MÁDARA – organikus termékek újra Magyarországon

madara_organic_skincare_1.JPG

Számomra ez a mostanában igen népszerű natúr őrület már kicsit sok volt.. én úgy gondolom, hogy mindenki el tudja dönteni, hogy az ő bőrére mi a jó, és milyen termékeket szeret használni, és semmi szükség a vad „térítésre”. Természetesen ennek érdekében nem árt tisztában lennünk a választékkal, hiszen szerencsére már Magyarországon is egyre több valóban jó minőségű natúr márka veti meg a lábát, többek között a héten újra debütáló MÁDARA.

Egy kellemes reggeli mellett ismerkedtünk meg a Lettországból származó márka történetével, ami nekem (bár nem vagyok nagy natúr fanatik, azt hiszem erre már rájöttetek, ha egy ideje olvastok:) ) azonnal szimpatikus lett. Négy fiatal és lelkes hölgy „gyermeke” tulajdonképpen a MÁDARA. Mint általában a natúr márkáknál, itt is egy allergiás reakció indította el az alapítót, Lottét a saját kozmetikumok világa felé. Magas minőségű termékek létrehozása volt a cél, és úgy tűnik ez sikerült is, hiszen 2006 óta már egy 40 fős csapattá nőtte ki magát a cég. Szeretem az ilyen sikersztorikat. 🙂madara_organic_skincare_8.JPG madara_organic_skincare_7.JPG

Északi területen élő növényekből származó kivonatokkal dolgoznak, mert úgy gondolják ezek különösen hatékonyak és hatóanyagban gazdagabbak. A MÁDERA háza táján is született néhány ikonikus sikertermék, mint például a szárazmag olajok, vagy a nyírfa juice jótékony hatásaira alapozva létrehozott komplett anti-aging termékcsalád.

Organikus tanúsítvánnyal rendelkezik a gyártóüzemük, és minden egyes végtermék és felhasznált növény megfelel az Ecocert, GMP és ISO szabványainak.

Rengeteg féle termékük van és létezik baba vonal is náluk, szóval érdemes körbenézni a kínálatban, ha egy kicsit is megfogott benneteket. 🙂madara_organic_skincare_2.JPG madara_organic_skincare_3.JPG

Úgy gondolom, hogy itthon már nem nagyon kell bemutatni a különféle natúr márkákat a közönségnek, bőségesen lehet találni. Viszont a prémium kategória igenis elfér még ezen a piacon. Bízom benne, hogy tetszeni fognak a termékek, amiket most kipróbálok, mert igen nagy elvárásokat támasztok feléjük. 🙂


Egyébként a naturalskin.hu oldalon megtaláljátok a forgalmazó üzletek listáját, és a webshopot, ahol még több márkával is találkozhattok, mint például a Naobay vagy a dizao organics. Ezekről most nem hallottunk semmit, de nagyon izgatnak például azok a szép színes ajakbalzsamok. 🙂madara_organic_skincare_4.JPG madara_organic_skincare_6.JPG

Ismertétek már ezt a márkát?
Hogy tetszik nektek így elsőre? 🙂

Follow:
Oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .