SPARITUAL – Teremts otthon is spa hangulatot!

Azt gondolom, hogy a jó megjelenés alapja az ápoltság. Klisé vagy sem, tulajdonképpen tényleg mindegy mit kenünk magunkra, ha az „alapok” nincsenek rendben. Az utóbbi néhány évben kiemelkedő figyelmet fordítok a külső-belső táplálásra és ezt a bőröm, hajam és a körmeim is meghálálják. Mindig keresem azokat a márkákat, amik talán nincsenek annyira a köztudatban, de érdemes lenne megismerni. Ilyen például a SpaRitual, aminek a körömápolási termékeiről biztos vagyok benne, hogy sokan hallottatok már, de tudtátok, hogy komoly testápolási vonaluk is van?

A SpaRitual márka egyik alap pillére, hogy a termékeik csakis vegán, és igazoltan bio és fair trade növényi alapanyagokból készülnek. A termékeik természetesen mentesek a parabénektől és kőolajdszármazékoktól is. A biztonságos összetvők és környezetbarát formulák mellett a csomagolásra is odafigyelnek, hiszen ezek is mind a környezettudatosság szempontrendszere szerint készülnek el. A márka kínálatában különféle testápoló, kézápoló, lábápoló termékeket és vegán körömlakkokat is találunk, sőt még gyertyákat is. Korábban csak luxus szalonokban és hotelekben volt elérhető (természetesen a mai napig találkozhatunk vele Budapesten például a Four Seasons Hotel Gresham Palotában, a Royal Spa Corinthia Hotelben vagy akár a sárvári Spirit Hotelben is – a teljes lista, ha valakit érdekelne, ITT található), de már könnyedén hozzájuthatunk mi, halandó emberek is. 🙂

Amellett, hogy ennyire odafigyelnek rá, hogy mi is kerül pontosan a krémekbe, valóban elhozza azt a csipetnyi luxus érzést a mindennapokba. Számomra abszolút feltöltődés néha itthon is meggyújtani egy gyertyát, elővenni a legfinomabb krémeket, radírokat, olajokat és tartani egy olyan délutánt, ami alatt teljesen kikapcsolok és végre egy kicsit csak magammal foglalkozom.


Négy fő hangulat, illetve illat szerint csoportosíthatóak a termékeik, mindegyikbe tartoznak testápolási termékek és körömlakkok is:

Close Your Eyes

Ez a termékcsalád az egyiptomi rózsamuskátli illatával megnyugtat és kényeztet, színekben pedig a a friss víz árnyalatai, mint a kék, zöld, ibolya, és pasztell színek tartoznak bele.

Look Inside

Az indiai tömjén gyógyítja a lelket, a testet, és megújítja a szellemet. A föld színei, a gazdag barnák, a mély bordók, és a mohás szürkészöldek tartoznak a palettába.

Instinctual

Ez a termékcsalád az energizáló gyömbér erejével melengeti a lelkünket és felébreszti a kreativitásunkat. Színekben a délutáni napsugarak árnyalatai, vagyis a vörösek, narancsok, magenták tartoznak ide.

Infinitely Loving

A kínai jázmin illata helyreállít és megújít, segít rendezni a gondolatainkat. Olyan gyengéd színek tartoznak ide, mint a barack, pink, rózsa és a fehér.


Amiket én próbáltam és a tapasztalatok:

A körömlakkok és a hozzájuk tartozó kiegészítő termékek, mint az alap és fedőlakk vagy a gyorsszárító cseppek, mind mind kifogástalanok. Sosem próbáltam ezelőtt kimondottan vegán lakkot, de nagyon kellemeset csalódtam, mert gyakorlatilag az erősebb színek egyrétegesek és gyorsan száradnak, plusz eléggé tartósak is, nekem 4-5 napot bírtak a körmeimen. Plusz pontot érdemelnek a kupakok, iszonyúan kézreáll és nagyon kényelmes vele a lakkozás.

Az én kedvenceim mégis a különegesebb testápolási darabok, mert amellett, hogy csodálatosan néznek ki, tényleg igazán kellemes a használatuk, és nem nagyon tudok betelni a jázminos testápoló illatával. 🙂 Remekül hidratál, és a bőrradírral kiegészítve valami egészen puha lesz a bőröm utána. A radír egyébként kicsit masszívabb, hiszen cukor darabokkal dörzsöljük át a testünket, de mégsem éreztem fájdalmasnak, mint néhány „szintetikus” radírnál. Az illata tényleg valami mennyei, én ezzel a két termékkel szoktam a hetet zárni az utóbbi időben, és így hangolódok át a hétvégére. 🙂

A Handprint kézkrém és kézszérum mini kiszerelésben került be a neszeszerembe, és egészen addig nem tűnt fel, hogy mennyire hozzámnőtt, amíg el nem fogyott! Utána meglehetősen éreztem a hiányát, mert nagyon szépen rendben tartotta nem csak a kezeimet, de a körömágyamat is, amik nálam hajlamosak kiszáradni. A kézkrémet biztosan újra fogom vásárolni, mert isteni volt!


Ha eddig nem ismertétek a márkát, akkor ajánlom nektek, hogy nézzetek szét a kínálatukban, mert nagyon minőségi termékeik vannak és tényleg spa hangulatot varázsolnak otthonra. 🙂

Follow:
Oszd meg:

2 Comments

  1. gigi
    május 28, 2015 / 16:46

    Engem az érdekelne, hogy mit jelent, hogy biztonságos összetevő? 🙂 Az EU-ban elég szigorú szabályozás van arra vonatkozólag, hogy mi kerülhet egy kozmetikumba, így a tényleg kétes pl. tartósítószereket sem engedélyezik már. (pl. Ftalát)
    Megnéztem néhány INCI-t, de mindegyik hemzseg a citrusolajoktól, ami az irritáción kívül fényérzékenységet is okozhat. Én megenni imádom a narancsot, citromot a limonádéba, de bőrre nem ajánlanám kenni, bármilyen természetes is…
    Nem kötekedni akarok, csak olyan szépen hangzik a marketing szövegekbe egy két kifejezés, amiről fogalmunk sincsen mit jelent és valójában pszihológiai megtévesztés. 🙂

  2. Maggie
    május 29, 2015 / 10:04

    Az arcomon én is óvatos vagyok, de a testemre szeretek azért fincsi dolgokat használni. Azért ez nem olyan, mintha citromlébe áztatnám magamat, és azokat a bizonyos „hemzsegő” citrusolajokat én a kézkrémekben láttam inkább, azt is főleg a végén, úgyhogy ezzel szerintem még nincs gond. 🙂 Igazából minden terméknél szerencsére fent van az INCI szóval mindenki el tudja dönteni vásárlás előtt, mi az, ami belefér neki. Én nem vagyok ennyire szélsőséges, ha valami hatékony, akkor annak örülök és szívesen használom. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .