HOME – Illatgyertya

Régen esett utoljára szó a blogon a lakásról, pedig mostanában nagyjából minden energiánkat ez köti le. Mindent kutyabiztossá alakítunk, elpakoljuk, amit lehet, ezzel egy időben pedig egy év után végre meg tudjuk csináltatni az előszobába szánt szekrénysort. Mivel eddig sok minden csak ideiglenes volt, és csak mostanra alakult ki mindennek a pontos helye, ezért elég kevés dekor tárgyunk volt. Most végre elkezdtem kicsit jobban belevetni magam a csinosítgatásba. 🙂

Egy bejegyzésben már írtam az új kollekció darabjairól ITT, és alig vártam, hogy megérkezzen a polcokra is ez a gyertya. Annyira klassz üvege van, hogy rögtön ezen akadt meg a szemem! Nekem ennek a lilának tetszett legjobban az illata, de már bánom, hogy csak egy mellett döntöttem. Szerintem vissza fogok menni, és veszek még, mert ha kiürül, akkor az üveget  újra fogom hasznosítani. 🙂

Nekem egyébként az a bajom az ilyen nagy üveges gyertyákkal (éppen ezért nem nagyon veszek ilyet), hogy nincs szívem meggyújtani, mert csak addig szép, amíg tele van és utána dobhatom ki az üveget, mert semmire nem jó a méretük. Ebben pont az tetszik, hogy hatalmas, és simán el tudom képzelni, hogy később tároljak benne valamit. A fürdőbe képzeltem el egyébként vattapamacs és vattapálca tárolónak, de egyre jobban tetszik a gondolat, hogy az íróasztalomon a tollak is egy-egy ilyenben csücsüljenek. 🙂

1790 Ft-ba került egyébként, szerintem ennyiért nagyon megéri, csapjatok le rá ti is, ha tetszik! 🙂

Ti szoktatok ilyesmi illatgyertyákat venni?
Mire használjátok fel az üveget utána?

Follow:
Oszd meg:

5 Comments

  1. Piffeny
    július 24, 2014 / 19:25

    Nagyon szép ez a lila szín! Az külön jó, ha van teteje egy illatgyertyának szerintem. Én Diptyque-rajongó vagyok, és imádom a kiürült üvegeket is! Annyi mindenre jók szerintem, én mindenféléket tartok benne, és nem tudom olyan ütemben fogyasztani belőlük a gyertyát, hogy fedezzék újabb és újabb mire-kellene-még-Diptyque-üvegcse c. ötleteimet 🙂

  2. Maggie
    július 26, 2014 / 19:14

    Jaj a Diptyque nekem is nagy szerelmem! Egyelőre mondjuk plátói, mert félek, hogy nagyon durván rákapnék..de ami késik nem múlik, szerintem hamarosan be fogom szerezni az elsőt, mert már nehezen fogom vissza magam 🙂

  3. Piffeny
    július 27, 2014 / 09:49

    Én mindenképpen arra buzdítalak, próbáld ki! Nagyon sokáig elég egy üveg (persze attól is függ, milyen gyakran és hosszan égeted). És ha nem teszel rá fedelet (ami egyébként alapból nem jár hozzá), akkor úgy is érzed az illatát, ha nem ég 🙂 Csak tudj választani….! 🙂

  4. Maggie
    július 27, 2014 / 19:29

    Van kedvenc illatod egyébként? Biztos, hogy nagyon nehéz lesz a választás, jól jönne valami támpont! 🙂

  5. Piffeny
    július 29, 2014 / 09:47

    Nincs támpont sajnos 🙂 Ez kicsit olyan, mint a parfümválasztás: szaglászni kell. A Mimosa (nyárra) és az Oranger (télre) a 2 kedvencem, de őszintén: szinte az összes nagyon jó. Én Bécsben veszem, ott az összes kapható, és őrült nehéz csak egyet-kettőt elhozni. Itthon könnyebb a dolog, mert a Neroli Parfüméria (akik tudtommal egyetlenként árulják M.o.-n), jóval kisebb választékot tart, így választani is könnyebb. Kíváncsi vagyok, mire jutsz, majd írd meg! A blogomon volt különben egy bejegyzés még korábban a márkáról, esetleg olvasd el! Üdv!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .