PROGRAMAJÁNLÓ – Kálibuli

Nem valószínű, hogy idén belefér nekünk a nyaralás, de folyamatosan keresgélem, hogy milyen lehetőségeink vannak kicsit kimozdulni és igyekszünk majd sok hosszú hétvégét kiszakítani magunknak a nyáron, amikor kirándulgatunk és pihenünk. Nagyon szeretem a különféle gasztro eseményeket, mert ezek tipikusan olyanok, ahová az ember elmegy kicsit kikapcsolódni és feltöltődni, nem egy vagyon, viszont különleges élményekkel, és -nem utolsó sorban- ízekkel lehet gazdagodni. 🙂

Most egy ilyen eseményt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, mert miután átolvastam a programot, úgy gondoltam, hogy esetleg közületek is érdekelhet valakit. 🙂

Június 21-én, azaz most szombaton, elsőként rendezik meg Köveskálon ezt a gasztrobulit, ahol három étterem degusztácós menüjét lehet megkóstolni, valamint csatlakozott 12 borászat is, úgyhogy a finom falatok mellett a jó borok is garantáltak. 🙂

MENÜ

Káli Art Inn:
Ibolya krémleves
Burgonya nudli bárány raguval vagy medvehagyma pestóval és kecskesajttal
Bodzakrémes sütemény

Kővirág:
Hideg uborkaleves/ kecskesajt
Mangalica tarja/ zöldséges kusz-kusz
Meggyes-mandulás pite/citromos hab

Mi A Kő:
Sárgabarack krémleves
Malac csülök hagymás péknéburgonyával és kovászos uborkával
Káli Zserbó

BORÁSZATOK

Bakó Ambrus Pincészete
Dobosi Pincészet
Homola Pincészet
Istvándy pincészet
Káli Kövek
Laposa Birtok – Bazaltbor
Liszkay Borkúria
Pálffy Pince
Sabar Borház
Trombitás Borház
VáliBor
Villa Sandahl
Villa Tolnay Borház

Természetesen különféle programok is lesznek, ezeknek a részletes listáját ITT találjátok.

Napi jegyet ITT találjátok, ha pedig jegyet váltanátok a gourmet programokra is, akkor azt elővételben ITT tehetitek meg.

Én kaptam egy nagyon kedves meghívást, ezért biztosan ott leszek szombaton. Pénteken ünneplem a 24. születésnapomat, ezért nagyon várom már, jó kis programnak ígérkezik. 🙂
Ha ti is jöttök esetleg és láttok, akkor feltétlenül gyertek oda egy koccintásra, nagyon örülnék neki. 🙂

 

Follow:
Oszd meg:

2 Comments

  1. wishes
    június 18, 2014 / 23:06

    Azta, de istenien hangzik o.o Kár h a pasim tuti nem ér rá, különben rángatnám le ezerrel…

  2. Lakk Matt
    június 24, 2014 / 13:32

    Meséld majd el milyen volt, úgy elmentem volna én is, imádom azt a környéket meg a Káli Kövek pincészetet és a Kővirág éttermet. Én majd július végén töltök arrafelé pár napot, akkor mindenképp elmegyünk a Miakőbe, mert az még felfedezésre vár.

Hozzászólás a(z) wishes bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .