Marie Claire Hétfő – Így készíts könnyedén laza hullámokat!

 Egy különleges projekt első lépéseként, múlt héten a Hajas Szalonban jártam, ahol maga Hajas László készítette el a frizurámat. Mutatott néhány fogást, amivel otthon is könnyedén el tudom magamnak készíteni a képen is látható laza hullámokat. Gyakorlatilag megtanított az elsőre cseppet sem izgalmasnak tűnő melegített hajkefe használatára és a helyes hajlakkozásra.

A hajam alap helyzetben vastag szálú, dús, enyhén hullámos és szöszös. Tehát, ha nem szárítom be, akkor áll mindenfelé egy csomó babahaj és nem szép sima fényes. Laci a Bellissima termékeivel dolgozik a szalonokban, és a haj problémáimra ezt a Magic Style nevű melegített kefét ajánlotta. Nálam mindennapi vendég a hajvasaló és a hajsütővas, de az életben nem jutott volna eszembe ezt levenni a polcról, pedig nagyon okos találmány!

Az én hajamhoz a közepes vastagságút használtuk, és mindössze annyi történt, hogy a normál módon megszárított hajamat kicsit rátekertük és átfésültük ezzel a kefével, Az Ion technológia miatt a hajam gyönyörű fényes és puha tapintású lett azonnal és, ami a legjobb: nem szállt és állt mindenfelé! Nekem ez a legfontosabb, mert a párával találkozva még sokkal rosszabb tud lenni a helyzet..

Az irányok itt kevésbé fontosak, mint a sütővasnál, mert a cél csak egy könnyed laza frizura. Gyakorlatilag a beszárítás helyett lehet ezt használni, és nem kell bénázni a hajkefével és a szárítóval. Ennek is rá kell érezni a használatára, de aki használt már sütővasat, annak szerintem ez nem lehet probléma!

Tulajdonképpen ez is egy sütővas, de alacsonyabb hőfokon dolgozik, ezért nem roncsolja úgy a hajat.  Mindennapi használatra én szerintem erre fogok váltani, beszárítgatni a hajam egyszerűen lusta vagyok.

Ha kész, akkor simán az ujjunkkal összerázzuk.

És alulról, a tincsek közé fújunk egy kis hajlakkot, hogy hosszan tartson a frizura. Elöl is el lehet rendezni a tincseket, és ugyanígy inkább alulról fújjunk közé lakkot, ne a fejünk tetejét lakkozzuk le! így nem fogja olyan hamar kilógni magát és tartása is lesz a frizurának.

Egy kicsit a projektről is szeretnék mesélni. 🙂 Szeptembertől Festy és én a Bellissima bloggerei leszünk. Tudjátok már szerintem, hogy egyébként is szívügyem a hajápolás és imádok mindent, ami a különféle frizurák elkészítésével kapcsolatos, úgyhogy nagyon örültem a felkérésnek. A márkát korábban is ismertem és szerettem, ezért abszolút nem idegen tőlem a dolog. 🙂 Több állomása is lesz az együttműködésünknek,remélem, hogy minél több hasznos dolgot fogok tudni átadni és megmutatni nektek! Természetesen titeket sem fogunk kihagyni a jóból, úgyhogy érdemes lesz figyelni a blogot és a facebookot! 😉

A Marie Claire bejegyzést itt találjátok!

 

Follow:
Oszd meg:

11 Comments

  1. Fanni Ágoston
    szeptember 1, 2014 / 11:15

    Hihetetlen, hogy milyen gyorsan nő a hajad. Ráadásul meseszép. 🙂

  2. Maggie
    szeptember 1, 2014 / 12:23

    Köszi szépen! 🙂
    Nagyon odafigyelek a hajamra, de iszonyú szerencsés is vagyok, az biztos. 🙂

  3. regosingrid .
    szeptember 1, 2014 / 15:47

    Csatlakozom Fannihoz, tényleg csudaszép hajad van. Vigyázz is rá. 🙂

  4. Piffeny
    szeptember 1, 2014 / 17:28

    Gratulálok az új projetkhez! Nagyon szép a hajad, ez a frizura kifejezetten jól áll.
    Én is ilyen típusú kefét használok (régen a kissé idétlen „hajbeszárító” névvel illettük :-), és nagyon szeretem, mert irtó praktikus. Csoda, hogy te eddig még nem próbáltad 🙂

  5. Trillárom
    szeptember 1, 2014 / 19:41

    Nagyon jó lett a hajad:) Tetszik ez a kis hasznos szerkezet nekem is!

    Más: A kutyusodról nem mutatsz nekünk több fotót? Olyan aranyos volt az eddigi képeken.

  6. Hajni Szanyi
    szeptember 2, 2014 / 18:07

    mostanában rengeteget küzdök a hajammal, mert alapból rengeteg van, de elkezdett hullani, és mindig lapos ha vasalom vagy besütöm, és ez a rémálmom, mert elvileg nagyon dús és ennek látszódnia is kellene, de sokszor nem akar… na most tegnap kipróbáltam az alulról lakkozást, és azta. nagyon komoly sörényem lett! gyönyörű volt, de persze az eső tönkretette 😀 de nagyon köszi a tippet!

  7. Maggie
    szeptember 3, 2014 / 23:57

    Hát igen ez az eső nem jött jól nekem sem..pokoli olyankor a hajam 😀
    De nagyon örülök, hogy bejött neked is! Őrület mennyire egyszerű trükk és mégis mennyit számít! 🙂

  8. Maggie
    szeptember 3, 2014 / 23:58

    Köszi szépen 🙂
    Hát igen, valahogy olyan bizarr volt nekem mindig ez a kefés dolog..de nagy hiba volt előítéletesnek lenni! 🙂

  9. Maggie
    szeptember 3, 2014 / 23:58

    Köszönöm szépen, vigyázok! 🙂

  10. Maggie
    szeptember 3, 2014 / 23:59

    Köszi szépen! 🙂
    Van egy másik hajsütő vas, amivel még én is csak barátkozom, de az aztán iszonyat furcsa..nem hittem hogy lehet vele szép hajat készíteni és mégis..döbbenet mik vannak már 🙂

  11. Bellissima Italia Workshop Hajas Lacival | Beauty JunkieBeauty Junkie
    december 17, 2014 / 13:20

    […] hasonló alkalommal a melegkefés formázóval kötöttem barátságot (arról részletesen ITT olvashattatok), ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud ez az újdonság, és vajon mennyire […]

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .