Hajgöndörítés – mivel?

Csütörtök este kitettem facebookra ezt a képet, és annyian érdeklődtetek, hogy mivel, hogyan csinálom, hogy benne marad reggelre is a hullám, hogy úgy döntöttem ennek már szánok egy bejegyzést, mert eléggé visszatérő kérdés most már.
Elöljáróban azt le kell írjam, hogy sok, vastag, erős hajam van, szóval nálam csak a hajsütővasas vagy hajvasalós megoldás jöhet szóba, ha göndörítésről van szó. A zoknis és mindenféle csoda módszerek meg sem kottyannak a hajszálaimnak (és nem is tetszik a végeredmény), úgyhogy arról 2-3 próbálkozás után lemondtam.
Sokáig nem volt hajsütővasam, mert a sima hajvasalómmal begöndörítettem a hajam, ha akartam, nem volt egy nagy ördöngősség. Azzal nagy hullámokat/loknikat lehet készíteni, és én szerettem volna kisebbeket is, ezért karácsonyra kaptam egy hajsütővasat, amit azóta is nagyon szeretek. 🙂 Semmi extra, szerintem kb a legegyszerűbb darab, ami kapható. Két fokozata van és egy leszedhető fésűs tartozéka, amit én még nem használtam. 19 mm az átmérője, a hajvasalóm 30mm szélességéhez képest ez nagy különbség. Szóval ezt nyúzom karácsony óta:
Azt írtam ugye, hogy előző este göndörítem be a hajam, hogy másnap reggel ne kelljen és sokan meglepődtetek, hogyan marad benne ennyi ideig a hullám. Én ha előző este göndörítek, akkor jóval kisebb tincseket szoktam begöndöríteni, így este kicsit “bongyorabb” lesz az eredmény, másnap reggel viszont szép laza hullámok lesznek.
Semmi extra göndörítőt nem használok, hővédővel befújom mielőtt nekiállok és kész. Néha belenyomkodom a Toni & Guy hajgöndörítőjét a kész hullámokba, de általában lusta vagyok hozzá. Hajlakkot egyáltalán nem használok és éjszakára sem tűzöm fel a hullámokat, az az én hajam esetében kicsit melós lenne 😀
Csináltam egy válogatást, hogy kb. milyen hullámokat szoktam csinálni:
Nektek mi a módszeretek? Mivel göndörítetek?:)

Follow:
Share: