Suiskin mélyhidratáló szérum

A jól bevált arckrémemről már írtam nektek korábban, viszont úgy éreztem, hogy kellene mellé egy kis plusz.  Mivel ránctalanításra és egyebekre még azért nincs szükségem (kopkop), egyértelmű volt, hogy a hidratáló szérumok között keresgélek majd. Azért szérum, mert azt lehet a rendes krémünk alá is kenni.
A szérumok általában nem tartalmaznak fényvédőt, tehát számomra valóban csak kiegészítő szerepe van, és mindenkinek ajánlom is, hogy a szérum mellé azért valamilyen nappali krémet használjatok, de minimum fényvédős alapozót/színezett hidratálót bármit!

Most elfogyott az éjszakai krémem és ahelyett is ezt kenem, plusz amikor úgy érzem, hogy nagyon száraz és feszül a bőröm, olyankor is ezzel kenem be.
Egy nagyon könnyű gélről van szó egyébként, ami gyakorlatilag felvitel után egy-két másodpercen belül szinte teljesen fel is szívódik, úgy beissza a bőröm, mintha ott se lett volna! Be is váltja, amit ígér, ugyanis az eddigi legdurvább szárazságokon is tudott segíteni, gyakorlatilag azonnal. Vannak olyan időszakaim, amikor az arcbőröm úgy hámlik, mint a fene és eddig semmivel sem tudtam javítani a helyzeten, viszont most 1-2 nap radírozás és szérumozás után, mintha teljesen kicserélték volna! 
Nyárra egyébként kifejezetten ideális, mert a BB krémem úgyis tele van fényvédővel, ezt viszont be tudja fogadni a bőröm a legnagyobb melegben is, tehát ha eljön a 40 fok, akkor sem kell lemondanom a hidratálásról, csak szimplán ezt kenem majd a BB alá. 🙂

 Én kb. egy pumpányit szoktam eloszlatni az arcomon, reggel nem mindig vagyok elég türelmes, de esténként mindnenképpen használom, reggel pedig pihe-puha bőrrel ébredek:)
Imádom egyébként a pumpás cuccokat, ezt mostmár sokadszor kell megállapítsam, de egyszerűen ez a legpraktikusabb és legtisztább megoldás egy krém adagolására. Ennek külön jó a rendszere, mert ahogy fogy, úgy halad felfelé az alja és préseli a krémet felfelé, tehát tutira el lehet használni és nem fog benne maradni egy csomó cucc még.
Az összetevők:
Hosszútávú hatásairól még nem tudok nyilatkozni, kb egy hónapja használom, de rövidtávon mindenképpen szuper! Tuti újravenném, ha elfogy.

50ml a kiszerelés, itt találjátok:
http://bbkrem.hu/kozmetikum/hidratalo/suiskin-melyhidratalo-szerum.html

Ha vásárláskor beírjátok a MAGGIE kódot, akkor -5% engedményt kaptok a végösszegből! 🙂 Ezután nekem semmi hasznom nem származik, pusztán nektek egy kis ajándék!

Ti használtok valamilyen szérumot?
Follow:
Oszd meg:

2 Comments

  1. Delaney123
    június 13, 2012 / 14:18

    Nekem nem működik a maggie kód, azt írja nem érvényes 🙁

  2. BBAndi
    június 13, 2012 / 21:01

    Ó köszi, megnéztük, javítottuk, már működik 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .