VICHY x PIXIBOX

vichypixibox3.jpgNagyon szerettem a L’Occitane x Pixibox kiadást is és hihetetlenül megörültem, hogy a következő ilyen együttműködést a Vichyvel sikerült összehozni. Nagy általánosságban elmondható, hogy be szoktak jönni a Vichy termékei, sőt az egyik örök kedvencem pont egy Pixiboxból került ki, méghozzá a termálvizes 3in1 lemosó személyében. Alig vártam hát, hogy lássam miket rejt ez a közös kis doboz és milyen újdonságokat próbálhatok ki ezúttal! 🙂 

vichypixibox2.jpgA doboz tartalma már valószínűleg senkinek sem meglepetés, hiszen már egy ideje mindenki megkapta és próbálgatja már a termékeket. Szerintem összességében nagyon jól sikerült, csupa használható termék került bele, szerencsére az újdonságok közül jó néhány érdekelt is egyébként, hogy milyen, úgyhogy izgatottan vetettem bele magam a próbálgatásba. 🙂 
vichypixibox.jpg

VICHY Eau thermale – Termálvíz Spray 150 ml 

Ennek nagyon örültem, ugyanis rendszeresen használok ilyet, viszont a Vichy verzióját még talán pont nem próbáltam (vagy csak változtattak a csomagolásán és ezért nem ugrik most be). Az első néhány próbálkozásra abszolút jónak tűnt, úgyhogy be is fogtam napi használatba és nagyon megszerettem. Valószínűleg fogok még ilyet vásárolni!

Viichy Masque Peel Double Éclat – Hámlasztó maszk 2x 6 ml

Na jó, ezzel is igencsak betaláltak nálam, mert nagyon szeretem a maszkokat. AHA savat tartalmaz, úgyhogy nem csak a szemcsékkel szabadulunk meg az elhalt hámsejtektől, hanem kémiai hámlasztás is történik. Nagyon kellemes illata van, jó érzés volt használni. Tetszett a végeredmény is, azonnal üdébbnek és frissebbnek tűnt tőle az arcbőröm. 

VICHY Masque Argile Purifiant Pores – Pórustisztító maszk 2x 6 ml

Bevallom ez kevésbé izgatott, mint a másik maszk. Viszont nagyon kellemesen csalódtam benne, mert annak ellenére, hogy nem tűnik annyira „izginek”, mégis hatékonyan teszi a dolgát és abszolút jól működik. Gyönyörűen tisztít és valóban úgy éreztem, hogy történik is valami a bőrömmel. Kíváncsi lennék hosszútávon mit kezd a pórusokkal, meghozta a kedvem a további használathoz. 🙂

Vichy Idéalia – nappali arckrém 15 ml

Nagyon szeretem az ilyen utazó kiszerelésű arckrém mintákat, mert így elég sok használatra elegendő krémet kapunk és valóban jól meg lehet ítélni, hogy a mi bőrünkkel passzol-e a krém. Ezt a krémet már régen ki szerettem volna próbálni, mert a szemkörnyékápolóját nagyon szerettem és úgy gondoltam, hogy a krém is hasonlóan jó lehet. Először is, iszonyú jó illata van, mint valami eper joghurt, szerencsére nekem nincs is semmilyen problémám az illatanyagokkal, úgyhogy ez kifejezetten tetszik. 🙂 Könnyen beszívódott és nagyon finom puhává varázsolta a bőrömet azonnal. Eltüntette a szárazabb részeket és összességében valahogy szebbnek tűnt a bőröm tőle. Pontosan azt nyújtotta, amire számítottam, úgyhogy valószínűleg meg fogom venni a teljes kiszerelését is, ha elfogy a mostani krémem. 

Vichy Liftactiv supreme – nappali arckrém 15 ml

Ezt még nem próbáltam ki, mert az Idéalia és a Slow Age sokkal jobban birizgálta a fantáziámat, de lehet ezt már meg is tartom inkább valami jó kis utazáshoz. 🙂 

Vichy Slow Age – nappali arckrém 10 ml

NAGYON kíváncsi voltam erre, valamiért nagyon bekattant nekem ez a krém. 🙂 Minden elképzelésem bejött, és nagyon tetszett! Elképesztően könnyű, de mégis nagyon jól hidratál és remélem az öregedés jelei ellen valóban hatásos, bár ez majd úgyis csak hosszabb távon derül ki.. Ezt is bátran meg fogom venni, már csak azt kell eldönteni, hogy melyikkel kezdjem.

Vichy Pureté Thermale 3in1 – micellás arclemosó 15 ml

Ezt is eltettem az utazós cuccaim közé, mert már korábban használtam és ismerem. Nagyon szeretem, szóval jól fog jönni, amikor bepakolom a neszeszerem a következő útra. 🙂

Vichy Dercos Ultra Soothing – nyugtató hatású sampon érzékeny fejbőrre 3×7 ml

Erre nagyon kíváncsi voltam, mert korábban csak ezer millió éve próbáltam egy Vichy korpásodás elleni sampont és azt nagyon szerettem. Kettő zacsit elhasználtam, tetszett is, szóval a harmadikat eltettem szintén az utazós cuccaim közé, mert nagyon jó lesz külföldön használni. Nem tudom, hogy a víz keménysége miatt vagy mitől, de bizonyos országokban sokkal rosszabbul viselkedik a fejbőröm és jóval érzékenyebb, mint egyébként. Pontosan ilyen alkalmakra nagyon jó lesz ez a kis sampon!

Ti próbáltatok már ezek közül valamit? Megvettétek a boxot? Hogy tetszett? 🙂

Follow:
Oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .