GOODIES – Hope

A leárazások idén nem igazán ragadtak meg, főleg egyszerűbb darabokat szereztem be, és néhány kis apróságot. Ebbe a kategóriába sorolom ezt a nyakláncot is, amit a H&M-ben véletlenül vettem észre. A földre volt leszórva egy pici rózsaszín papírtasak, amire a 250 Ft-os címkét ragasztották. Gondoltam ez biztosan ilyen kis ajándékcsomagolós tasak,  és felvettem a földről, hogy ne tapossák össze az emberek. Amikor megemeltem hallottam, hogy valami zörög benne. Megláttam ezt a kis vékony láncon lógó HOPE feliratot, rögtön tudtam, hogy nem fogom otthagyni. 🙂

Most a nyáron kicsit abbahagytam a kiegészítők hordását, mert a melegben az órámon kívül mást nehezen viselek el. Ez főleg a statement nyakláncokra vonatkozik nálam, mert amikor enyhébb az idő, akkor tuti valamelyik nyakláncommal dobom fel az aktuális outfitet, de most képtelen vagyok elviselni őket. Azért nagyon megszoktam már, hogy hordok a nyakamban valamit, úgyhogy mostanában megkedveltem a kis finom, vékony láncokat, egyáltalán nem zavaróak. Ezt a darabot is örömmel hordom azóta, az egyik kedvencem lett. (Az ára miatt pedig nem fog fájni, ha elszíneződik/elhagyom vagy bármi történik vele. )

Ti miket vettetek a leárazáson?
Szeretitek az ilyen kis vékony láncokat?

Follow:
Oszd meg:

2 Comments

  1. Piffeny
    augusztus 5, 2014 / 19:19

    Nagyon cuki ez a kis lánc, és az is, ahogy rábukkantál. Nem hagy foltot a bőrödön? Én is lőttem a H&M-ben most pár egyszerű kis nyári felsőt (2.000/db!!), de teljesen véletlenül, mert a leárazások úgy mentek el mellettem idén, hogy észre sem vettem.

    UI: Disqus-on keresztül már nem lehet kommentelni nálad?

  2. GOODIES – Late Night Shopping | BEAUTY JUNKIE
    augusztus 23, 2014 / 17:20

    […] említettem az előző nyakláncnál hogy az ilyen vékonyabb, finomabb darabok tetszenek meg mostanában, úgyhogy mostanában ezeket […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .