HOME – Tchibo ágy melletti tároló/rendszerező

A Tchibo üzleteivel anyu szeretetén keresztül ismerkedtem meg, akkor még egyáltalán nem voltak itthon boltok. Aztán mikor itthon is megjelentek, azonnal feliratkoztunk a hírlevélre és minden héten lessük, hogy most vajon milyen újdonság jön! 🙂 Én most kezdtem el igazán értékelni, mert szuper ötletes cuccokat lehet kapni, olyan lakberendezési dolgokat, amik kreatívak, egyediek, és nem utolsó sorban valóban hasznosak, a mi pici lakásunkban pedig pont ilyesmikre van szükség!

Természetesen ők is leáraznak, ennek apropójaként születik ez a bejegyzés, ugyanis mostanában nem a ruhaboltok hoznak lázba, hanem az ilyen apróságok. 🙂 Sikerült is beszereznem néhány jópofa dolgot, ezeket ahogy használatba veszem, meg is fogom mutogatni nektek, mert nagyon jók!:) IMG_9196_2.jpg

Első körben ezt az ágy melletti tárolót akartam megmutatni, mert zseniális kis ötlet! A mi hálónk picike, éppen olyan széles, hogy befér a franciaágy és mellette marad kb annyi hely, hogy el lehessen surranni, de éjjeliszekrény már nem fér el. Én borzasztóan sajnáltam ezt és nem tudtam belenyugodni, hogy a földre kell pakoljam a :szemüvegem, könyvem, kézkrémem, testápolóm, sos sminklemosókendőm, telefonom, zsepit…és még azt a kismillió dolgot, amire szükségem lehet elalvás előtt. Elsőre egy-egy SKUBB dobozt tettem az ágy két oldalára, de nem igazán vált be, ömlesztve volt benne minden és sokszor percekig kotorásztam mire meglett, amit kerestem, plusz nem is volt kéz magasságban, úgyhogy jó kis torna volt, ha kellett valami.

Ezt a kis tárolót pofon egyszerűen csinálták meg, és tulajdonképpen otthon valamilyen DIY project keretein belül az ügyes kezűek meg is tudják valósítani szerintem. 🙂 Annyi az egész, hogy a dobozhoz még egy hosszabb anyagot hagytak, amit egy tépőzárral lehet a matrac alatti fa rácshoz rögzíteni. ENNYI. Innentől kezdve a doboz maga tulajdonképpen egy egyszerű tároló valamilyen kiosztásban, de most már kéznél van és jól tudok belepakolni a különböző osztások és zsebek miatt! IMG_9198_2.jpgIMG_9203_2.jpg

Igényes, minőségi és nem utolsósorban nagyon praktikus! A kép kedvéért beledobáltam pár dolgot miután a helyére került, de azóta szépen be is laktuk mindketten. Nagyon jó vételnek bizonyult. 🙂IMG_9208_2.jpg

Sajnos az árára nem emlékszem, még nyaralás előtt a MOM Parkban vettem, és a leárazott cuccok között volt. 🙂

A honlapon egyébként mindig egy héttel előre már látható az új katalógus, érdemes böngészni, mert tényleg jópofa cuccok vannak! Most a webshop leárazott része nem annyira aktuális, mert sokkal több dolog van az üzletekben akciósan!

Ti szoktatok náluk vásárolni?:)

Follow:
Oszd meg:

8 Comments

  1. Titatrilla
    július 16, 2013 / 12:55

    Nálunk Bécsben pl a Merkur üzletekben vannak Tchibo termékek, én is nagyon szeretem őket nézegetni de eddig nem vettem semmit tőlük… Na de majd egyszer!

  2. TeVe
    július 16, 2013 / 14:06

    Na ne, már te is eladtad magad a Tchibonak? Így kezdődött urban:eve Viánál is, aztán jött az egész blogot beterítő reklámáradat, vlehhh! Ne! 🙁

  3. Maggie
    július 16, 2013 / 14:22

    Én is általában leárazáson vásárolok, vagy ha valami nagyon jó áron van, mert alap helyzetben azért elég borsos :S

  4. Maggie
    július 16, 2013 / 14:22

    Nem teljesen értelek, én magam vásároltam és nem kapok fizetést érte, hogy írok róla, szerintem a cég sem tud róla, hogy vásároltam volna náluk, nem állunk kapcsolatban.

  5. Titatrilla
    július 16, 2013 / 14:39

    Igen, Euróban is elég jó áraik vannak. De ha látnék valami olyat ami feltétlen kell, megvenném. Ja jut eszembe vettem már tőlük egyszer egy ilyen tea-tartót (nem tudom mi a neve) amit bögrébe lehet tenni. Egyik felébe megy a darabos tea, a másik fele egy cuki teáskanna, ami nehezékként is funkcionál 🙂 elég gyakran használom, szeretem is.

  6. SophiEl
    július 16, 2013 / 16:52

    Nagyon ötletes és szép megoldás. 🙂
    Én mindig átböngészem a neten a katalógusokat, de Tchibo üzletben még nem jártam. 🙂 No de majd egyszer… 😉

  7. Nuada Stenonis
    július 17, 2013 / 20:58

    Ez aaannyira praktikus kis cucc lenne, de az én ágyamhoz nem lenne jó. Pedig valami hasonlóra nekem is szükségem lenne, mert én is folyamatosan a földre pakolászok.

  8. Flóra
    július 28, 2013 / 21:27

    Ez csak fakeretes ágyhoz jó? Mert nekünk sima, hagyományos ágyneműtartós ágyunk van, arra is rá lehet vajon rögzíteni valahogy? Mert nagyon jó kis ötletes dolog ez! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .