Neogence hidratáló ásványi BB krém SPF50

neogence_bb_krem_1.jpgNagyon sokszor említettem, hogy megtaláltam a kedvenc alapozómat a Bobbi Brown Skin Foundation személyében, de elfogyott és aztán mégsem vettem újra. Tavasszal ugyanis újra rámtört a BB krém láz és kezembe került a Neogence BB krém, amit gyakorlatilag azóta le sem raktam, és minden reggel azóta is ezt használom, most fog elfogyni. Lássuk hosszútávon hogy vált be!

A leginkább azért szeretem, mert gyönyörűen mutat a bőrömön. Nálam ez sarkalatos pont, ugyanis irtózom minden olyan arcra kenhető terméktől, ami megül a felszínen és messziről ki lehet szúrni. Amelett, hogy nagyon természetesen mutat feltéve, mégis szépen kiegyenlíti a bőrt és BB krémekhez képest meglepően jó fedése van. A márciusi kedvenceim közé is bekerült, erről videót láthattatok már ITTneogence_bb_krem_4.jpg

A szárazabb területeken is teljesen jól el lehet oszlatni, én egy benedvesített blenderrel szoktam beleütögetni a bőrömbe és úgy tökéletesen működik (erről is láthattatok már videót, ITT megnézhetitek). Egyébként sokszor csak simán nyomok az ujjaimra és úgy viszem fel közvetlenül a bőrömre, így is szépen el tudom dolgozni és a reggeli kapkodásnál nagyon jól is jön. 🙂 

neogence_bb_krem_3.jpgA kis csőrös flakonból nagyon könnyen lehetett adagolni, az elején még reflexből kicsit sokat nyomtam, aztán rájöttem, hogy kevesebb is bőven elég. Szerencsére nem túl folyós, már-már géles állaga van, és nagyon jó érzés viselni. Egész nap az arcomon maradt, nem kopott meg, nem szívódott be, tényleg gyönyörű bőrképet lehet vele elérni, ami tartós is. 

Nem utolsó szempont az SPF 50+, ilyenkor már bőven ügyelnünk kell a fényvédelemre, ez a krém pedig akkor is egy jó kis alternatíva, ha szeretnénk kiváltani például a reggeli fényvédőzést. Valóban van egy kis extra hidratáló hatása, simán volt olyan, hogy kihagytam alóla a nappali krémemet és nem feszült így sem az arcom. Parabén-, szója- és illatanyagmentes. Viszont tartalmaz például aloe vera kivonatot, hialuronsavat és allatoint.

neogence_bb_krem_2.jpgA szemem alá szoktam még egy kis világos korrektort tenni a frissebb tekintetért, illetve kevés átlátszó púderrel fixálom és kész is. Nem szoktam az egész arcomat lemattítani, csak a T vonalra koncentrálok, mert szeretem, ha a hétköznapokon egy kicsit „átjön” a bőröm saját fénye is. Ez persze nem az extrém olajosodást jelenti, hanem tényleg csak azt a természetes és üde ragyogást. 

Így mutat feltéve, de a linkelt videókban láthatjátok előtte-utána is. 🙂neogence_bb_krem_5.png

Néhány hónapja tehát eléggé aktívan használom, és ahogy már az elején is írtam, nagy bánatomra lassan ki is fog ürülni az 50 ml -es flakon, de nagyon valószínű, hogy nyárra újra be fogom szerezni! 9990 Ft-ba kerül egyébként, és abszolút ér is ennyit. Az egyik legjobb BB krém, amit próbáltam!

A webshopban ITT találjátok, ha esetleg megtetszett nektek is. 

Follow:
Oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .