Karácsony 2014

Már-már hagyománynak számít itt a blogon, hogy karácsony után készítek egy kis képes összefoglalót az eltelt néhány napról. Ahogy már számtalanszor leírtam, ez a kedvenc ünnepem, és idén egy kicsit másképpen telt, mint eddig, de végre tényleg minden kis másodperc a pihenésről és a kellemes családi légkörről szólt. Most ez különösen rám is fért, mert még 24-én is dolgoztam, és így elég nehezen tudtam ünnepi hangulatba kerülni, de azért csak sikerült. 🙂

(A korábbi karácsonyi beszámolókat itt találjátok: 2013, 2012, 2011)

Kivételesen idén nem volt őrült rohangálás, nem volt kapkodás és minimálisra csökkent a stressz az ünnepek körül (amit eddig elkerülhetetlennek tartottam). Szenteste már a miénk, kettőnké, de a többi napon eddig ingáztunk a családjaink között. Most végre nem volt erre szükség, mert mindenkivel egy napon, együtt ünnepeltünk. Hihetetlenül felszabadító érzés volt, és így valóban sikerült jó hangulatban eltölteni egy teljes napot. Ehhez azért a szüleink alapvető jó viszonya persze elengedhetetlen volt. 🙂

Tehát 24-én sütöttünk, főztünk (mi feleltünk a másnapi családi ebéd sütőtökleveséért is), utána pedig a 25-ét együtt töltötte a család.

Úgy volt, hogy mi idén mézeskalácsokat is akasztunk a fára, de sajnos előbb fogyott el, minthogy megvalósulhatott volna ez a tervünk. 🙂

A tavalyi díszeink mellé idén elhoztam anyuéktól néhányat a gyerekkori kedvenc darabjaimból. Ezek zömmel apró fa díszeket jelent és néhány kis kockás ajándékot. Ettől kicsit más is lett a fánk, mint tavaly, és annyira jó érzés ránézni. 🙂

Szenteste vacsorára fokhagymával és rozmaringgal tűzdelt bárányt ettünk, gravyvel, rozmaringos tepsis burgonyával és konyakos kelkáposztával.

Nem mutattam még idén az adventi naptárunkat! Annyira megtetszett, mert alapból iszonyú cuki ez a tábla, és minden évben elő lehet venni. 🙂 A Marks & Spencer-ben vettem egyébként, ahol idén elég jó kis karácsonyi dolgok voltak szerintem. Remélem tavasszal is lesz egy-két jópofa dekor cucc. 🙂

Imádom a Nespresso karácsonyi kávéit, és be is táraztam belőle..de sajnos el kell engednem majd, pedig szerintem különösen jók lettek idén! Örülnék, ha legalább egyet felvennének az alap kínálatba. 🙂

Az utóbbi néhány nap vélülis a hatalmas alvásokról, hosszas reggelizésekről, olvasásról (4 könyvet olvastam ki eddig, ajánljatok kérlek valamit, ha tudtok jót! 🙂, és a családdal együtt töltött minőségi időről szólt nekem. Istenien érzem magam, igazán feltöltött ez az eddigi időszak. 🙂


Remélem nektek is csodásan telt a karácsony, és a hátralévő napokban még ki tudjátok pihenni az egész éves fáradalmakat, hogy aztán újult erővel vágjunk neki 2015-nek! 🙂

Follow:
Oszd meg:

13 Comments

  1. SophiEl
    december 30, 2014 / 18:46

    Csodaszépek a fotóid, nagyon hangulatosak! 🙂
    Nekem ez volt az első évem egy ideje, mikor 23-án dolgoztam utoljára, de valahogy így is „elszaladt” alólam az idő, nem terveztem elég tudatosan. Az ünnepnapok alatt mindig mentünk valahová, így végül 4 napig ünnepeltünk de nem éreztem fárasztónak a „rohangálást”.
    Nálam néhány éve hagyomány, hogy 27.-én meglepem magam valamilyen élménnyel, ez idén a Játékkészítő lett. :))

  2. Sára Bodor
    december 30, 2014 / 21:27

    Nagyon hangulatos karácsonyotok volt! 🙂 Nagyon szuperek a tárolóedények, azok is a Marks&Spencerből vannak?
    Spockról nem láttam mostanában képet, meg van még?

  3. Maggie
    január 2, 2015 / 15:33

    Köszönöm szépen. 🙂
    Nagyon jó ötlet ez, hogy magadnak is ajándékozol valamilyen élményt! 🙂 A Játékkészítőt mi is megnéztük, neked hogy tetszett?

  4. Maggie
    január 2, 2015 / 15:36

    Köszi szépen! A tárolóedények már régi Tchibo darabok, de minden évben lehet kapni, általában karácsony előtt, csak más mintával. 🙂 Az outlet részen érdemes nézelődni, ha szeretnél, akkor ott még lehet találsz!
    Spockról pedig személyes okok miatt nem lesz több kép.

  5. Maggie
    január 2, 2015 / 15:57

    Ó képzeld, az pont egy frissen kipróbált recept az egyik új szakácskönyvemből. 🙂
    Teljes kiőrlésű és sima liszttel is el lehet készíteni, és valahol az amerikai és a sima palacsinta között van a végeredmény.

    Egy nagy tálba 250 gr liszthez egy kis sütőport (kb 2 tk) és egy csipet sót és 25 gr cukrot adunk, és 2 közepes méretű tojást ütünk bele. Kezdetnek olyan másfél deci tejjel, egy habverő segítségével elkezdtük kevergetni, és ahogy sűrűsödik, hozzáadunk még egy kis tejet és olvasztott vajat ( 5dkg). Tejet kb annyit kell hozzáadni, amíg a teszínnél kicsit sűrűbb, krémes állagú tésztát kapunk.

    Én egy vastag aljú serpenyőt használtam, mert nincs palacsintasütőnk, de ez teljesen mindegy. Közepes-nagy lángra tettem, és néhány csepp mogyoróolajat egy adag konyhai papírtörlővel eloszlattam a serpenyőben. Ezután kb 3 kis korongnyi tésztát tettem a serpenyőbe (ennyi fért el), és amint sok kis gömb kezdett el megjelenni a felületén, meg is fordítottam. 40-60 másodpercig sütöttem a másik oldalát is, és kész.
    A sütés részére rá kell érezni, nekem az első adag elég barna lett. 😀 Ha túl gyorsan barnul, akkor lehet kisebbre venni a lángot, meg persze lehet közben újraolajozni, de nekem nem volt szükséges.
    Nagyjából ennyi. 🙂

    Remélem kipróbálod és neked is tetszik majd. 🙂

  6. SophiEl
    január 2, 2015 / 17:44

    Nagyon tetszett – egy picit talán többet vártam tőle, a történetvezetés és a színpadkép hagyott kívánnivalót maga után. A színészek, az artisták és a jelmezkészítők remek munkát végeztek, összességében örülök, hogy megnéztem. 🙂
    Remélem nektek is tetszett!

  7. Sára Bodor
    január 2, 2015 / 18:31

    Köszönöm, tudtam hogy valahonnan ismerősek! Majd körülnézek, aztán ha nincs már, akkor majd idén karácsony előtt megszerzem őket! 🙂
    Ne haragudj, hogy rákérdeztem Spockra nem akartam bántóan kíváncsi lenni!

  8. Lilla
    január 2, 2015 / 18:54

    szia

    Nagyon szépek és hangulatosak a képek. Melyik Mark and Spencerben vetted a naptárat? Nekem még nagyon tetszik a rénszarvasos lapát is.

  9. Maggie
    január 10, 2015 / 13:54

    Szia,
    Köszönöm szépen. 🙂
    Az Alleeban vettem a naptárat, de a többiben is láttam. Simán lehet, hogy most megtalálod leárazva! 🙂

  10. Maggie
    január 10, 2015 / 13:55

    Semmi gond. 🙂
    Találtál végül a dobozokból? 🙂

  11. Sára Bodor
    január 10, 2015 / 22:04

    Sajnos nem, de egy baglyossal vigasztalódtam a Butlersből! 🙂

  12. Maggie
    január 14, 2015 / 08:51

    Ó tényleg, a Butlersben is annyira jók vannak! 🙂

  13. EszterB
    január 31, 2015 / 21:19

    Köszönööm, ha kipróbáltam, megmutatom 😉

Hozzászólás a(z) Sára Bodor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .