GOODIES – smink, parfüm satöbbi

Régen volt már ilyen bejegyzés a blogon, úgyhogy hoztam néhány random fotót, amit most a tavasz apropójával készítettem. Rengeteg minden várja a sorát, hogy írjak róla, de egyszerűen ehhez éreztem kedvet, hogy egy kicsit szabadabban írhassak egy két dologról. Tulajdonképpen ez lenne a GOODIES kategória lényege. 🙂

Ugyan mi nem ünnepeljük túlságosan, mert a család Zoltánjait helyezzük ilyenkor a fókuszba, de természetesen minden kedves olvasómnak boldog nőnapot kívánok! Remélem csodásan töltöttétek ezt a szép napsütéses napot! 🙂

Megérkezett a jó idő, úgyhogy én már elpakoltam a télikabátokat, dekort, és elkezdtem magam hangolni a tavaszra, mert én még mindig inkább tea szürcsölő kuckózó hangulatban vagyok. Igyekszem a lakást is felfrissíteni, és úgy egyáltalán lassan aktuális lesz az első tavaszi nagytakarítás, teljesen izgatott vagyok miatta..na ezt nem gondoltam volna soha azért. 😀 A dekorról bővebben majd inkább akkor írok, ha valamennyire összeállt, és képeket is tudok csatolni.

Tavaszi trendek ide vagy oda, számomra hordhatatlan ez a sok pasztell szín sajnos. Sminkekre igaz ez főleg, ruhákban, kiegészítőkben azért majd megpróbálkozom egy két színnel, a halvány levendula lila és a baba kék most a nagy kedvencem. Ehhez mondjuk nem egy és nem két árnyalatot kellene a bőrömnek barnulnia, de majd meglátjuk, igyekszem minél több időt a szabadban tölteni. 🙂

Télen a sok kötött sál miatt kicsit háttérbe szorultak a hatalmas nyakláncaim. Nem voltam túl boldog, amikor a kedvenc vastag sálamból a nap végére egy kupac borzalom lett egy nyaklánc miatt, úgyhogy egy időre száműztem őket a szettekből. Most viszont megint előkerültek a nagy karpereceimmel egy időben, ugyanis észrevettem, hogy télen a kabát ujja és a kesztyűk miatt azokat sem hordom szívesen. Ez most az egyik kedvenc darabom, ami a képeken is szerepel. arany is, ezüst is, gyöngy is, és nem éppen diszkrét darab, imádom!

Az ecseteim vizes-samponos tisztítását szeretem elsunnyogni sajnos, de most erőt vettem magamon, és a tavasz jegyében az ÖSSZESET rendesen kipucoltam az előző hétvégén! (több órás procedúra volt, katasztrófa) Egyébként ecsettisztító folyadékkal rendszeresen szoktam őket tisztogatni, de valamiért ezt a vizes dolgot annyira utálom, hogy addig húzom amíg lehet, vagy csak 1-2 darabot tisztítok meg, és azt használom..megint rácsodálkoztam néhány tök jó ecsetre, amit eddig lusta voltam kimosni, és épp ezért nem is használtam, szóval most tudatosan fogok erre odafigyelni!

Ha már ecset, akkor éljenek a pufi ecsetek! Háromféle van a birtokomban, egy lazább szőrű pufi, egy kicsit tömöttebb, de kerek fejű pufi, és egy laposabb pufi. Ezekkel rosszabb napjaimon is képes vagyok komplett szemsminkeket összedobni, különösebb erőfeszítések nélkül.  Nem nagyon tudok elképzelni reggeli készülődést nélkülük, teljesen hozzám nőttek. Nektek melyik típusú ecset a kedvencetek?

A kabátokat ugyan már elpakoltam, de a kötött pulcsikat még nem, mert imádom ebben az átmeneti időszakban ezeket még kihasználni ameddig lehet egy könnyű kis kabáttal vagy akár anélkül. Valahogy úgy érzem, hogy nem sokáig lehet már a bőrdzsekiket és ballon kabátokat hordani, szóval próbálom azokat rotálni, de már kezd melegem lenni bennük. A kötött pulcsik még teljesen jó alternatívák, ha reggel hűvösebb az idő. Van néhány darabom, amit még a leárazáson szereztem be és hordanám amíg lehet. 🙂

Bár a mai kirándulás után lehet azokat is el fogom pakolni, döbbenetesen meleg volt, vékonyabb pulcsi-bőrdzseki kombóban majdnem megsültem!

Smink vonalon a rózsásabb bronzos vonallal próbálok nyitni a tavasz felé, de ezen még van mit világosítani, színesíteni.. egyelőre nem érzem magaménak az idei smink trendeket, ahogy már fent is írtam, de majd meglátjuk. 🙂 Egyelőre a Naked 1-2 paletta bűvös körében mozgok, lehet, hogy a Naked 3 is társul majd hozzájuk hamarosan. 🙂

Ami a parfümöket illeti egyre kísérletezőbb vagyok, most is vágyom valami másra, mert szinte egész télen a Chloé Intense után nyúltam. Az új nagy kedvencem a Guerlain La Petite Robe Noire, amit a Nina Ricci Ninával szoktam váltogatni, mindkettő annyira az én illatom, hogy nem is tudnék választani a kettő közül kedvencet. Sosem gondoltam, hogy parfüm váltogató típus leszek, sokáig a Ninán kívül nem tudtam mást elképzelni magamon. Most próbálgatok, szagolgatok mindenhol, mert kicsit vágyom a frissítésre. 🙂 Ti mit használtok most? 🙂

Hogy töltöttétek a mai napot? 🙂

 

Follow:
Oszd meg:

2 Comments

  1. GOODIES – smink, parfüm satöbbi | Divatikon.hu
    március 8, 2014 / 20:28

    […] Tavaszi trendek ide vagy oda, számomra hordhatatlan ez a sok pasztell szín sajnos. Sminkekre igaz ez főleg, ruhákban, kiegészítőkben azért majd megpróbálkozom egy két színnel, a halvány levendula lila és a baba kék most a nagy kedvencem. Ehhez mondjuk nem egy és nem két árnyalatot kellene a bőrömnek barnulnia, de majd meglátjuk, igyekszem Forrás és bővebb INFO […]

  2. Guerlain újdonságok – parfüm, krémek, bronzosítás | BEAUTY JUNKIE
    március 14, 2014 / 16:05

    […] írtam nektek ITT, hogy nagyon megszeretem a EDP verziót, az EDT annyira nem voltam én, az inkább citrusos. Az […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .