Kipróbáltam: A vibrációs tréning

A múlt héten kipróbáltam egy újfajta edzésformát (instagramon és facebookon is volt róla szó), és többen érdeklődtetek azóta, hogy mi is ez, hogyan kell elképzelni és egyáltalán miért választottam ezt. Megpróbálok most egy kis összefoglalót írni róla, a lehető legtöbb információval, de azt már most az elején muszáj megírnom, hogy egy ingyenes 1 órás próbaedzés mindenkinek jár, tehát, ha tényleg érdekel benneteket a dolog, akkor érdemes bejelentkezni és kipróbálni, hogy nektek bejön-e. 🙂

Mielőtt belekezdenék, fontos, hogy picit őszintén írjak az előzményekről. Leszögezném, hogy nem szeretnék elmenni edzős vagy gasztro blog irányába, mert messze nem vagyok ez a típus. Imádok enni és nem vagyok egy sportra nevelt gyerek. Ez van. Utáltam a tesi órákat (főleg persze azért, mert 5kor keltem a nulladik órák miatt) állandóan futottunk, vagy a szekrényugrásos-talajgimnasztikás-kötélmászós cirkuszi mutatványokat gyakoroltuk, aminek értelmét nem láttam. Egy ideig kosaraztam (magas lány=center), de aztán törtek az ujjaim sorban és nem is bírtam igazán elviselni, hogy agyontapostak a pályán a kigyúrt csajok, úgyhogy befejeztem.

A következő periódus az egyetemhez köthető. A 4 félévnyi kötelező tesiórát jóga, aerobic és 2 félév sportlövészet teljesítésével sikerült megszerezni, ebből az utóbbit még élveztem is. Elég nagy visszaesés volt a heti három tesi után (=45 perc futás) a gyakorlatilag nulla mozgás és a véget nem érő ülőmunka. Gyönyörűen meglátszott minden, és néha kampányszerűen elkezdtem a futást visszacsempészni a mindennapokba, de a napjaim olyan szinten rendszertelenek voltak, hogy a normális étkezés hiányában ez sem tudott olyan látványos lenni, mint korábban. (a tanulós/rajzolós 24 és 48 órázások nem tesznek jót az ember testének lássuk be, legutóbb a diplomamunka miatt volt, hogy hetekig ki se dugtam az orrom itthonról. ) Az edzőtermekkel próbálkoztam, de amikor a fél bérletemet nem tudtam lejárni a kaotikus időbeosztásnak köszönhetően, akkor nagyon nem voltam boldog.. Egyébként a hideg ráz az edzőtermek gondolatától, nem érzem magam komfortosan, amikor körülöttem még 20 másik ember pörög valamilyen gépen vagy éppen felvonul a legújabb nike kollekció és megy a rihegés röhögés..

Nekem az edzés csak koncentrálva megy. Igenis rá kell vennem magam, hogy elmenjek, nem jön belülről a késztetés, és még nagyon nem tartok ott, hogy ki tudjak zárni minden körülményt. Ezért maradtam végül a szabadban futásnál, az itthoni elliptikus trénernél és továbbra is kerestem valamit, ami fejleszti az izmokat és formálja a testem, és hatékonyabb, mint az itthoni tornázás . Pontosan tudom, hogy mit és hogyan kell változtatnom magamon, hogy olyan legyek, amilyen voltam/ lenni szeretnék és minden erőmmel ezen vagyok, ezért keresem folyamatosan a lehetőségeket.

Na valahogy így keveredtem a Vibrocity-hez. 🙂

Ezt a videót most találtam a honlapra kattintva én is, de gondoltam beteszem ide, mert nagyon szépen összefoglalja, hogy miről is  van szó. Annyiféle hasonló edzésforma van egyébként, ez talán a powerplate-re hasonlít, de azért picit más. Nem szeretem a parasztvakítós dolgokat, pontosan tudom, hogy a látványos eredményekért kőkeményen meg kell dolgozni, és nem fogok lefogyni attól, ha nem csinálok semmit. Eleinte ehhez is szkeptikusan álltam, de úgy voltam vele, hogy mivel az első alkalom ingyenes, majd meglátom mennyire válik be. Most abszolút a saját tapasztalataimat írnám le, minden egyebet (tudományos hátteret stb) megtaláltok a holnapon nagyon részletesen leírva: WWW.VIBROCITY.HU

Nagyon kedves kis hely egyébként, számomra ez abszolút pozitívum. Szívesen megyek be, és azt is megkockáztatom, hogy mosollyal az arcomon jövök ki. 🙂 Nem akartam még azért lemondani az edzést, mert nincs kedvem menni, és azért sem, mert „nincs rá időm”, tényleg egészen élvezem. 🙂  Hozzáteszem összesen 3 gép van a teremben, tehát háromnál többen sosem tudunk lenni. Nekem ez nagyon megnyugtató, mert ahogy írtam, semmit sem utálok jobban, mint amikor pl. a számba teszi valaki a lábát egy jó kis aerobic órán. Minden alkalommal a személyi edző melletted van, és figyeli, hogy a gyakorlatokat helyesen végzed-e, és az edzés mellé fél liter víz jár.

Ma délelőtt, amikor befejeztük az edzést, megkértem Barbit, hogy hadd csináljak néhány képet a helyről, mert szeretném bemutatni nektek, úgyhogy most ezeket láthatjátok.

Az első edzés 1 órás volt, bemutatták a gépet, a rezgést, elmagyarázták mi miért és hogyan történik, és utána végigcsináltunk egy programot az én igényeimre szabva. Fogyás? Alakformálás? Állóképesség növelés? Nagyjából ebben a sorrendben kértem! 🙂 Annyit kértem pluszban, hogy a hasamat ne kíméljük, azt utálom a legjobban, ezért ebből kaptam néhány gyilkos gyakorlatot. Másnap nagyjából az ágyból sem bírtam kikelni, annyira izomlázas voltam olyan helyeken is, ahol azt sem tudtam, hogy létezik bármilyen izom.. annyira meggyőző volt, hogy be is jelentkeztem a következő alkalomra, és a következőre..

Statikus és dinamikus gyakorlatok is léteznek, az én programomban is van mindkettőből, és néhánnyal igencsak meg kell küzdjek, hogy kibírjam belőle azt az 1 percet, amíg tart a gyakorlat. Az egész gyakorlatsor nagyjából 20-25 perc, és teljesen átmozgat! Az első alkalommal meg is jegyeztem a csajoknak, hogy milyen kínos, hogy ennyit nem bírok..de mondták, hogy ne izguljak, mert sokszor olyanok is remegve kelnek fel a gépről, akik heti többször, intenzíven sportolnak. Egyszerűen azért, mert más területeket, mély izmokat tud megdolgoztatni a gép. Lemértem magamat centivel, és figyelni fogom a változást, mert úgy érzem, hogy nagyon hatékony. Tényleg mintha órákat edzettem volna egyébként, rendesen megizzadok a félórám végére, és remeg kezem-lábam. Most egy 12 alkalmas bérletem van, és heti 3 alkalommal megyek, úgyhogy kíváncsi leszek az első bérlet végére már lesz-e látványos változás! 🙂

Szandrával kezdtünk el járni és nagyon jó érzés, ha van az embernek valaki, akivel tudják egymást biztatni, vagy éppen megosztani, hogy a legutóbbi edzés után mennyire remegtek a lábaink. Motiváljuk egymást és ez tök jó! 🙂 Arra gondoltunk, hamarosan egy közös játékot is tartunk majd, úgyhogy ha titeket is érdekel ez az edzésforma, akkor nézzetek vissza! 🙂

Mit gondoltok erről az edzésformáról? Kipróbálnátok?
Esetleg próbáltatok már hasonlót? 🙂

Follow:
Oszd meg:

13 Comments

  1. SophiEl
    március 24, 2014 / 22:26

    Érdekes volt ilyesmiről is olvasni Nálad. 🙂
    Kíváncsi leszek a folytatásra/ az eredményre, mert én – bevallom őszintén – nem hiszek az ilyen vibrálós edzésekben, hallottam már hideget-meleget is. Szerencsére már több mint 1 éve megtaláltam a sportom (spinning) és pár hónapja a tökéletes edzőtermet és csapatot is hozzá, annyira h a nike-ban vihogó piszkafák se tudják elrontani a kedvem, pedig van belőlük néhány a teremben. 🙂

  2. dzsu
    március 25, 2014 / 00:09

    A videóban a „zsír átalakul izommá” résznél picit felszisszentem.. 🙂 btw. Kitartást és további jó kedvet az edzéshez! Nekem anyukám járt kb 3 hónapig ilyen edzésre, mert akkor kedvezményesen lehetett bérletet vásárolni. Imádta, és az eredmény meg is látszott rajta. Sokkal feszesebb és formásabb lett, mindemellett a közérzete is sokkal jobb volt. 🙂 Szóval hajrá-hajrá!

  3. Nita
    március 25, 2014 / 09:52

    Elárulod, melyik terem ez? 🙂

  4. Maggie
    március 25, 2014 / 18:51

    De jó! A spinningről nagyon sok jót hallok egyébként, lehet, hogy egyszer én is rá fogom szánni magam. 🙂 Örülök, hogy megtaláltad a sportodat, szerintem ez a keresgélés a legnehezebb része..muszáj olyat csinálni, amit élvez is az ember, különben nálam pl. biztos kudarc a vége 🙁

  5. Maggie
    március 25, 2014 / 18:52

    Igen nekem is elsősorban a feszesedés a cél, remélem nálam is ilyen hatékony lesz! A közérzetem pedig már most sokkal jobb, úgyhogy ilyen szempontból mindenképpen megéri!:)

  6. Ági Niceties
    március 25, 2014 / 19:31

    Én próbáltam már vibrációs edzést. Nem mondom, hogy rossz volt, kellemesen átmozgatott, a narancsbőr látványosan csökkent, de én azt tapasztaltam, hogy azért nem szabad csodát várni, bár nekem van olyan problémám, ami miatt nehezített a helyzetem. A rendes sportot semmi sem helyettesíti, viszont kiegészítésnek nagyon jó lehet.

  7. Maggie
    március 25, 2014 / 21:38

    Köszi, hogy megírtad a tapasztalatod! Én már a narancsbőr csökkenésnek is nagyon tudnék örülni 🙂
    Egyébként én is úgy gondolom, hogy indulásnak vagy kiegészítésnek jó főleg. Én nyomom mellette a cardiot, mert anélkül nem sikerült még soha fogynom 🙁

  8. SophiEl
    március 27, 2014 / 07:44

    A citromzöld kétbetűs a MomPark mellett (Csörsz u) 🙂

  9. SophiEl
    március 27, 2014 / 07:47

    A spinning jó, érdemes kipróbálni ha már minden más cardio monotonná vált én rengeteg energiát kapok tőle. 🙂 Nem könnyű, és sokszor fejben is ott kell lenni, de heti 1-2 alkalomnál nem hiszem. Hajrá!! (mindenhez) 🙂

  10. Maggie
    március 27, 2014 / 08:04

    Dejó, ez még nekem is közel van, egyszer lehet kipróbálom! 🙂

  11. Maggie
    március 27, 2014 / 08:05

    Igen, pont ezért gondoltam rá, mert a cardiozás nagyon monoton tud lenni.. :/

  12. VibroCity
    március 27, 2014 / 11:40

    Kedves Magdi!

    Teljesen igazad van! a kardió mindig, mindenhez jó! A Vibróban is javasolni szoktuka vendégeknek, ha már jobb za állóképességük, akkor a vibrotréning mellé érdemes bevezetni valami más mozgásformát is. Sok vendégünk ugyanis úgy érkezik hozzánk, hogy ezer éve nem sportolt, és szeretne újra visszatérni a sport világába. És nyugi, nemcsak a narancsbőr fog csökkenni, szépen átalakul majd a csípő, comb, és derék környéke is, valamint a karodon lesz gyors a változás. A hasnak kicsit több idő kell, ott elég makacsak a dolgok sajnos 🙁 De pár centit onnan is biutosan le tudsz faragni! Hajrá!

  13. Hozd magad formába velünk! :) | BEAUTY JUNKIE
    március 31, 2014 / 21:33

    […] korábbi bejegyzésben (ITT) meséltem nektek a Vibrocityről, ahová Szandrával együtt elkezdtünk járni márciusban. Mi […]

Hozzászólás a(z) SophiEl bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .