Edzés, étkezés és a mostanában kedvenc helyeim

img_5850.JPGEzúttal egy kicsit beszélgetősebb bejegyzést hoztam nektek, megmutatom a mostanában nagy kedvec helyeimet és hogy én mire próbálok odafigyelni, hogy karban tartsam magam. 🙂 

Mostanában igyekszem nagyobb figyelmet fordítani a helyes étkezésre és amióta újra kicsit enyhült az idő végre megint elkezdhettem edzeni. Nyáron egyszerűen nem tudom rávenni magam, a meleg teljesen elveszi a kedvem az ilyesmitől..

A gerincemmel elég sok bajom van egyébként, így ha nem mozgok rendszeresen, akkor azt sajnos nagyon meg tudom szenvedni. Nyáron főleg az úszást választottam, sokat jártam a Balatonnál és igyekeztem nem csak süttetni magam, hanem úszni is. 🙂 A neurológusom javaslatára egyébként is jó lenne uszodába járnom, mert nagyon jót tesz, de őszintén szólva az én hosszú hajammal egyszerűen nem tudtam még belepréselni az időmbe azt a napi 3 órát, amit igénybe venne. Szóval marad a gerinctorna. 🙂

A fashion weekre szerettem volna most kicsit formába lendülni, ezért jobban ráfeküdtem a dologra. A sport (mostanában főleg futás) és a diéta (inkább csak odafigyelés, semmi vad dolog) mellé néhány étrendkiegészítőt is választottam magamnak, ezúttal a BiotechUSA-től. Több márkát is próbáltam már, de nekem ez jött be leginkább. A különféle fehérjék nagyon fontosak szerintem, én ezekkel a fehérje italokkal váltom ki az esti étkezéseket, de edzés után is szoktam valamilyen turmixot vagy protein szeletet majszolni. Az utóbbiból egyébként mindig tartok a táskámban is, mert gyakran nem jut időm rendes étkezésekre, de egy ilyen szeletnek a fele is már bőven elég energiával pumpál fel a nap hátralevő részéhez, és azért lényegesen jobb is, mintha a Fornettire rombolnék rá útközben. 🙂 Plusz próbálgatom a különbörő zsírégetést segítő cuccokat is, amiket edzés előtt vagy közben kell inni-enni, de egyelőre ebből nem tudom még melyik a kedvencem. img_5909.JPG

Nálunk az evés egyébként elég központi kérdés, mert a barátommal nagyon szeretjük a gasztronómiát. Sajnos mindketten rengeteget dolgozunk, ezért hétköznap inkább máshol eszünk, vagy csak valami könnyed dolgot vacsizunk, inkább a hétvégére marad a főzőcskézés.

Hétköznap reggelire nagyon szeretem a zabkását, sok fahéjjal és különféle gyümöcsökkel illetve magokkal szoktam kombinálni, egész délelőttre feltölt. Ebédre pedig igyekszem valamilyen húst enni zöldségekkel, de mostanában annyi jó hely van, ahol egésznap lehet “reggelit” enni, hogy sokszor csak egy tükörtojásra ugrom be valahova.A tojásnak imádom minden formáját, és kombinálni is nagyon jó. Én mondjuk nem szoktam addig fajulni, hogy szétválasszam a sárgáját, szerintem túl finom és nekem az már túlzás. 🙂 Szeretem a különféle  mártogatósokat, krémeket zöldségekkel vagy bármivel igazából.. Hoztam néhány képet és pár gondolatot a kedvenc verzióimról, helyeimről. 🙂img_6027.JPGimg_0158.JPGimg_0372.JPGimg_0374.JPGKONYHA – kedvencem a spenótkrémes bagel buggyantott tojássa! Sajnos csak délig lehet kérni, ezért gyakran korai ebédnek szoktam útbaejteni. 🙂 Emelkedtek az áraik, valószínűleg a menü is változik, de érdemes benézni, mert Huszár Krisztián lett az új séf és szerintem zseniális fogások lesznek. img_3322.JPGKOLLÁZS – Brasserie & Bar – isteni ételek, picit borsos ár, emiatt ritkábban, de annál nagyobb örömmel megyek! Még nem csalódtam soha, kedvencem az alsó képen látható hal volt..mennyei! 🙂img_3617.JPGimg_3615.JPGPAD THAI WOK BAR – ha gyorsan, korrekt áron szeretnék a városban enni valamit, akkor ez egy nagyon jó alternatíva. Barnarizzsel szoktam általában kérni a klasszikus pad thait, néha tésztával, ha olyan kedvem van. Hatalmas az adag, általában nem is sikerül megenni az egészet. img_5515.JPGÁ LA MAISON – Isten áldja a reggeliző helyeket! Ez a kedvenc új felfedezettem, gyönyörű hely, kedves a kiszolgálás, és a villás reggeli 1290 Ft (narancslé, kávé v. tea, tojás, zöldségek), ami szerintem hihetetlenül jó ár! Sok helyen egy narancslevet nem iszik már az ember ennyiért, de komolyan..img_5975.JPGFRUCCOLA – Egy reggelire, salátára vagy ebédmenüre szoktam benézni, illetve a tápiókapudingjuk a gyengém. Érdemes kipróbálni, ha még nem ismeritek! 🙂 Én a Kristóf téribe járok általában, de az Arany János utcában is találtok egyet. img_6079.JPGDÉRYNÉ – nagy kedvencem! Barátságos kiszolgálás, iszonyatosan hangulatos kint és bent is. A pékségük fantasztikus, bár erről mostanában igyekszem nem tudomást venni inkább. 😀 Végre nem csak szója, hanem laktózmentes tejből is készülnek a kávék, úgyhogy gyakrabban is reggelizem ott mostanában. Mellettük a Déryné wine & grillben pedig a két fogásos ebédmenüre szoktam még beülni, nagyon korrekt áron mindig jókat eszem. 🙂img_5987.JPGimg_4490.JPG

Ti hogyan tartjátok formában magatokat? Úszni jár valamelyikőtök esetleg?

Folyamatosan vadászom egyébként az újabb törzshelyeket is, úgyhogy meséljetek, nektek mik a kedvenceitek? 🙂

Follow:
Share: