Idejét sem tudom megmondani, hogy mikor voltam utoljára igazi pihenős nyaraláson, de szerencsére idén sikerült eljutni végre a tengerhez és 5 napig csak és kizárólag pihentünk. 🙂 Készülök egy összefoglaló bejegyzéssel egyébként, amiben mindenről mesélek és adok néhány tippet, ha erre a környékre mennétek, illetve készült egy videó is az útról, amit EBBEN a bejegyzésben tudok megnézni, ha még nem láttátok volna. Viszont most inkább arról mesélnék nektek, hogy hol találtam idén nyáron a legklasszabb strand cuccokat!
Annyira megörültem, hogy végre strandolós nyaralásra megyünk, hogy azonnal elkezdtem összeállítani, hogy mit viszek magammal és szomorúan konstatáltam, hogy mivel nem járok sűrűn ilyen helyre elég hitvány volt a ruhatáram, ami a „strandviseletet” illeti.
El is kezdtem végigjárni a tipikus helyeket, ahol fürdőruhát és ilyesmit szerezhetünk be. Több dolog is volt a kívánságlistámon, viszont sok üzlet kifejezetten csalódás volt a számomra, vagy az eladók minősíthetetlen stílusa, vagy a próbafülkék hihetetlenül apró mérete, vagy pedig a kínálatot illetően. Rá kellett jönnöm, hogy nem szeretem, ha egy zsebkendőnyi területen kell felvennem a nagy nehezen kikönyörgött méretet, amit lesajnáló pillantással kommentál az eladó ( „biztos elég lesz ekkora..?”), és hogy nem szeretem azt sem, ha rám nyitják a fülkét kérdezés nélkül, hogy megfelelő lesz-e az adott darab, miközben én fél lábon állva még épphogy a gatyámat küzdöm le magamról a már említett fél négyzetméteren. Az már meg sem lepett, hogy gyakran kifogytak a méretből, vagy éppen sosem volt.
Szóval némi viszontagság után két helyet találtam eléggé zavartalannak ahhoz, hogy vegyek is valamit, ez pedig az F&F és a H&M volt. Ár-érték arányban is korrektnek találtam a nyári cuccaikat, és így rendesen be is tudtam vásárolni. Nyár közepén már javában zajlottak a leárazások, szóval elég jó áron sikerült minden féle nyári cuccot beszerezni, és senki nem törte rám az ajtót, nyugisan tudtam válogatni és próbálgatni. Igyekszem ilyenkor úgy választani, hogy kombinálni is tudjam a fürdőruhákat, és így még több opcióm legyen. Szerencsére elég sok „alapdarabot” is sikerült idén találnom ebben a két üzletben.
A képeken lévő rompert – nem tudom van-e ennek magyar megfelelője – rengetegen kérdeztétek, hogy hol szereztem be, szóval itt is van: F&F! Annyira tetszett, hogy megvettem sötét kékben is, illetve létezik belőle simán rövidnadrág is (azt is megvettem, hupsz). Itt millió strandruhát találtam egyébként, ami nagyon kalassz volt, és a legjobb egyberészes fürdőruhákat is itt találtam, és szerintem a bikinikből is 10-et simán tudtam volna választani.
Ha ismeritek a méreteteket, akkor pedig a legkényelmesebb a H&M online rendelés..egyszerűen imádom!
Még mindig érdemes benézni szerintem, mert 1-2 ezer forintokért most is kaphatóak isteni fürdőruhák, és jövőre is lesz nyár! 🙂
A kedvenc Prada szemüvegem kísért el a nyaralásra, ami nem csak megvédi a szemem, de azonnal fel is dob mindent szettet. Annyira különleges, egyszerűen imádom! 🙂
Romper – F&F
Sunglasses – Prada