Két éves lett a blog!

Számomra ez valami egészen hihetetlen, hogy eltelt megint egy év..teljesen olyan, mintha csak most kezdtem volna bele az egészbe, és már második éve csinálom! Borzasztó sokat jelent nekem az, hogy idáig eljutott a blog és az, hogy Ti olvastok, követitek a blogot minden nap, valami leírhatatlan érzés! 🙂 Sokat változtam én magam is a két év alatt. Egy dolog viszont sosem változott: mindig úgy voltam vele, hogy nem érdemes máshogyan blogolni csakis szenvedéllyel, és odaadással. A blog színtisztán hobbi a számomra, viszont egy nagyon kedves és kellemes hobbi, amit még egy darabig biztosan tervezek folytatni, és próbálom a tőlem telhetőt beletenni a dologba. Igyekszem mindig minél többféléről írni nektek, és titeket is minél jobban bevonni a blog életébe, hiszen alapvetően nem magamnak írom ezeket a bejegyzéseket.

Innen született meg a szülinapi ötlet is, és onnan, hogy több adakozó kedvű kedves olvasóm vagy ismerősöm is van.

Említettem már nektek, hogy lapul nálam egy jóó nagy zsáknyi vadiúj vagy minimálisan használt és kiváló állapotban lévő smink termék, amit szeretnék szétosztani közöttetek. Ezt szerettem volna a blogszülinapra tartogatni és egybekötni egy találkozóval, hogy minél több olvasómmal megismerkedjek én is!

Június 24-ét szemeltem ki dátumnak, ez egy vasárnap lenne, a helyszínt még kitalálom, de az biztos, hogy Budapest. Akinek lenne kedve eljönni, az jelezze azzal, hogy kitölti ezt az űrlapot a nevével és e-mail címével, én pedig majd elküldöm neki a meghívót. 🙂
Aki előre jelzi a részvételi szándékát, az pedig kap majd egy kis ajándékcsomagot. 🙂

Köszönöm, hogy olvastok és remélem még jó pár évfordulót megél a blog! 🙂
Follow:
Oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .