Balaton Sound 2015 élménybeszámoló

img_1071.JPG

Mivel jövőhéten indul a Sziget, és én is kint leszek néhány napot, gondoltam még gyorsan megírom a Soundos élményeimet. 🙂 Szigeten már voltam korábban is, de ez volt az első Balaton Sound, amire elnéztem, de eldöntöttem már most, hogy jövőre is biztosan megyek egy-két napra. Hihetetlen élmény volt. 🙂
Instagramon és Snapchaten is folyamatosan közvetítettem, ha van kedvetek kövessetek mindkét helyen a Sziget alatt is: @beautyjunkie_hu

Kicsit féltem, hogy majd mennyibe is fog fájni nekem ez a kis kiruccanás, cikkeztek arról, hogy minden micsoda árakon van.. igazából én nem éreztem úgy, hogy minden iszonyat drága, tulajdonképpen mintha a belváros kitelepedett volna a Balaton mellé, mert ugyanazok a helyek (Zing burger, Kiosk, Divino..stb) jöttek szembe, mint Budapesten. Ennek megfelelően nem is volt drágább, mintha az ember Budapesten megy el egy este bulizni, erre pedig szerintem mindenki számít, aki fesztiválozni/bulizni megy..img_0001.JPGimg_0002.JPGMi pénteken olyan 3 körül érkeztünk és onnantól nagyjából éjfélig buliztunk. Először a The Biebers koncertre néztünk el, ahol megint megállapítottam, hogy számomra ők az egyik legszínvonalasabbak az itthoni zenei palettán. img_0003.JPGUtána Jason Derulo koncert volt a következő állomás, aminél az első néhány számot a fotós árokból hallgattam végig az iszonyat hangerővel dübörgő hangfalak mellett..őrületes élmény volt!img_0890.JPGimg_0996.JPGimg_0800.JPGimg_0922.JPGimg_0007.JPGimg_0869.JPGimg_0006.JPGimg_0005.JPGimg_0008.JPGA Hardwell koncert volt mégis az igazi katarzis, hogy úgy mondjam. Alapból nagyon szeretem Hardwellt, de így élőben, egy kis lézer show-val és a tömeggel megfűszerezve..leírhatatlan. 🙂 Ezek után még egy jó kis Zing burgerrel lezártuk a napot, mert rájöttünk, hogy nem is ettünk még, és végül éjfél körül haza is indultunk. Egyrészt várt még ránk egy negyven perces séta hazáig, másrészt pedig Hardwell után már kicsit kevésnek éreztük a többi bulit, és jobbnak láttuk, ha ezekkel a jó kis élményekkel indulunk haza. 🙂img_0813.JPGimg_1076.JPGimg_0009.JPGimg_0011.JPGimg_0013.JPG

Ebben voltam a Balaton Soundon: http://beautyjunkie.blog.hu/2015/07/21/outfit_balaton_sound

Találkozunk a Szigeten! 🙂

Follow:
Oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .