Hello 2013!

IMG_0659_2.jpg Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok! Remélem jól kibuliztátok magatokat tegnap! 🙂

Én már évek óta a családommal és/vagy a barátommal ünneplem a szilvesztert, az igazat megvallva nem vágyom ilyenkor az idegenek társaságára, szívesebben töltöm szűkebb körben ezt az estét. Ráadásul mivel holnap és holnap után is vizsgázom, az év utolsó és első napja is javarészt a tanulással telik nálam..nem vagyok babonás, de azért remélem 2013 nem a tanulásról fog szólni! 😀 Tegnap egyébként anyuékkal sütöttünk pogácsát, beszélgettünk és filmeket néztünk, amikor épp pihit tartottam, este pedig a barátommal Super Mariot játszottunk, kölyökpezsgőt (szigorúan almásat, mert az a legfinomabb!) és az új kedvenc borunkat, Sauska Sillerjét iszogattuk. Szerintem egy körül én már aludtam, szóval csak ilyen csendesen telt az este, de imádtam minden percét. 🙂

Úgyhogy most nem is készültem semmilyen különleges évösszegző bejegyzéssel, egész egyszerűen azért, mert semmi év végi/évkezdős hangulatom nincsen..egyszerűen minden folytatódik úgy, ahogyan 2012 véget ért. 🙂 Sosem fogadok meg semmit, nem vagyok ez a típus, nincs is mit megfogadni, igyekszem a dolgokat mindig kézben tartani és mindent megteszek, ami tőlem telik. Idénre csupa szuper dolog van tervben, úgyhogy nem fogok unatkozni 2013-ban sem! 🙂

Ami a blogot illeti eddig is, és ezentúl is minden olyasmiről fogok írni és megemlékezem majd, ami fontos számomra és amiben meg tudom látni a szépet. Ha valamit tudatosan alakítottam a bloggal kapcsolatban, akkor az az, hogy ez mindig egy pozitív hely legyen, és egy olyan dolog, amire szívesen tekintek majd vissza. Eddig azt hiszem, sikerült tartani ezt a vonalat, és ebben az új évben is ezen fogok dolgozni. 🙂 Köszönöm, hogy olvastatok 2012-ben, és remélem idén is velem tartotok majd ! 🙂

Follow:
Oszd meg:

7 Comments

  1. Dávid Betti
    január 1, 2013 / 20:09

    naná! 😉

  2. Mau
    január 1, 2013 / 21:01

    Maradunk, hát persze! 🙂

    Megfogadtam most éjfélkor, hogy tudatosabb leszek a vásárlásokban, az étkezésben, meg persze, rendszeres is – ez főként az étkezést illeti, meg hogy izmosabb is leszek (fogyni nem engednek, mert így is kiszúrja a csontom a popsimat), szóval, csak szálkásodjunk! Jah, szálkásodás: a hajamra jobban fogok ügyelni, mert míg a szálkás kar szép, a hajvégek eléggé nemszépek. Aztán meg olvasni is fogok, meg a szabadidőmben többet természetet járni, barátokkal többet együtt lenni, szemetet szelektíven gyűjtögetni… Huh, igen, igazad van, minden folytatódik úgy, ahogy 2012 véget ért… 😉

  3. Luca Elter
    január 1, 2013 / 21:04

    Nem is lesz Best of 2012 post? 🙁

  4. Kodi
    január 2, 2013 / 08:51

    A „nyugger” szónak kezd pejoratív és sértő értelme is lenni, és szerintem nem szabad használni, még beauty blogban sem! A szüleim egyébként nyugdíjasok mind a ketten egész életükben dolgoztak, és ma is keveset pihennek.

  5. Cecilia Andersen
    január 2, 2013 / 10:18

    BUÉK!

  6. Maggie
    január 2, 2013 / 17:39

    De, előbb utóbb azért megcsinálom, de nem feltétlen 2012-re vonatkoztatva, hanem úgy általában! Mostanában elég sok mindenből megtaláltam a kedvenceimet:)

  7. Maggie
    január 2, 2013 / 17:41

    Ó én még senkit sem hallottam ezt pejoratívan használni, nekem sem volt ez a szándékom! 🙁
    Nálam is több nyugdíjas van a családban (60+) és a mai napig dolgoznak, úgyhogy ha valaki, akkor én is tudom, hogy az nem egyenlő feltétlenül a pihenéssel:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .