TESZT – L’Oréal True Match alapozó

Az alapozókkal kapcsolatban a legnagyobb bajban a világos bőröm miatt vagyok. Most, hogy itt a nyár és talán sikerül idén végre rendesebben lebarnulnom (egy minimális színt már összeszedtem), úgy gondoltam, hogy az enyhe sötétsége ellenére JOY napon beruházok az olyan régóta áhítozott L’Oréal True Match alapozóra. Azért vágytam rá, mert annyi helyen olvastam jókat róla, de sajnos a legvilágosabb árnyalatát is ici-picit sötétnek ítéltem meg, télen nem mertem bevállalni. Lássuk, hogyan teljesített!

A pumpás üveges kiszerelés a kedvencem, ha alapozóról van szó. Minőségi érzésem van tőle, szeretem elővenni, és a használata is teljesen rendben van. A pumpája is kisebb mennyiséget adagol egyszerre, nem történt egyszer sem olyan, hogy többet nyomtam volna ki, mint amennyit szerettem volna.

Már egyszer írtam róla ITT, akkor jelent meg frissen a drogériák polcain. Ígéretesnek tűnt a bőrtónushoz való illeszkedése miatt, és a könnyű állaga is nagyon vonzó volt.

Az állaga valóban könnyű, de ezzel együtt a fedése is elég gyenge. Valóban szépen belesimul a bőrbe, és elsőre olyan, mintha púderesre „száradna”. Ragyogó arcbőr trend ide vagy oda, én néhány perc után már érzem, hogy kell fölé a púder, és anélkül nem tudom használni. A fedése egy enyhe közepesig építhető és nagyon természetes hatású. Eléggé zavar benne, hogy kopik a nap folyamán, ezen egy kis primerrel tudtam segíteni, de azért a mindennapokban én jobban szeretem, ha nem kell ezzel bajlódni.

Azt vettem észre, hogy kézzel szebben lehet felvinni, mint ecsettel. Valahogy az összhatása jobb volt.

Mivel már egy  kevéske színt összeszedtem, ezért egy rétegben megfelelően illeszkedik az alapozó az arcom színéhez. Viszont, amint elkezdem építgetni a fedését, azonnal elüt a nyakamtól, ezért ezt csak akkor használom, ha kifejezetten „nincs semmi az arcomon” hatásra vágyom, és inkább korrektorral segítek rá ott ahol szükségét érzem.

Az arcbőr színét kiegyenlíti, a pirosságot vagy a kisebb tökéletlenségeket enyhíti, úgyhogy nyárra egy jó választás lehet. Ilyenkor amúgy sem esik jól egy nehezebb alapozóval utcára menni.

Ezen a képen láthatjátok a híg állagát:

ENNÉL a sminknél ezt az alapozót viseltem az arcomon.

Annyira szerettem volna szeretni, de igazából olyan tök semmilyen a viszonyom vele. Néha tetszik, néha utálom: nyárra jó lenne, mert könnyű, de ahhoz nekem túl hamar átfényesedik. Lehet, hogy valakinek ez a tuti, de én valószínűleg hanyagolni fogom és inkább BB krémezek. 🙁

Ti próbáltátok már ezt az alapozót?
Meséljetek, hogy vált be, szeretitek?

Follow:
Oszd meg:

6 Comments

  1. Kati
    június 11, 2014 / 18:00

    Teljesen egy cipőben járunk,maximálisan átérzem a helyzetet! Én sem nagyon találok jó alapozót a világos bőrömre, nekem is megvan ez az alapozó, és nekem is kicsit sötét még 🙁 Eddig az eggyel világosabb árnyalatot használtam vagy 10 évig, de sajnos kivonták Magyarországról (ugyanígy párhuzamosan használtam a Bourjois Healthy Mix Serum legvilágosabb árnyalatát, de azt az alapozót is kivonták). Tervezem netről beszerezni a L’oreal R1-et,mert az én bőrömön tökéletesen működik, nekem a fedésével sincs bajom, legalábbis annál a verziónál így volt, nem nagyon tudom, változtattak-e a formulán, mert mint mondtam 1x próbáltam még csak a C2-R2-t. Ha találsz vmi világos, jó fedésű alapozót nem horror áron, feltétlenül írj róla!

  2. Mstindigo
    június 12, 2014 / 10:44

    Én is így vagyok ezzel, és az még idegesítőbb, hogy a legvilágosabb árnyalatokat be sem hozzák hozzánk. Amúgy én már találtam néhány alapozót, ami normális áron van, és olcsó. A Catrice All Matt Plus-a vált még be a legjobban, 010 Light Beige, attól nem fénylek annyira át, egy kis Ben Nye fair púderrel átmegyek rajta, és tökéletes rohangálni. A Flormar Mat Velvetjét a hisztis bőröm nem szereti, pedig nyárra az még jobb lenne, mert púderesen matt a finishe, és a porcelain árnyalat ebből is nagyon világos. Meg a Paese Ideal Matte alapozójából is extra világos a porcelain. Az utóbbi kettőt sajnos nem tolerálta az aknéra nagyon-nagyon hajlamos és rendkívül érzékeny bőröm, pedig egyébként nagyon jók lennének. Ha esetleg érdekel Titeket, szóljatok. Amúgy ezerszer nehezebb világos bőrre alapozót találni, és szerintem azért elég sokan vagyunk Magyarországon fehér bőrrel, fel nem foghatom, miért nem hozzák be a gyártók ide a legvilágosabbakat.

  3. Kati
    június 13, 2014 / 08:13

    Igen! Abszolút! Én is mindig sírógörcsöt kapok, ha alapozót kell venni. Ami még megnehezíti, hogy nekem rózsaszínes árnyalatú bőröm van, és amit be is hoznak hozzánk világos bőrre, 99%-uk sárgás. Utóbbi alkalmakkor külföldön vettem alapozót ill. utána azt rendeltem meg netről, Mo.-n siralmas a helyzet, ha vmiből be is hoznak kivételesen világos árnyalatot, akkor az rögtön hiánycikk lesz… Szánalmas és nevetséges! Nálam sokkal világosabb bőrű egyének is mászkálnak a városban, kíváncsi vagyok, ők mit használnak, ha rám mind sötét??? A Catrice All Matt Plus-ról sok jót hallottam már, de azt hittem, csak „drogériás” lányoknak akkora nagy szám, de ha Mstindigo Te is jónak tartod, muszáj lesz megnéznem!

  4. Maggie
    június 13, 2014 / 13:33

    Mindenképp jelzem majd, ha találok jó minőségű és kellően világos alapozót, mert tudom, hogy sokan küzdünk ezzel a problémával. A Catrice alapozót én sem mertem bevállalni eddig, de lehet, hogy érdemes tennünk egy próbát vele. Az legalább nem egy nagy pénzkidobás, ha mégsem jó. 🙂

    A Flormar Mat Velvet is jól hangzik, de náluk sem voltam képes még körbenézni, lehet ideje lenne! 🙂

    Egyébként ez a legbosszantóbb tényleg, hogy bizonyos árnyalatok hiába léteznek, egyszerűen nem hozzák be..kellene már egy új felmérést csinálni a cégeknek, ami alapján berendelik a készleteket, mert szerintem a magyar nők többsége igenis inkább világos bőrű. 🙁

  5. Mstindigo
    június 13, 2014 / 14:55

    Az én bőröm is rózsaszínes, a Catrice-t olyan középnek mondanám, se nem sárgás, se nem rózsaszínes, szépen kiegyenlíti a tónust, de nincs erős fedése. Az INCI-je egész szép, én nyugodtan magamra kenem. De nyilván azért ne várjatok tőle olyan feature-öket, mint egy MAC-től, vagy hasonló 10 ezer forintos alapozótól. 🙂 Drogériás viszonylatban nagyon jónak tartom, de ha azon túllépünk, van azért jobb is nála, de én hétköznapokra ezzel teljesen jól elvagyok. A Ben Nye púder nagyon sokat javít rajta, azzal sokkal tartósabb és sokkal kevésbé fényesedik át.
    Az említett Flormarnak olyan barackos a színe, a Paese-nek meg rózsaszínes, az hasonlít a Max Factor CC legvilágosabbjára színben, csak annál mattabb.
    Egyetértek, hogy kéne egy felmérés, mert a magyar nők többsége igenis fehér bőrű, és én úgy látom, hogy szerencsére divatba jön valamennyire a fehér bőr, legalábbis én már egyáltalán nem érzem cikinek, és egyre több barátnőm is sokkal inkább ezerrel fényvédőzik, semhogy napozna. A fényvédő a legjobb anti-aging cucc, én így inkább maradok fehér. 🙂

  6. MBoglarka
    június 13, 2014 / 20:29

    Sziasztok! Nekem is világos a bőröm, de már másodszorra veszek MaxFactor alapozót, nekem beválik. Ivory Beige árnyalat, a Lasting Performance fajtából. Rózsaszínes 😉 Olcsó. Elvileg érzékeny a bőröm, de ezzel nem éreztem semmi irritációt (életem első alapozója Vichy volt, és attól meglepő módon hámlott a bőröm, azóta se értem…). Az igaz, hogy hajlamos átfényesedni, de nem durva. Ja, és bár egy rétegben is szépen fed, én úgy látom, jól rétegezhető. Nemtom tényleg, hogy nekem jó a bőröm, vagy tényleg jó a cucc, de én elégedett vagyok vele 🙂

Hozzászólás a(z) Kati bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .