Ezt a Catrice palettát már többször mutogattam, mert egyrészt nagyon örülök, hogy sikerült megvenni 600Ft-ért, másrészt mert örülök annak is, hogy ennyi pénzért egy nagyon jó kis palettát kaptam! A bézs és a sötétlila a kedvencem belőle egyértelműen, de várom már a tavaszt, hogy ezt kis halvány türkizt is jobban megszerethessem:)
A hónap spirálja most nekem ez az Avon Super Enchant szempillaspirál volt, amiről végül csak akartam tesztet írni, de még nem történt meg, ezt majd pótlom, mert szerintem jó kis darab:)
Pirosítók közül a MAC Melbát nyúztam, ami gyakorlatilag meg sem látszik rajta. Imádom egyébként, hogy egy nagyon természetes barack szín és egy kis üdeséget varázsol az arcomra így a nagy téli fehérségben is.
Az NYC szájfényével is már találkozhattatok a blogbon, és most újra felfedeztem, mert nagyon kellemes a textúrája, abszolút táskába-dobós csomagolása van és a színe is gyönyörű:)
A nagy hidegekre való tekintettel most három dolog ragadt meg a mindennapi használatomban, ami a testápolást illeti.
Az első az a Vichy Nutriextra testápolója, amit egy karácsonyi szettben kakptam, és isteni!! Iszonyú jól hidratál és villám gyorsan beszívódik. Utálok testápolózni, mert nagyon zavar, hogy ragadok és nem tudom elviselni azt az időt, amíg a legtöbb testápoló beszívódik, ezért mindig vadászom azokat, amik még nekem is megfelelnek. 100ml kiszerelés, szóval én ezt simán magamnál hordom napközben is akár és a kezemet is ezzel kenem, ha kell, mert jobban bevált, mint bármi.
A Baviphat ajakradírról már meséltem nektek az ajakápolási rutinomban, de most kicsit nagyobb hangsúlyt kapott, hiszen szárad a szám rendesen:( Igazából minden este használom most és így nagyon jól szinten tudom tartani a cserepesedést:)
A kezeim, főleg a körömágyam teljesen kikészült a hidegtől (najó és a vizsgaidőszaktól..valószínűleg nem segített az idegességemben rágcsálás..), szóval megint beizzítottam ezt az Avonos levendulás olajat, ami sokat segített már ilyen helyzetekben és most is jól teljesít, úgyhogy nagyon sajnálom, hogy már csak akciós szórólapon lehet beszerezni:( (mondjuk az is biztos, hogy jól feltankolok belőle:) )
A hónapban újra feszegettem a saját határaimat és beruháztam két bőrnadrágra! Ez nekem mindenképpen említésre méltó, mert sosem gondoltam, hogy találhatok olyat, ami tetszik és jól is áll…plusz nem utolsó sorban nagyon jó áron van:) Nos jelentem megtaláltam, és ha valaki lemaradt volna, akkor a feketét itt láthatja bevetésen: https://www.beautyjunkie.hu/2012/01/szalagavato-outfit.html
Ezenkívül a legjobb dolog, ami történt velem januárban, az az épszerk szigorlat megszerzése…ráment egy kicsit a gyomrom állapota és elképesztő tanulás mennyiség volt, de megérte és lehullott ez a teher:)
A legtöbbet látogatott bejegyzések pedig :
- https://www.beautyjunkie.hu/2012/01/ocsem-vs-pattanasok.html
- https://www.beautyjunkie.hu/2012/01/ocsem-vs-pattanasok-1-het.html
- https://www.beautyjunkie.hu/2012/01/rossmann-learazas-catrice-es-essence.html
- https://www.beautyjunkie.hu/2012/01/sunny-saturday.html
- https://www.beautyjunkie.hu/2012/01/ocsem-vs-pattanasok-mit-mire-hogyan.html
Nagy sikert aratott az öcsém arcáról szóló bejegyzés sorozat, nem is hittem volna, hogy ennyire nagy lesz az érdeklődés! De örülök, hogy belevágtunk, mert látszik a változás és ez szuper:)