OUTFIT – Sleeping Sun

IMG_0722_2.jpg

Tegnap vizsgázni voltam, utána pedig a barátaimmal találkoztam és gyorsan a leárazáson is körbenéztünk. Meg kell mondjam, hogy szerintem botrány, ami most folyik leárazás címszóval..egy-két ezer forintos engedmények és mégis minden úgy van egymásra hányva..szakadnak a varrott díszítések és még sorolhatnám..lényeg a lényeg, én január vége előtt be nem teszem a lábam újra az biztos! Megvárom, amíg normálisan leviszik az árakat, nem érdekel ha valamit elvisznek, én ilyen árakon úgysem venném meg ezeket, kifejezetten most nincs is kívánságlistám. Illetve két kalapot azért sikerült vennem tegnap, ezeket már régóta szerettem volna. Érdemes a Six/I AM üzletekbe vagy az őket árusító boltokba is benézni, mert tegnap pakolták ki a leárazott címkés cuccokat, az egyik kalapot én is ott csíptem el. 🙂 Náluk ilyenkor érdemes vásárolni, 500-800 forintokért lehet az ékszereket megvenni, később még lemegy a felére egyszer, de már jóval kisebb a választék olyankor!

Az összeállítást nem ragoznám túl, ez az egyik kedvenc szoknyám, vastag harisnyákkal szoktam hordani ilyenkor. Most egy ujjatlan inget „téliesítettem” a pulcsival, ennek a gallérján csipke díszítés van, elfelejtettük lefotózni, de azért néhol kivillan. Az ékszereket most nem akartam túlzásba vinni, egy arany karperecet választottam, amit egyébként a Bijou Brigitte-ben is láttam már 5 ezer ft körüli áron..mondanom sem kell, hogy a külföldi webshopoknál, de akár az ebayen is minimum féláron lehet hozzájutni..

IMG_0725_2.jpgIMG_0741_2.jpg IMG_0731_2.jpg IMG_0732_2.jpg IMG_0735_2.jpg IMG_0714_2.jpg IMG_0747_2.jpg IMG_0752_2.jpg IMG_0740_2.jpg

FOTO: Molnár Zöldhegyi Dávid

TÁSKA – ZARA
CSIZMA – ALDO
KARKÖTŐ – CHICNOVA.COM
PULÓVER – PRIMARK
ING – H&M
SÁL – H&M

Follow:
Oszd meg:

32 Comments

  1. Mau
    január 4, 2013 / 12:11

    Csini! De gondolom, kabátban voltál? Szoknya honnan van?
    A leárazásokkal kapcsolatban én is osztom a véleményed, nevetségesek az árak… Alig akad egy-két dolog, ami megérné (nekem azt hiszem a Pull and Bearben egyszerűen csak mákom volt a bőrdzsekivel).

  2. _-Mia-_
    január 4, 2013 / 12:29

    Tényleg ennyire gáz? 🙁 Melyik plázában voltál? A pulcsidról jutott eszembe: mikor lesz már nálunk is Primark? 🙁

  3. Ildi
    január 4, 2013 / 12:42

    Teljesen igazad van a leértékelésekkel: korábbi évekhez képest a felhozatal botrányosan szegényes, az árak így magasak mé, a minőség és a ruhákkal való bábásmód meg… Rettenetes 🙁

  4. Lívia Banda
    január 4, 2013 / 13:04

    nagyon csini ez a szoknya:D

  5. Orsi
    január 4, 2013 / 13:11

    Ugyanez a véleményem! Mindenhol turi-hangulat. Reserved-t imádom, de ott is állandóan úgy telepasszírozzák az állványokat, hogy nem lehet normálisan kiszedni ruhákat, csak tépni. H&M gyakorlatilag csak szálhibás ruhákat láttam. Kinek kell még leárazva is szakadtan???

  6. Apolka
    január 4, 2013 / 14:52

    ezt a táskát én is nézegettem!=)
    csatlakozni tudnok az előttem szólókhoz leárazásügyben, főleg a Zarán vagyok kiakadva, hogy még így is mennyire drágán adják a dolgokat. az Orsayban találtam mondjuk egy kis feketét nevetséges 2000 Ft-ért, de utolsó darab volt, és pont a méretemben.

  7. BbSophie
    január 4, 2013 / 16:06

    Én sem tudok mást mondani… Turi-hangulat mindenhol, mérethiány, és olyan zsúfoltak az állványok h szerintem még a raktárakat is kisöpörték és MiNdEnT eladnak, amit csak lehet. Körül sem néztem… Csak egy farmert vettem a Mango-ban, meg pár harisnyát.

  8. Livi
    január 4, 2013 / 17:33

    Hosszú válasz lesz, de ezt most ki kell írnom magamból! 🙂
    Ugyanezen a véleményen vagyok! Bár vidékiként nekem mindig kimaradtak a leárazások, hiába „költöztem” fel, valószínűleg segítség nélkül elvesznék csak, így nem is próbálkoztam még eddig, mert nem értek hozzá.
    Ciki, nem ciki, én épp ezért vásárolok turkában. Nadrágot meg már 4 éve nem találok magamra sehol, amik vannak nekem, azok elnyűvődtek, de nem adom fel. De sajnos nehezen tudnám lenyomni a torkomon a 8000 ft-os naci árat (ami néhány boltban van), úgyhogy keresem tovább a jó vételt. Ma már úgyis olyan silány minőség van néha, hogy még a negyedéért sem érné meg. És sajnos a bevarrt címkéért én még mindig nem vagyok hajlandó plusz 150%-ot fizetni az alapárra.
    Turkában meg az angóra pulcsikat leszámítva tudom, hogy azt kapom a pénzemért, amit tüzetes átvizsgálás után megfelelőnek ítélek. Már volt valakin, ki is mosták párszor, szín és alak marad tehát úgy, ahogy vállfán látom (sokszor jobb a helyzet a turiban, mint magában a márkás boltban), kivéve persze majd úgy 2 év múlva, amikorra már agyon hordtam. Plusz, mivel mindenhova állandóan rohanok, ha tönkremegy, nem kap el a sírógörcs, mert csak 1000-ret fizettem érte, és volt már rajtam is vagy hússzor.

  9. Mau
    január 4, 2013 / 18:05

    Hú, nálam a H&M volt a mélypont… teljesen egyetértek! Szálhibás, szakadt, 42-44 valamint xs-es méretek… illetve amit nem értettem, hogy mégis honnan a fenéből szedték elő azt a rengeteg műszálas és vállalhatatlanul kinéző, színű és fazonú cuccot, amikkel egész évben nem is találkoztam??? o.O

  10. Eszter Deme
    január 4, 2013 / 19:11

    Én csütörtökön vettem egy felsőt az Aréna Bershkában, amit már rég kinéztem, és egy ezressel többért húzta a gép,mint ami fel volt tűntetve, erre a srác azt mondta, hogy én legyek elnéző és fizessem ki, de mondtam, hogy nem, erre simán sztornózta, és odaadta a címkén feltűntetett árért, majd felrobbantam……Ma pedig a Vörösmarty tériben választootam egy ruhát, amit kétezerrel többért húzott a gép, az eladó direkt berakta a ruhát gyorsan a szatyorba, nem is ellenőrizte a címke árat, mondtam,hogy ez így nem lesz jó………Erre odahívta anemtudom kit, hogy majd eldöntik, végül itt is a feltűntetett árért odaadták ,de simán kifizettetik, ha nem figyelek…….ajjaj

  11. BbSophie
    január 4, 2013 / 20:11

    Van benne igazság. A ruhatáram egyik alapdarabját, A klasszikus, karcsúsított fehér Blúzt egy pici turkálóban vettem egy ezresért. S.Oliver márkájú, és hibátlan – a mai napig imádom. 🙂 Kár h nincs türelmem a turizáshoz, biztos találnék még ezt-azt.
    Szerintem nem ciki. Csak van aki nem szereti a gondolatot, h használt ruhát visel…

  12. IBI
    január 4, 2013 / 20:12

    zara taskad nagyon tetszik=)

  13. Livi
    január 4, 2013 / 21:53

    Persze, ezt elismerem, néha nekem is átfut a fejemen, hogy viselték már, de aztán eszembe jut, hogy az evőeszközt is használta más, elmossák az étteremben, néha mégsem bacimentes és nem akadunk fenn ezen, ugyanúgy eszünk vele. Pedig azt a szánkba tesszük Jó persze ugye azért a megfelelő határokon belül turkál az ember (póló, nadrág, pulcsi, sál). Bár láttam már olyant, ahol fehérnemű is volt, durva…. O_O

  14. Nati
    január 4, 2013 / 22:12

    Micsodaaa?? TE legyél elnéző??? Ezek nem normálisak…! pfffff

  15. Maggie
    január 5, 2013 / 08:34

    Persze volt kabátom, de azt nem cipeltem magammal:)
    A szoknya turis vagy outlet vagy nem is tudom minek nevezzem azt a boltot. Olyan ruhákat árultak, amik újak, de hibásak (ennek az volt a hibája, hogy nem volt rajta gomb:D), ezért iszonyúan leértékelték, ezt a szoknyát pl 1000 ft-ra :’D

  16. Maggie
    január 5, 2013 / 08:35

    Én az Alleeban voltam, de az árak ugye mindenhol ugyanazok és engem az háborít fel a legjobban 🙁

  17. Maggie
    január 5, 2013 / 08:36

    A nőket sem értem, hogy miért kell a %-ok láttán úgy viselkedni, mint az állatok..:(

  18. Maggie
    január 5, 2013 / 08:36

    köszi:)

  19. Maggie
    január 5, 2013 / 08:37

    Na az Orsayban nagyon ki lehet fogni! De oda is csak a végén járok már, olyankor szoktam 1-2ezer ft-okért nadrágokat, pulcsikat venni, a ruhával nagyon jól jártál! 🙂

  20. Maggie
    január 5, 2013 / 09:21

    Teljesen jogos, én is bukkantam már turiban kincsekre:)
    Bár most már belefutottam olyan darabáras helyekbe, ahol konkrétan drágábbak a cuccok használtan, mint a boltban újként leárazáskor (F&F vagy H&M póló 2500 ft??). Ezért is, de szerintem egyébként is a legjobbak a kilós turik, ott történhet meg, hogy 200 ft-ért veszel egy tiszta selyem felsőt!:) true story

  21. Maggie
    január 5, 2013 / 09:24

    Uramisten, de pofátlanok… én, ahogy ismerem magam vagy ott hagytam volna a fenébe, vagy kikérem a panaszkönyvet, te legyél elnéző??
    Egyébként akkor is oda kell figyelni, ha valamin nincs rajta a címke, velem a H&M-ben akarták eljátszani, hogy teljes áron adják, pedig egyértelműen akciós cucc volt, csak leesett a cédula. Érdekes módon mikor szóltam, akkor készségesen levonták, de ha nem akkor odaadja teljes áron..elképesztő:S Muszáj odafigyelni..

  22. Maggie
    január 5, 2013 / 09:24

    Köszi Ibi:)

  23. Maggie
    január 5, 2013 / 09:26

    Én sem értem, hogy ez miért jó, illetve hogy ki veszi meg ezeket..mondjuk ahogy látom főleg senki, mert évek óta kallódnak már bizonyos ruhadarabok…sokat elárul 🙁

  24. Maggie
    január 5, 2013 / 09:27

    A H&M tragédia…ott vagy a legelején kell menni, hogy még épp meg tudd venni féláron, ami tényleg jó és kinéztél esetleg, vagy a végén, amikor 1500-700 ft-ért dobálják a cuccokat és 2-őt fizet 3-at kap akció is érvényes:D

  25. Ildi
    január 5, 2013 / 15:59

    Na hát az a másik… 🙁 Pedig van ahol csak 1-2 ezret engednek csak le 🙁

  26. Lionela
    január 5, 2013 / 16:05

    Én a napokban voltam H&M ben és egy fehér pólót úgy akartak eladni 4000 Ft-ért akciósan, hogy az alap ára 2500 Ft volt… ahogy megláttam ki is fordultam abból az üzletből 😀

  27. Ildi
    január 5, 2013 / 16:05

    A H&m-nek nagyon leromlott a minősége az utóbbi időben :((( A fazonok sem tetszenek (bár ez lehet, hogy csak az én ízlésemnek nem felel meg->széltében 40esnek tűnő méret, hosszában babapulcsi méret:D na ez a halálom…), de az anyagok meg…. :-/ Katasztrófa..

  28. Marcsi
    január 7, 2013 / 09:50

    Khm…. Lányok, fogyasztói jogokat kéretik szépen tanulmányozni ! :-)))
    A kereskedő annyiért köteles az árut odaadni, amennyiért kiírta, vagy felcímkézte !!!!
    Slussz.
    Üdv: Marcsi

  29. Betti
    január 7, 2013 / 16:59

    Pesten ilyen jó az idő, hogy kabát sem kell? 🙂 Egyébként nagyon jó lett ez az összeállítás, kár hogy nem készültek az ingről képek 🙁

  30. Orsi
    január 7, 2013 / 17:14

    Igen, most csak bő pulcsit látni, ami szerintem kevés embernek áll jól. Karcsúsított fazon semmi..

  31. lindi
    január 7, 2013 / 20:21

    hasonló a sztori nálam is. ma reggel vizsga – ha jól sikerül, azért – ha nem, azért alapon utána vásárlás. váci utca volt az elképzelés. először kis h&m, ahol bár van tömérdek akciós ruha, minőségük nulla. a pulóvereknél megbomlott kötés, az akciós kiegészítőket pedig egy jó érzésű ember még próbababára sem tenné. arról már ne is beszéljünk, hogyha mégis megveszek valamit ami látszólag mutat vmi struktúrát, ahogyan lekerül róla a csipogó, garantáltan lyukas lesz, ami minden mosáskor egyre csak nyúlik. utána promod következett, ahol sikerült egy szegecselt topánt potom áron begyűjteni, de megjegyzem az „akció” náluk -500 és -2000 Ft közötti képet mutat felsőruházat tekintetében. a nadrágok viszonylag jó árban vannak. ezután a fent javasolt six kiegészítő bolt: 1500(!!) Ft-ra leértékelt (eredetileg 4000-es) álomnyakláncot vettem. nagyon kedves volt az eladó lány, amikor én voltam alig volt bent pár ember pedig van választék bőven. ezután pull&bear, majd hátra arc, mivel a ruhák olyan gusztustalan gúlákban, vagy a földön voltak, hogy elment a kedvem. arról nem is beszélve, hogy vegye meg a lyukas pólót 6000-ért az, akinek ennyire mindegy mire költ.
    hazafele kíváncsiságból bementem az örök klasszikus C&A-ba, és én sem hiszem el, de gyönyörű farmert vettem alig többel, mint 2000 Ft.
    szóval lányok ügyesen, mert vannak olcsón jó dolgok és nem feltétlen a h&m-ben.

  32. Betti
    január 8, 2013 / 21:50

    Sziasztok! Én vállalkozási ismereteket tanulok és ha egy árun esetleg több ár is fel van tüntetve, akkor a eladónak KÖTELESSÉGE az olcsóbbik áron eladni neked a terméket. Figyeljetek oda minden vásárlásnál, hogy mennyit ütnek be. Főleg ilyen leárazásoknál szokták átverni csúnyán az embert! Elképesztő, hogy idáig süllyednek az üzletek :S

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .