. Egyszerűen nem tudok azonosulni a jó időben mindent elöntő rikító, neonos, és sokszor a pasztell színekkel sem (a nude és a piros a kivétel!). Imádom a mély, sötét kékes, lilás, szürkés, zöldes árnyalatokat. Ezekről mindig a kifinomultság és az elegancia jut elsőre az eszembe. Igazából a másik összeállítás is borzasztóan tetszett, de ez az igazán nekem való. 🙂

Egyébként a legnagyobb szerelem a szettből egyértelműen a névadó Gossip Over Gimlets, arany-ezüst szuperség, ami egy az egyben A-England dupe, ezt Edina posztjában meg is nézhetitek képekkel alátámasztva: ITT.  Ennek örültem a legeslegjobban, mert ez a szín régóta kívánságlistás volt nálam. Szerintem ez is lesz az első, amit holnap reggel felkenek, talán a Queen B kékkel kombinálva! 🙂

Ti hogy álltok a sötét lakkokkal? Jöhet tavasszal is?:)

Follow:
Share: