Az első Diptyque gyertyám

Iszonyatosan régóta szemeztem már a Diptyque gyertyákkal, egy időben úgy éreztem, hogy az internet minden szegletéből visszakacsint rám egy ilyen üvegcse. Aztán kicsit utánajártam a dolognak, és végül valamiért mégsem vettem soha, valahogy mindig más volt a prioritás. Egy kedves olvasómmal, Piffeny-vel találkoztam néhány hete egy ebédre, és képzeljétek, legnagyobb meglepetésemre előhúzott a (nem mellesleg csodaszép) táskájából egy Diptyque zacskót..azt hiszem kihagyott egyet a szívverésem. 🙂

A zacskóban egy kis Mimosa gyertya lapult. Borzasztóan zavarban éreztem magam, és nagyon meglepett a dolog, de iszonyatosan jól esett a figyelmessége, hiszen emlékezett rá, hogy egyszer szóbakerültek ezek a gyertyák, és az pedig, hogy egyenesen Bécsből hozta nekem, ajándékcsomagolással és néhány parfümmintával karöltve.. hab a tortán. 🙂 Nyilvánvalóan meg kellett örökítenem az első darabot, amit nem kétséges, hogy sok másik fog követni!

Szívből ajánlom nektek egyébként Piffeny saját blogját is, ahol gyönyörű képekkel és klassz témákkal találkozhattok. Friss magyar blogok közül az övé az egyik kedvencem. 🙂

Nagyon szépen köszönöm itt is a meglepetést Edit! <3

Follow:
Oszd meg:

1 Comment

  1. Piffeny
    január 28, 2015 / 08:25

    Wow, hát én most legalább annyira meglepődtem, mint te az ebédnél… 🙂

    Tényleg nagyon örülök, hogy tetszik, köszönöm, hogy írtál róla! Nem mellesleg csodajó képek!

Hozzászólás a(z) Piffeny bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .