Marie Claire Hétfő – Fess magadnak színes szempillát!

A hosszú hétvége miatt, a hétfőre megírt Marie Claire posztom csak ma élesedett az oldalon. Remélem jól telt egyébként ez a néhány napotok, isteni idő volt! 🙂
Visszatérve a hétköznapokhoz, ezúttal a színes szempillaspirálok témakörét próbáltam meg kicsit körüljárni és a kedvencemet is megmutatom, hátha kedvet kaptok hozzá. 🙂

Az utolsó emlékem a színes spirálokkal gyerekkoromból maradt meg, mert a kék színű spirál volt akkoriban a nagy szám. Azóta kicsit inkább mosolyogva tekintettem rá és megmaradtam a fekete festéknél, de mostanában újra elkezdett foglalkoztatni a dolog. Hogyan is lehetne becsempészni a mindennapokba ezt a meglehetősen különleges sminkterméket, lehetőleg úgy, hogy ne nézzenek bohócnak bennünket? Néhány órányi böngészés és saját magamon való kísérletezés után leszűrtem némi tapasztalatot:

1.       Színválasztás

Sokat gondolkodtam, hogy melyik színt vegyem meg. Annyi gyönyörű árnyalattal találkozunk, de nagyon fontos, hogy azt válasszuk ki, amelyik illik hozzánk. Ilyenkor figyelembe vehetjük a szemünk színét, a sminkelési szokásainkat vagy éppen milyen színű ruhákat hordunk.

2.       Hogyan használjuk?

Amikor én kitaláltam, hogy színes spirált szeretnék viselni, akkor rögtön 4 verzió állt össze a fejembe, hogy hogyan is lehetne feltenni:

Az első, hogy csak az alsó szempillákat festem ki vele, ezzel egy kis színt adva mondjuk egy natúr szemsminknek.

A második verzió természetesen az alul-felül színes szempillasor, ehhez én mást nem is párosítanék nagyon, mert így is elég hangsúlyos lesz a szemünk.

A harmadik, amit kezdésnek is ajánlok, hogy a sima fekete vagy éppen barna spirál után vigyünk fel még egy réteget a színesből. Így nem lesz annyira rikító, épp csak egy leheletnyi szín kerül még a pillákra.

Negyediknek pedig kipróbálhatjuk a kevergetést is, tehát több színből készíthetünk átmenetes pillákat is.

3.       Minőség

Nem gondolom, hogy a drágább ebben az esetben jobb is. Érdemes inkább tényleg egy kis plusz kiegészítőként tekinteni rá, hiszen valószínűleg nem ezzel fogunk minden reggel spirálozni. A drogériák polcain természetesen rengeteg verzió fellelhető, én a legszélesebb választékot az essence pultján találtam (Colour Flash Volume Mascara), és utólag ez bizonyult a legolcsóbbnak, de a legjobbnak is egyben. Tökéletesen fedik a pillákat és rendben van a keféje is, érdemes vetni rájuk egy pillantást! (Én a királykéket és a lilát bátran ajánlom mindenkinek, pont olyan színű, mint a csomagolása, isteni!)

 

A TELJES BEJEGYZÉST ÉS MÉG TÖBB INSPIRÁCIÓT ITT TALÁLSZ!

 

Follow:
Oszd meg:

6 Comments

  1. Barbara Szabó
    június 10, 2014 / 11:09

    Mostanában annyiszor látok színes spirált, hogy már én is kedvet kaptam hozzá 😀 Sok esetben tök jók néz ki, lehet, hogy körül fogok nézni az Essence állványoknál 🙂

    http://thebeautyandglamourblog.blogspot.hu/

  2. Rita Sven
    június 10, 2014 / 14:31

    én ma vettem meg az essence-től a zöldet, alig várom, hogy kipróbáljam:D

  3. Maggie
    június 10, 2014 / 15:10

    Huu a zöldet én is nagyon néztem..állati jó színek vannak és a legmeglepőbb, hogy a fedésük is jó 😮
    Kíváncsi vagyok neked hogy tetszik majd 🙂

  4. Maggie
    június 10, 2014 / 15:10

    Nézz körbe, aztán írd meg, hogy mire jutottál! 🙂

  5. Rita Sven
    június 10, 2014 / 17:06

    kipróbáltam, nagyon jó:D ugyanolyan, mint a tubus. mivel barna a szemem és vörös a hajam gondoltam ez fog a legjobban állni, de lehet veszek mást is.

  6. Maggie
    június 11, 2014 / 17:32

    Szuper, örülök, hogy tetszik!! 🙂

Hozzászólás a(z) Maggie bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .