Marie Claire Hétfő – A krémes szemhéjfestékekről

A héten egy kis technikai hiba miatt a hétfői bejegyzésem kedden került ki a marieclaire.hu-ra, én pedig csak ma tudok írni róla..nem baj. Azért igenis itt a helye, mert az egyik kedvenc témámról írtam, méghozzá a krémes szemhéjfestékekről! Néhány tipp mellett, a birtokomban lévő néhány darabbal egy kis tartóssági tesztet is végeztem, hogy kiderüljön melyik a legragaszkodóbb a sok közül.

Egy időben nagyon idegenkedtem ezektől a festékektől, de aztán hamar rájöttem, hogy ha megfelelően használom, akkor az egyik legjobb barátom lesz a mindennapokban.

Nyáron igazán aktuálisak, hiszen ilyenkor egyre kevesebb sminket tudunk elviselni magunkon, de azért szeretnénk csinosak és szépek maradni az izzasztó hőségben is. Ilyenkor nagy segítség, ha egy krémes festék is van a birtokunkban, mert pillanatok alatt gyönyörű tekintetet varázsolhatunk vele magunknak.

Míg a szemhéjpúderek felviteléhez több féle ecsetre is szükségünk van, addig a krémes festékeket a legjobban az ujjunkkal tudjuk eldolgozni – nekem a gyűrűsujjam vált be erre a célra. A kéz melegére a tégelyes termékek kicsit meglágyulnak és könnyedén feltehetjük a szemhéjra. Én az ecsettel ellátott verziókból is inkább az ujjbegyemre pöttyintek egy keveset és úgy viszem fel a színt, mert így teljes mértékben én tudom szabályozni, hogy mennyi és hova kerüljön.

TIPP:
A krémes festékeket egymással is keverhetjük a szemhéjunkon és rétegezhetjük is őket, sőt egyes árnyalatokat érdemes kipróbálni tusvonalként, vagy az alsó szempillák tövében! Ehhez egy ferdén vágott pici ecsetet érdemes beszerezni.

Önmagában is remekül mutat a legtöbb szín, de van néhány árnyalat, amit érdemes szemhéjalapként is felhasználni. Minden esetben igaz, hogy a krémes terméket a por állagú fixálja. Ez a szemünknél sincs másképp, tehát ha a krémes festék tetejére ütögetünk egy kis szemhéjpúdert nem csak a színkombinációk száma növekszik, hanem a tartósság is. Természetesen a kedvenc szemhéjalapozónkból is tehetünk a krémes festék alá, és akkor aztán bomba biztos lesz a sminkünk egész nap!

TIPP:
A gél állagú szemhéjtusokra is nyugodtan gondoljunk úgy, mint krémes szemhéjfestékre, remekül megtapadnak bennük a különféle pigmentek és porok. Például a fekete szemhéjtust bátran használhatjuk füstös sminkek alapjául vagy bármelyik szín alá, hogy mélyítse.

A MAC Paintpotjait és a Maybelline Color Tattoo-kat lassan mondhatjuk, hogy gyűjtöm, zseniális darabok! Elég változatos a színskálájuk és néha limitált színeket is lehet kapni, ezeket érdemes figyelni. A pénztárcabarát Manhattan nyári kollekciójában is találtam figyelemreméltó krémes festékeket, ezekből kettőre le is csaptam, hogy kipróbáljam őket.

Hoztam egy színmintát is a kedvenceimről, hogy élesben milyenek:

(balról jobbra: Manhattan – Get Glamified, Mermaid’s Green / Maybelline Color Tattoo – On And On Bronze, Permanent Taupe, Pink Gold, Metallic Pomegranate / MAC Paintpot – Perky, Rubenesque, Stormy Pink, Antique diamond, Treasure Hunt)

A TELJES BEJEGYZÉST ITT TALÁLOD!

 

Follow:
Oszd meg:

1 Comment

  1. Mimozagirl
    június 11, 2014 / 11:00

    Én is imádom őket, viszont valamiért az ujjaimmal nem tudom elég vékonyan, szépen felvinni, ezért ecsetet szoktam használni. A kedvencem a MAC Groundwork paintpot, majdnem minden nap használom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .