Megújultak Bobbi Brown sminkleckéi

bobbi1.jpg

Szerdán, Eduardo Ferreiraval, a Bobbi Brown európai művészeti vezetőjével töltöttünk egy délutánt Krémmánia Évivel, ahol a megújult sminkleckéket próbálhattuk ki. Gyakorlatilag 10-20 perces ingyenes oktatásról van szó, de lássuk mit is jelent ez bővebben!

“A megfelelő ismeretek és termékek, illetve néhány hasznos tanács segítségével minden nő a saját maga sminkesévé válhat”  – mondja ezt maga Bobbi Brown. 

Világossá vált számomra, hogy ez a márka nem csak újabb kozmetikumokat szeretne lenyomni a torkunkon, hanem meg is fog tanítani arra, hogy hogyan használjuk a vásárolt termékeket helyesen. Ezzel tud kiemelkedni a többi márka közül, és most még nagyobb hangsúlyt fektetnek az oktatásra, ezért is újultak meg a sminkleckék.

bobbi2.jpg IMG_3553_2.jpg

Eduardo azt mondja, most sokkal hatékonyabb és személyreszabott az üzletekben nyújtott szolgáltatás. Eddig “look” oktatás volt, tehát valamilyen komplett sminket lehetett megtanulni. Az új rendszerrel inkább specifikusan, kisebb területekre fókuszálhatunk, például: Problémánk van a tusvonal meghúzásával? Semmi gond, üljünk be és megmutatja nekünk a szakértő, hogy a szemformánkhoz milyen kialakítás passzol, hogyan és melyik termékkel tudjuk azt a legkönnyebben elkészíteni.

Az egészben a legjobb, hogy ezek a 10-20 perces kis oktatások pörgősek, személyre szabottak, és ingyenesek! Bátran menjünk be, és kérdezzünk, ha valami nem megy! Eduardo szerint így ismerhetjük meg legjobban a saját arcunkhoz és bőrünkhöz passzoló termékeket, technikákat, szezonális trendeket, és mégsem kell rászánni a fél délelőttöt. Azt mondja, a korrektor leckére mindneképp érdemes bemenni, mert az egyik leglátványosabb változást tudják elérni a vásárlók a korrektor helyes árnyalatának kiválasztásával és a technika elsajátításával.

IMG_3529_2.jpg

Nem titok, hogy az egyik nagy kedvencem lett ez a márka, mert valóban jól használható termékeik vannak és nagyon közel áll hozzám az a sminkelési stílus, amit képviselnek, és borzasztóan szimpatikus, hogy az oktatásra is odafigyelnek. Szerintem érdemes benézni hozzájuk és egy-két trükköt ellesni, és így beszerezni néhány alapvető terméket a kollekciónkba.

Én az arcbőrömmel kapcsolatban kérdeztem, és több leckét is kipróbáltunk. Egészen pontosan a bőrápolást, a korrektort, alapozást, bronzosítót és az orcák & ajkak leckét. Kíváncsi voltam egyrészt a skincare termékekre, a hozzám passzoló árnyalatokra, és úgy egyáltalán, hogy mit tud tanácsolni egy profi.

IMG_3524_2.jpg

Az arcápolók kiválasztása során a legfontosabb szempont az volt, hogy friss és hűs érzésem van-e az adott terméktől vagy melegnek érzem-e. Ha melegnek érezzük a felkent terméket, akkor az nagy valószínűséggel nem lesz megfelelő.

IMG_3497_2.jpg

A megfelelő hidratálás és előkészítés után a korrektor színének kiválasztása után, 3 lépésben eltüntettük a karikáimat. Először egy rózsaszín árnyalatú korrektorral ellensúlyoztuk a kék karikákat, aztán egy bőrszínhez paszoló korrektorral rásminkelve gyakorlatilag teljesen el is tűnt a szemem alatti kékség. Ezt végül egy laza púderrel fixálta is, és kész.

bobbi3.jpg IMG_3509_2.jpg

Az alapozásnál azt tanácsolta Eduardo, hogy egy színezett hidratálót tegyünk fel, és csak oda tegyek erősebb fedésű alapozót (Foundation Stick), ahová szükséges. Gyönyörű egységes bőrt kaptam így, és abszolút nem volt nehéz érzésem tőle. Ezt is fixáltuk púderrel.

IMG_3528_2.jpg IMG_3524_2.jpg IMG_3514_2.jpg

Bronzer és pirosító vonalon azt tanácsolta, hogy a bronzosítók közül a mellkasunkhoz legközelebbi színt válasszuk, így nagyon természetes lesz a hatás, és nem pedig piszkos vagy éppen narancs. Pirosítóból pedig egy hidegebb tónusú rózsaszínt tett fel, mert ez nem emeli ki az esetleges bőrhibák miatti pirosságot. IMG_3533_2.jpg IMG_3537_2.jpg

Elégedett voltam a végeredménnyel, abszolút természetes hatást sikerült elérni, és tanultam olyasmit, amit előtte nem próbáltam, és természetesen jó néhány termékkel bővült a kívánságlistám. 🙂 Én biztosan vissza fogok térni, egy szemöldök leckét még szívesen vennék, azzal mindig annyit tudok bénázni. 🙂

IMG_3635_2.jpg

A Marie Claire onlinera írt összefoglalómat itt találjátok: http://marieclaire.hu/Szepseg/2014/10/17/bobbi-brown-mindenkit-megtanit-sminkelni

Köszi Évi, hogy lőttél rólam képeket! 🙂 <3

Follow:
Oszd meg:

11 Comments

  1. Mstindigo
    október 17, 2014 / 12:32

    Óóó, most nagyon irigykedem, egy ilyenre én is beneveznék! 🙂 A fentiek közül most különösen a karika-eltűntetős rész tetszett. Kíváncsi lennék, nekem milyen árnyalatú pirosítót ajánlana, és igen, a szemöldökömmel én is el bírok szöszölni. A végeredmény is szép lett. 🙂

  2. boro
    október 17, 2014 / 15:12

    Szia! Milyen árnyalatú a pirosító, amit kaptál? Nagyon szép szín.

  3. Maggie
    október 17, 2014 / 16:42

    Szia!
    Nude Pink a neve, és nálam is kívánságlistás lett ez az árnyalat. Élőben még szebb! 🙂

  4. Maggie
    október 17, 2014 / 16:53

    Hát akkor mindneképp nézz majd be hozzájuk. 🙂
    Ezt a pirosítót én előbb vagy utóbb tuti, hogy beszerzem..zseniális választás volt!
    Plusz egy tök érdekes gél szerű tonikkal is áttörölte az arcom, na az szuper jó volt, de sajnos nem emlékszem pontosan az melyik volt, úgyhogy ezért még vissza kell nézzek!
    Te ismered az arcápolóikat? Én még nem mertem tőlük próbálkozni semmivel.

  5. Mstindigo
    október 17, 2014 / 18:04

    A cikked olvasása után jutott eszembe, hogy nem is ismerem az arcápolóikat, és gyorsan megnéztem a KM-en. Szóval igen update vagyok. 😀 A krémek nem szimpatikusak a tégelyes csomagolás miatt. Egyrészt ez nem túl higiénikus, másrészt meg folyamatosan éri így a levegő, ami által oxidációs folyamatok indulnak be, és az összes belepakolt anti-aging anyag teljesen elveszti a hatását. Szóval ennyi pénzért nem vennék tégelyes krémet. (Meg igazából semennyiért se, nincs is tégelyes krémem egy darab se.) A másik meg, hogy sajnos elég sok irritáló növényi kivonat van bennük, az én bőröm meg nagyon érzékeny. (Mentségére legyen mondva, sok jó dolgot is pakolnak beléjük.) Szóval ha egyszer mindenből drágát vehetek, akkor mindenem Paula lesz szerintem. 🙂 Árérték arányban azt jobbnak tartom, mint a Bobbit, vagy bármilyen más márkát. De sminkcuccból most már ki fogok próbálni egy Bobbit, az biztos. 🙂

  6. Maggie
    október 18, 2014 / 08:47

    Az arcápolók többsége engem sem fogott meg, csak ez a fura, már-már géles állagú tonik, talán ez volt az http://kremmania.hu/kremek/bobbi-brown-hydrating-face-tomic
    Vissza fogok menni megnézni, hogy biztosan ez volt-e.
    Egy ideje elhagytam minden tonikot, mert rémes, hogy minden vagy full alkohol vagy kb. nem is csinál semmit. Paula cuccait én is szeretem nagyon, de mindig annyira izgat, hogy az ilyen magasabb árfekvésű cuccok mit tudnak.

    A sminket mindenesetre bátran ajánlom, biztosan szeretni fogod! Bár a blogon még szerintem nem is írtam nagyon róluk (szégyen), lassan talán pótolni kéne. :’D

  7. Mstindigo
    október 18, 2014 / 10:54

    Őszintén szólva szerintem sokkal szebbek a Paula tonikok INCI-je, ebben is vannak irritáló növényi cuccok, illatanyagok. (De tudod, hogy nekem nagyon érzékeny a bőröm, ha a Tiéd nem annyira az, be lehet vállalni.) Én egy Paula tonikra vágyok most, csak annyi mindenem van, hogy már elhasználom őket. A Paula tonikok szerintem nagyon kimagaslóak a piacon, INCI szempontjából, és a koreai csodaszérumok között vannak még ilyen folyékony szép összetevőlistás kozmetikumok. Amúgy én sem veszek tonikot, ugyanazért, amiért Te.
    BB smink(cucc) pedig legyen a blogon, mindenképpen! 🙂

  8. Adél
    október 26, 2014 / 17:16

    Szia! Régóta szeretnék már elmenni egy ilyen sminkleckére, igazán hasznos lenne, csak eddig nem tudtam elképzelni, hogy pontosan hogy is működik. Viszont annyira szép, letisztult, erőlködés nélküli lett a sminked, hogy úgy érzem, most már tényleg muszáj kipróbálnom a dolgot. Kérdések sora következik, előre is elnézést! 😀

    Ezek szerint ingyen okítanak akkor is, ha mondjuk nem vásárolom meg azonnal az általuk használt termékeket? Több helyen is elérhető ez a szolgáltatás, vagy egy konkrét helyre kell menni? Kell előre időpontot kérni, vagy bármikor beszaladhatok, amikor épp ráérek? Köszi előre is! 🙂

  9. Maggie
    október 26, 2014 / 20:26

    Örülök, hogy meghoztam a kedved! 🙂 Szerintem szuper lehetőség, érdemes kipróbálni!

    Ez az egyetlen hely, ahol nem éreztem magam még rosszul, ha nem vettem meg valamit, amit rám kentek. Szóval nem, nem muszáj megvenni semmit!

    Ahol kapható a Bobbi, ott működik ez a dolog. De ha csak ki akarsz próbálni valami terméket kifejezetten, akkor is nyugodtan ülj be, feltesznek bármit szívesen. És tényleg szívesen teszik, ez a legjobb benne! 🙂 Én utálom amikor unottan pakolják fel pl. az alapozót és még könyörgök utána egy kis pirosítóért, hogy ne legyek olyan hulla.. Náluk viszont még ilyen nem fordult elő velem.

    Ha előre tudod mikor mennél, akkor talán érdemes bejelentkezni, hogy számítsanak rád, de egyébként csak úgy is be lehet ülni. Én is ezt tervezem, ha egyszer arra járok, akkor beülök egy szemöldök leckére. 🙂

    Mesélj, ha sikerült kipróbálni, kíváncsi vagyok neked mi a tapasztalatod. 🙂

  10. Adél
    október 27, 2014 / 21:01

    Szuper, nagyon köszi az infókat! 🙂

    Igen, azt én is sokszor tapasztalom, hogy a hátuk közepére kívánnak a kérdéseimmel, pláne, ha ki is szeretnék valamit próbálni…na de most nagyon bizakodva indulok majd erre a sminkleckére és aztán mindenképp beszámolok a tapasztalatokról! 🙂

  11. Maggie
    december 11, 2014 / 20:02

    De jó! Köszi, hogy megírtad, annyira örülök, hogy neked is ilyen jó élmény volt. 🙂
    Én is tervezek visszamenni még, de szerintem már csak jövőre jutok el. :((

Hozzászólás a(z) Mstindigo bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .