Új Aussie hajformázók és egy kis meglepi :)

Régóta használom már az Aussie termékeket, többször is olvashattatok már a blogon róluk. Az örök kedvencem a pakolás, ebből mindig tartok itthon, mert nagyon jól karban tudom vele tartani a hajam: mindig könnyen fésülhető és extra puha lesz a végeredmény. Néhány hete kézhez kaptam az új kollekció darabjait, most ezekről hoztam egy kis véleményt és egy kapcsolódó játékot. 🙂

A termékek formulái között ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat is megtalálható, melyek elvileg abban segítenek, hogy dús és könnyed legyen a hajunk. Azt hiszem az Aussie hajápolási termékek méltán híresek a különleges illatukról, ez ebben az esetben sincs másként, isteni illata lett a hajamnak a használatuk után. 🙂

A két féle új hajlakk és hajhab mellett egy strand-spray is kapható már az Aussie termékek között. Én a következő hármat próbáltam ki:

Miracle Styling Mousse Volume + Conditioning

Ez a hajhab dús tartást ígér amellett, hogy kondicionálja is a hajunkat. Viszonylag ritkán használok hajhabot, inkább csak akkor nyúlok érük, ha valamilyen alkalomra készülök, mert amúgy kicsit feleslegesnek érzem az én hajamra. Most kíváncsiságból kipróbáltam, hogy minden hajmosás után ezt is tettem a hajamra, és nem éreztem nehezebbnek, sőt meglepően könnyed, olyan „libbenős” volt a hajam, elnézést de nem tudom ezt szakszerűbben kifejezni. 🙂 

Miracle Hairspray Volume + Hold

A hajlakk is dús hatást ígér, de emellett extra tartást is. Imádom a hajlakkokat, mióta már nem csak úgy „lefújom” a hajam tetejét, hanem kicsit variálom is, hogy mire és hogyan használom. Hajlakkok közül én azt szeretem, amelyiktől nem lesz ropogós szalagavatós hajam, hanem azért még tudom a fejemet mozgatni. Szerencsére nem kimondottan fényes hatású, ígya babahajakat is nagyon jó vele lesimítani, nem lesz zsíros hatású a hajtövem. 

Miracle Beach Waves Spray

Ezeket a tengerparti frizurát varázsoló sprayket én akkor szeretem használni, ha hagyom magától megszáradni a hajamat, szóval pont kezdődik is a szezon! 🙂 Ilyenkor egy kicsit rásegít a hajam természetes hullámosságára és nagyon jó kis laza frizurát lehet vele készíteni, bár nem tudom, hogy egy egyenes hajjal mit tudna kezdeni.

 


Egy kis meglepetés, hogy most három darab csomagot ki is sorsolok  az alábbi kérdésre helyesen válaszolók között. 🙂 (a megoldást a posztban természetesen megtaláljátok)

Milyen különleges ausztrál összetevők találhatóak meg az új Aussie termékekben?

A helyes választ ezúttal írjátok meg facebookon a játék képe alatt, a blogon a poszt alatt vagy a játék instagram képe alatt! 🙂 Minden platformon sorsolok egy nyertest, érdemes így mindenhol játszani, ahol követtek, ugyanis így nagyobb eséllyel lehet a tiétek az egyik ajándékcsomag!

Facebook – Instagram

A játékra egy héten át tudtok jelentkezni, vagyis május 12-én éjfélig. 13-án sorsolom a 3 szerencsést, és értesítelek benneteket az adott platformokon komment formájában. A nyerteseknek nincs más dolga, mint írni egy e-mailt a címükkel a beautyjunkie.hu@gmail.com e-mail címre, és várni az ajándékot! 🙂

Sok sikert kívánok!

Follow:
Oszd meg:

42 Comments

  1. Ágnes Hadadi
    május 5, 2015 / 19:03

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 😉

  2. Döra
    május 5, 2015 / 19:09

    ausztrálvl vadcseresznyefa-kéreg, tengeri alga kivonat:)

  3. Ivett Deák
    május 5, 2015 / 19:10

    Vadcseresznyefakéreg és tengeri alga kivonatok. 🙂

  4. Mia
    május 5, 2015 / 19:13

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 🙂

  5. parókás macska
    május 5, 2015 / 19:14

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg & tengeri alga kivonat 🙂

  6. Dalma Lippai
    május 5, 2015 / 19:20

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 🙂

  7. kamiii
    május 5, 2015 / 19:22

    Tengeri alga kivonat és ausztrál vadcseresznyefa-kéreg 🙂

  8. Borsódy Anna Réka
    május 5, 2015 / 19:32

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  9. Fruzsi Elodi
    május 5, 2015 / 19:36

    vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 🙂

  10. Réka Madarász
    május 5, 2015 / 19:37

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat:)

  11. karinvanesa
    május 5, 2015 / 19:44

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  12. Fruzsi Fanó
    május 5, 2015 / 19:45

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  13. Adrienn Váradi
    május 5, 2015 / 20:02

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat. Köszi a játékot!

  14. Renata Thalmayer
    május 5, 2015 / 20:29

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 🙂

  15. Myrkky
    május 5, 2015 / 20:55

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat található. 🙂

  16. Veronika Krisztina Tóth
    május 5, 2015 / 21:31

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg, tengeri alga kivonat:)

  17. rebus ♥
    május 5, 2015 / 21:42

    Szia! A helyes válasz: ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat.
    Köszi a játékot 🙂

  18. Mesi
    május 5, 2015 / 21:46

    Vadcseresznyefa kéreg es tengeri alga kivonat 🙂

  19. Rita Sven
    május 5, 2015 / 22:19

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat:)

  20. Evelin
    május 5, 2015 / 22:25

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  21. Angiretro
    május 5, 2015 / 22:46

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat:)

  22. Mónika Ország
    május 6, 2015 / 07:07

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 😉

  23. Kitti
    május 6, 2015 / 08:07

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 🙂

  24. Eliza Sólya
    május 6, 2015 / 08:36

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  25. DrNagyKatalin
    május 6, 2015 / 10:53

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  26. Schwarczné Nagy Loretta
    május 6, 2015 / 12:34

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  27. Mia
    május 6, 2015 / 12:51

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 🙂

  28. Nikolett Bodnár
    május 6, 2015 / 13:06

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 🙂

  29. Zoli
    május 6, 2015 / 13:16

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  30. Lajos Szombath
    május 6, 2015 / 14:05

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  31. Dékány Gábor
    május 6, 2015 / 14:58

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  32. schmidt renáta
    május 6, 2015 / 15:29

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 🙂

  33. Helga Pálóczi
    május 6, 2015 / 21:49

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat:)

  34. K K
    május 7, 2015 / 08:28

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat.

  35. Lilla Bálint
    május 7, 2015 / 22:06

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  36. Mariann
    május 9, 2015 / 22:13

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat

  37. Vincéné Onozó
    május 11, 2015 / 06:21

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat.

  38. Zsu
    május 11, 2015 / 10:31

    Ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat 🙂

  39. doroffee
    május 11, 2015 / 19:32

    ausztrál vadcseresznyefa-kéreg és tengeri alga kivonat :).

  40. Mariann
    május 14, 2015 / 20:24

    Most akkor nincs sorsolás? ??? Vagy lemaradtam valamiről?
    Remélem nem esett bajod ( most tényleg nem a nyeremény miatt), de ezt írtad: ” 13-án sorsolom a 3 szerencsést, és értesítelek benneteket az adott platformokon komment formájában.”… Ma már 14-e van….és fogy a hajlakkom :D;D

  41. Maggie
    május 18, 2015 / 12:58

    Szia,
    Te nyerted az egyik csomagot, gratulálok. 🙂
    Kérlek írj egy e-mailt a beautyjunkie.hu@gmail.com-ra a címeddel, ahová küldhetjük a csomagot! 🙂
    Szép napot!
    Magdi

  42. Maggie
    május 18, 2015 / 13:02

    Szia,
    Sajnos tovább tartott összesíteni a jelentkezéseket, mint gondoltam. Rengetegen jelentkeztetek, de már kisorsoltam a nyerteseket és értesítettem mindenkit. 🙂

Hozzászólás a(z) schmidt renáta bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .