Minden egyes sminkes bejegyzésnél ezt használom alapnak, nem is tudom eddig miért nem írtam róla:D Talán mert mindig az újdonságokról szeretne az ember beszámolni.. de most pótlom a hiányosságot:)
(több kép és vélemény a tovább után)
Én igazán nem próbáltam ki sokféle primert, egy darab art deco volt ezelőtt, de az nagyon hamar beszáradt és nem is lehetett olyan szépen eldolgozni vagy nem is tudom… nem is használtam el csak kuka lett a végén.
Eldöntöttem, hogy nem fogok szórakozni és beruháztam egy paintpotba. Azért a painterly-re esett a választásom, mert mindenképpen egy sima bőrszínű alapot szerettem volna így kezdésnek, ami mindenhez jó. Az én bőröm inkább rózsaszínes, így aztán nekem a painterly a legmegfelelőbb.
Egy kis korrektor ecsettel szoktam felvinni, de van hogy nagyon sietek és muszáj belenyúlnom kézzel. Nem gondoltam, hogy nem fognak a körmeim problémát okozni, de szerencsére elég széles ahhoz a tégely szája, hogy ne zavarjon és rendesen tudjam használni úgy is, ha sietős a helyzet:)
Számtalanszor fordult elő már, hogy éppen csak annyira volt időm, hogy ezt feltegyem és szempillaspirál, és annak ellenére, hogy egy semleges kis színről van szó, eléggé össze tudja kapni az embert. Szóval, ha nincs idő a full-szervízre akkoris nézhet ki az ember rendesen:)
Arról nem beszélve, hogy nagyon a jól tartja a dolgokat. Soha nem fordult elő azóta, hogy összegyűlt volna a szemfesték a szemráncban vagy bármi borzalom. A helyén tart mindent reggeltől estig:)
Könnyen eldolgozható, beleolvad a bőrbe, és a szemhéjfestékek tökéletesen tapadnak bele. Én néha még korrektornak is ezt használom a szemem alá, mert a színe miatt az én karikáimat remekül eltünteti, és a fedése is jó.
Már nem emlékszem pontosan, de az ára valahogy 4-5000 Ft körül van, ami elég barátságosnak mondható, ha figyelembe vesszük, hogy mennyire jó dologról is van szó és mennyire bőőven elég:)
(az enyémen is alig látszik igazából, hogy fogyna, pedig egy bő féléve napi rendszerességgel használom..)
A helyzet az, hogy mostmár szeretnék egyre többet magaménak tudni, mert nagyon megszerettem:) Valószínűleg hamarosan bővül is a készlet:)
Ti milyen primert használtok?:)
Én a Beyut és az Isadorat próbáltam az itthon kaphatóak között, de egyik sem vált be igazából.
Nyáron nagyon sokat használtam ilyet: http://www.yslbeautyus.com/make-up-eyes-eyeshadow/c38_41_48/p432/fard-lumiere-aquaresistant-water-resistant-cream-eyeshadow/product_info.html
Ez igazából vízálló krémes szemhéjfesték, de én alapnak használtam, na ez betonbiztos.:)
Most pedig Urban Decay Primer Potion, magasan vezet eddig az ilyen jellegűek között.:)
UDPP-t lehet kapni itthon? Olyan sok jót hallottam róla.
Nem, sajnos nincs itthon Urban Decay, maximum megtudod rendelni külföldről.
miért nem jó helyette hasonló állagú alapozó?
Én is Isadorát próbáltam, de nem vált be. Most a nyx-et használom, az jó.
már én is kacérkodtam a painterly-vel, előbb vagy utóbb beszerzem, az biztos. 🙂
nekem az isadora szemhéjalapja bevált, csak a csomagolását nem nagyon szeretem, úgy sejtem egy csomó benne fog ragadni… 🙁
az artdecot én sem igazán szeretem, egyrészt csillámos, másrészt az „illata” valahogy szúrja a szemem. :XD bár ez lehet, hogy furán hangzik. 😀
az UDPP-t én is szívesen tesztelném, főleg a csillámmentes „aden” verziót. (főleg most hogy átköltöztették tubusos csomagolásba.)
@quika szerintem jó az alapozó is:) ugyanúgy kihozza a színeket illetve tartósabb is mintha csak simán tennénk fel a szemhéjfestéket, de szerintem az ilyen bázisokkal még tartósabb. illetve pl a paintpotok különféle színekben kaphatóak és ha ebből teszel a szemhéjfesték alá akkor különféle hatásokat lehet vele elérni:)nagyon jó kis dolog:)
Nem mindig használok,ha igen,akkor Avon Magix,az bejött. De általában bőven elég a napvédős hidratálókrém,így is annyi vacakkal kenjük a bőrünket..
ma beszerezetem én is egy paint pot-ot végre! 🙂
legnagyobb meglepetésemre nem a painterly mellett dönöttem, a szupervilágos bőrömön tök hülyén mutatott, mintha 4 színnel sötétebb korrektort kentem volna magamra. :S
szóval végül nem matt lett, hanem egy pezsgőszínű árnyalat, a bare study, már nagyon kíváncsi vagyok, hogy tesztelhessem… /csak múlna el a szemhéjgyulladásom 🙁 /
Végre én is boldog tulajdonosa lehetek egy painterly-nek…nagyon tetszett a bare study is, de elsőre nem akartam csillogót…legalábbis nekem nagyon fényesnek tűnt.Kicsit krémesebb dologra számítottam, de nincs vele gond.
Egyébként ez a post erősítette meg bennem, hogy igenis szükségem van egy paintpotra…köszi, hogy megírtad, mert mióta megvan (kedden vettem:D) elsőszámú kedvenc lett.
Alapozót is sikerült végre találnom a bőrszínemhez, pedig már kezdtem belenyugodni, hogy az lehetetlen. Studio sculpt nw15…bár nem vagyok oda a tubusos kiszerelésért, de feledteti velem ezt az apró hibát, amint felkenem:)Megvolt a nagy bevetés is, kibírt egy egész napot, edzéssel, mindennel…este alig lehetett lerobbantani az arcomról, szinte nem is látszott, hogy rajtam van.
A kiszolgálásról pedig ódákat lehetne zengeni…ilyen kedves, készséges, hozzáértő eladóval még soha nem találkoztam, pedig sokat hallottam olyanról, hogy az aréna mac-ben elég bunkó eladók vannak. Lehet, hogy én fogtam ki egy tündért, de az biztos, hogy még vissza fogok menni.
@Fanni nagyon örülök, hogy így bevált neked is:) én is azért döntöttem emellett, mert elsőre nem akartam csillogósat…ebből még könnyen lehet azt varázsolni:) az eladók pedig velem is mindig nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, bármelyik üzletükben is jártam:) jól hangzik az alapozó is, kár a tubusért:(
@Tamara Neked hogy vált be Tamara?:) remélem már rég elmúlt a szemhéjgyulladás és azóta rengeteget használtad:))
@Maggie
szerintem is nagyon jó a studio sculpt, én szeretem, hogy tubusos, nem igazán vagyok oda a tömör üveg alapozósobozokért.
be is vált a paint pot meg nem is. 🙂
igazából a leginkább magában szeretem, olyan szép friss tekintetet varázsol, egy egész pici sötétebb festék a mélyítővonalba és kész is. de nem tapad bele olyan szépen a festék, mint az Isadora alapjába, csináltam egy összehasonlítást a kezemen ( XD ) és az Isadora szebben kiemeli a szemhéjpúderek színét. de nem bántam meg, hogy megvettem, nem gyűlik be a paintpot sem a szemredőkbe, és a bare study tényleg nagyon szép magában, aranyos-rózsaszínes fénye van, nagyon csini.
@Maggie
jaj igen, elmúlt, kiderült, hogy allergiás lettem egy clinique szemkrémre… ( :S )