Tegnap egy picit megosztottuk a napot. Délelőtt elugrottunk Pisa-ba, ahol megnéztük a fő nevezetességeket, természetesen a ferde toronnyal az élen. Pisa-ból tulajdonképpen bőven elég is ennyi szerintem, úgyhogy délután a tengerpartra mentünk picit süttetni magunkat.
Ezer éve nem voltam már tengernél, hiányzott már nagyon. 🙂 Egyébként jót tesz az allergiámnak is ez az út, ma már kicsit sem voltam rosszul, pedig otthonról úgy jöttem el, hogy teljesen kikészültem már a sok szemdörzsöléstől és orrfújástól. Éljen a sós víz és a parlagfű mentes környék! 🙂
Bízom benne, hogy a mostani képek is tetszeni fognak!:)
A torony legmagasabb pontja 5,4 méterrel tér el a függőlegestől…azért az nem kevés!
Outfitet majd rendes bejegyzésben mutatok. 🙂
Strandoltunk!:)
Imádom a sok egyforma széket és napernyőt..végig ez van a parton, ameddig a szem ellát!
Most több könyvet is olvasok párhuzamosan, de a partra az Eat, Pray, Love jött velem, mert rájöttem, hogy ezer éve megvan és még nem jutott időm kiolvasni!
Vacsira egy kis pármai sonka sárgadinnyével..nyami!:)
Ó de szép! 🙂 Nagyon kellemes nyaralást a továbbiakra Neked, pihenj, mert nemsokára kezdődik az iskolai hajrá 😀 Nekem idén csak a Balcsiig sikerült jutni egy hétvégére, de nem baj, nagyon jó volt, végre igazi bronzos barna lett a bőröm, mindenféle barnító kence nélkül 😀 Majd jövőre… 🙂
Jah, miket olvasol még? 🙂 Én most az Avalon ködbe vész címűt kezdtem olvasni. Két könyvet is kitesz mondjuk, ez kitart már a nyár unalmasabb napjaira 😀
Most föl lehet mászni a toronyba? Voltatok?
Pisa nem olyan nagy szám egyébként Rómához vagy Firenzéhez képest…
Eat Pray Love kitűnő választás,nyári könnyed olvasmánynak!:)
Főleg az olaszos rész:D
Jó nyaralást!
Csodás képek ismét *.*
Gyönyörűek a képek, mint mindig. A H&M arany nyakláncot amúgy én is megvettem 🙂
Nagyon szuper képek megint! 🙂
Kaptál tőlem egy díjat, itt megtalálod a részleteket: http://madridangyala.blogspot.hu/2012/08/liebster-award-dij.html
Kaptál tőlem egy díjat, itt megtalálod a részleteket: http://madridangyala.blogspot.hu/2012/08/liebster-award-dij.html
juhúú az Eat Pray Love nálam már két éve tervben van, de még mindig nem sikerült megszerezni. na majd a szülinapomra ezt kérem!=)
Köszi! Igyekszem kihasználni minden percet:)
A balcsi is szuper, képzeld én két éve nem voltam már ott…szörnyű mennyire nem jutott erre idő, pedig a balatoni hétvégék az egyik legjobbak a világon:)
Most pl a Trónok Harcát kezdtem el könyvben, mert a sorozatot imádom, és gondoltam mivel ebből már több rész is kint van, így nem maradok történet nélkül, amíg szünetel a sori:)
föl lehetett volna menni, de inkább kihagytuk, mert drága volt és bizonyos időpontokban indítottak csoportot. Annyira a kilátás itt nem izgatott mint pl a Szent Péter tetejéről, úgyhogy inkább elfagyiztuk:)
Egyébként persze nem annyira izgalmas Pisa, de hát össze sem lehet hasonlítani pl Rómával:)
Nekem egyébként Olaszország minden szeglete nagy szám, mindegy, hogy mennyire kis városról van szó, mindenhol találni valami lenyűgözőt:)
Köszi! Igen az a rész zseniális:)
Köszönöm:)
Ez a nyaklánc az egyik legjobb vételem volt a H&M-ben, annyira szeretem:)