AVON sminkfixáló spray

Iszonyúan érdekelnek mostanában a smink utolsó lépéseként használható spray-k, amik amellett, hogy fixálják azt valamennyire egységesítik is. Biztosan sok sminkes youtube videót néztem az utóbbi időben, de ez nagyon megfogott. Valójában a MAC Fix +ra vágyom mérhetetlenül, de addig is amíg megindoklom magamnak ezt a kiadást, egy jóval olcsóbb verzióval próbálkoztam meg.

Nagyon örültem mikor megláttam a katalógusban, rögtön rá is csörögtem anyura, hogy rendelje meg nekem gyorsan! Amikor végre megérkezett, akkor jól rávetettem magam, be is fújkáltam vele magam rögtön. Elég furcsa volt…nem szépíteném: ragadtam. Pár másodperc múlva olyasmi érzésem volt, mint mikor az arckrém hiányában húzódik a bőröm, aztán kicsit „kimozgattam” és végül elmúlt, de maradt egy kis furcsa érzés az arcomon, szemhéjamon és a szempilláim is furcsák voltak. A sminkem ugyan valóban a helyén maradt, de nem vagyok benne biztos, hogy ezért, mert egyébként is azért tartós dolgokat használok. Kicsit utólag visszagondolva olyan érzés volt, mintha egy hajlakkal fújtam volna mellé és az arcomra került volna belőle. Egyébként előtte-utána semmi különbség nem volt látványra, úgyhogy ilyen képeket nem is készítettem most.

Az összetevők sem győztek meg annyira, és érdekes, hogy a krémmániás vélemények is mennyire eltérnek az enyémtől..de hát nem vagyunk egyformák. 🙂 Én az arcomra szerintem nem fogom többet használni, inkább csak az ecsetre fújok vele és a pigmenteket úgy pakolom a szemhéjamra, arra elég jól bevált. A MAC Fix+ pedig még inkább kívánságlistás lett, azt hiszem nem fogom megúszni. 🙂

Ti próbáltátok már?
Esetleg egy másik sminkfixálót?
Mik a tapasztalatotok?

Follow:
Oszd meg:

12 Comments

  1. Anikó Gelányi
    április 8, 2014 / 11:01

    Én valahogy ódzkodom az ilyen termékektől, ezért inkább ki sem próbálom 🙂
    Így is annyi „vackot” kenünk magunkra, és akkor még ezt is. Á én nem.
    Köszönöm, hogy megírtad a véleményedet, így még inkább megbizonyosodtam, hogy nem kell ez nekem 😀

  2. Kata Rácz
    április 8, 2014 / 11:40

    Én is nézegettem a katalógusban, de gondoltam, ha már sminkfixáló, akkor valami professzionálisabb márkát választok, még sosem volt ilyenem egyébként. Használsz valami más márkát, amit esetleg tudsz ajánlani?

  3. Sári
    április 9, 2014 / 23:12

    én a nyx sminkfixálóját használom (matte finish) és az elég jól bevált. nincs semmi húzódó, ragacsos érzés. miután fújok belőle kicsit nedves, de pillanatok alatt megszárad és tényleg tartósabb tőle a sminkem, főleg az alapozó.

  4. szlamizita
    április 14, 2014 / 13:01

    A Mac Fix+ nem sminkfixáló. Állatira félrevezető a neve, de semmi olyan összetevője nincs,ami tartósabbá tenné a sminket. Ettől függetlenül én rendszeresen használom sminkes munkáknál és nagyon szeretem magamon is használni. Elég nehéz elmagyarázni a hatását amúgy, leginkább azt mondanám,hogy a termékeket vhogy jobban beledolgozza a bőrbe, ha túl púderes a bőr,akkor abból levesz és nagyon jól felfrissíti a sminket, főleg ha felszíni vízhiányos vkinek a bőre.
    A legtöbb sminkfixáló egyébként nagyon hasonló egy hajlakkhoz,úh nem tévedtél 😀 ha tartósabbá szeretnéd tenni a sminket,akkor nyugodt szívvel használhatod 😉

  5. Maggie
    április 14, 2014 / 14:08

    Igen tudom, nem ugyanaz, de én inkább pont erre a „beledolgozós” „egybeolvasztós” hatás miatt vágytam rá, úgyhogy nem fogom megúszni a megvételét 😀

  6. Maggie
    április 14, 2014 / 14:08

    Nem próbáltam még mást 🙁

  7. Maggie
    április 14, 2014 / 14:08

    így van, nekem sincs rá szükségem végül..így is elég tartósak a cuccok, amiket használok 🙂

  8. Maggie
    április 14, 2014 / 14:09

    fura volt 😀

  9. Maggie
    április 14, 2014 / 14:09

    Akkor erre lehet, hogy vetek majd egy pillantást, a NYX termékek egész jók szoktak lenni. 🙂

  10. Anikó Gelányi
    április 14, 2014 / 14:37

    Ezzel én is így vagyok 🙂

  11. adel
    május 26, 2014 / 20:16

    én sem használtam még ilyet, de én inkább az elf sminkfixáló spray-jére vagyok nagyon kíváncsi… 🙂 csak még nem érett be a rendelés. 🙂

  12. Maggie
    május 27, 2014 / 09:01

    fu én az elftől még sosem rendeltem, mert állandóan készlethiányos valami, amit szeretnék, annyira bosszantó 😀
    De azt a sminkfixálót én is szívesen kipróbálnám 🙂

Hozzászólás a(z) szlamizita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .