Hétköznapi smink és néhány új kedvenc

Huha, jó régen jelentkeztem már kimodottan smink bejegyzéssel, de az utóbbi időben néhány nagyon klassz termék került a kezem ügyébe, amit mindenképpen élesben szerettem volna először megmutatni nektek. Az utóbbi hónapban nagyjából ezt a sminket raktam fel, ha kimozdultam itthonról. 🙂

Először is a Flormar terracotta pirosítója mellett nem tudok szó nélkül elmenni, ugyanis csodálatos! A Luminous Romantic Salmon árnyalat egy nagyon kellemes, fényes rózsás színnel vonja be az orcákat, ami szerintem meseszép. Amiót megvan, nem is használok mást, pedig nagyon szeretem a pirosítókat váltogatni, de ez egyszerűen imádnivaló!A másik új termék a The Body Shop filces tus, amivel sokadszor is sikerül szuper vékony vonalat húzni a szempilláim tövébe! Ez is beépült a mindennapi rutinba, mert nagyon megkönnyíti a reggeleket. Imádom a tusvonalat, ezért mindig kísérletezek a különböző márkák darabjaival, de hosszú idő óta ez az első említésre méltó. Nagyon szép vékony, precíz a hegye, nem kopott meg és még nem kezdett el akadozni a festék sem, pedig már használtam rengetegszer. (A csomagolása egyébként pontosan olyan, mint a MAC filces tusának, csak a hegye valahogy sokkal jobban bírja a strapát)

Mivel beköszöntött a nyár, most elkezdtem használni a The Body Shop All In One Instablur sminkalapot a T-vonalamra és nagyon pozitívak a tapasztalataim eddig. Ha valami ilyesmit kerestek, akkor megér egy próbát!

Amiket én használtam:

ARC: Bobbi Brown Skin Foundation, YSL Touche Éclat, Chanel Poudre Cristalline porpúder, Flormar Terracotta pirosító (Luminous Romantic Salmon)
SZEM: Urban Decay Primer Potion szemhéjalapozó, Urban Decay Naked Basics paletta,  The Body Shop filces tus, Maybelline Lash Sensational szempillaspirál, Sleek Light szemöldökszett
SZÁJ: Estée Lauder Pure Color Envy – Impulsive

Follow:
Oszd meg:

3 Comments

  1. Lonka
    június 9, 2015 / 20:55

    nagyon szép, természetes hatású lett!

  2. Maggie
    június 12, 2015 / 16:30

    Köszi szépen, örülök, hogy tetszik! 🙂

  3. Maggie
    június 12, 2015 / 16:30

    Ó de drága vagy Panni, köszönöm <3 puszi!

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .