Photo Diary – Berlin 2016.

berlin_41.JPGMár sok helyen találkozhattatok vele, hogy június végén Berlinben jártam a fashion weeken, most viszont egy kicsit a városról szeretnék egy beszámolót írni, mert ez volt az első alkalom, hogy itt jártam. Élnek Németországban Frankfurt környékén rokonaim, náluk voltam többször is, de már nagyon kíváncsi voltam Berlinre is. Teljesen vegyes véleményeket hallottam róla, nem teljesen tudtam mire számítsak, és nagyon meglepett engem is, hogy mennyire megtetszett a város. Biztos vagyok benne, hogy még vissza fogok térni ide, hiszen a fashion week programok miatt nem tudtam úgy megnézni mindent, ahogy szerettem volna és bőven van még látnivaló a városban, amit csak felületesen érintettünk. Arról nem is beszélve, hogy zseniálisan lehet(ne) itt a kis design boltokban vásárolni, de most erre szinte semmi időnk nem jutott sajnos. 🙁

Nézegessétek a képeket, olvassátok el a mini beszámolómat és hamarosan érkezik a vlog is! 🙂

berlin_35.JPGberlin_40.JPGGasztronómiát tekintve az volt a legszembetűnőbb számomra, hogy iszonyatosan megy náluk a vegán étkezés, raw food és superfood, még az esti partikon is kis befőttesüvegben salátát kaptunk nyers cukkinivel és így tovább. Emiatt rengeteg kifejezetten erre specializálódott helyet találtunk, mindenféle friss smoothie, green juice, acai bowl, chia puding, saláták..szóval itt tényleg könnyű “tisztán” étkezni. Sehol nem találkoztam még ennyi vegán hellyel egy utcán belül akár, úgyhogy ez mindenképpen meglepő volt. 🙂

berlin_30.JPGberlin_43.JPGÉjjel-nappal jár minden tömegközlekedési eszköz. Hát nem zseniális? Nincs éjszakai busz, meg más útvonalak..a metró éjjel is hazavisz negyedóra alatt. A közlekedési hálózat is remek, gyorsan és egyszerűen lehet eljutni A-ból B-be, és abszolút nem megfejthetetlen a dolog. Nem találkoztam jegyellenőrrel, de ettől függetlenül nem érdemes bliccelni, mert a büntetés viszont elég zsíros, úgyhogy megéri inkább egy több napos jegyet venni és akkor le van a gond, korlátlanul lehet jönni-menni. 🙂

berlin_33.JPGberlin_36.JPGMi az első napon tettünk egy buszos túrát is, ami körbevitt a városon és kicsit így össze is állt a fejünkben, hogy mi merre van, éreztük a távolságokat is nagyjából és inenntől könnyebben mértük be, hogy mi mennyi idő lesz odaérni, illetve hogy érdemes-e gyalog elindulni (többnyire egyébként igen, mert a belvárosban szerintem egészen közel vannak a dolgok és annyi jó dolgot lehet útközben is látni). Ezt a buszozást nagyon ajánlom, minden városban szoktam egy ilyet, ha először járok ott, tényleg nagyon hasznos. Emellett pedig egy kis történetet is hallgathatunk közben az éppen megtekintett látványosságról vagy területről. 

berlin_42.JPGberlin_45.jpgberlin_39.JPGberlin_44.JPGNem szeretnék nagyon most Berlin történeti hátterébe belemenni, csak annyit emelnék ki, hogy elképesztően különleges ahogyan a kelet-nyugat érzés még mindig megvan a városban. A falnak is több helyen láthatóak maradványai, érdemes ezeket is megnézni és egy kicsit fejben visszamenni az időben. Nekem a keleti rész sokkal jobban bejön egyébként, a nyugatit kicsit sterilnek érzem, a keletinek viszont isteni hangulata van és pont ez a kétarcúsága adja ennek a városnak a báját szerintem. Mindig, amikor sétálgattunk azt éreztem, hogy ez a város pezseg és csak kapkodtam a fejem.

berlin_25.jpgberlin_24.jpgberlin_38.JPGberlin_15.JPGberlin_31.JPGberlin_10.JPGberlin_9.JPGberlin_6.jpgberlin_13.JPGberlin_1.jpgberlin_14.JPGberlin_19.JPGberlin_11.JPGberlin_7.jpgberlin_2.jpgberlin_5.jpgberlin_4.jpgberlin_8.jpgberlin_12.JPG 

Follow:
Share: