GOODIES – Glamour Blogger Reggeli

Múlthéten pénteken a már-már hagyománynak számító Glamour blogger reggelin vettem részt. Most a Sofitel hotel biztosította a helyszínt és a finom falatokat. Az az igazság, hogy a macaronokba teljesen beleszerettem, úgyhogy biztosan vissza fogok ide járni! A hangulat szuper volt, imádom amikor így összejövünk, azonnal megtaláljuk a közös hangot, szuper kis közösség alakult már ki. Ennek eredménye volt az Oscar selfie is, ami zseniális ötlet volt, már nem is tudom ki dobta be, de örülök, hogy megszületett a kép. 🙂

 Itthon megörökítettem a kulcsdarabokat az aznapi szettből, mert outfitet fotózni már nem volt időnk, viszont mikor hazaértem még kedvem volt picit fotózgatni. 🙂 Egy fehér blézer volt rajtam, alatta pedig egy igazán harsány virágos mintájú felső. aznap isteni idő volt és nagyon jólesett ilyen világosabb darabokba öltözni. Tuti, hogy lesz még így rajtam ez a párosítás és lefotózzuk rendesen, mert  iszonyatosan feldobta egész nap a hangulatomat! 🙂

Ékszereket tekintve mostanában nem variálok nagyon, a biztos kedvenceimet teszem fel reggelente. Ez az órát, a kedvenc karkötőmet és fülbevalómat jelenti most. 🙂

Most kivételesen néhány magyar tervező is jelen volt a reggelin, akikkel sajnos végül nem volt alkalmam beszélgetni. Viszont! Egy nagyon kedves párossal igen. A lányok az Olívia Naturalt képviselték, és kicsit elbeszélgettem velük a natúr kozmetikumokról és arról, hogy mennyire népszerűek itthon ezek a házi készítésű dolgok. Én nem vagyok egyelőre a natúr kozmetikumok barátja (az agresszív „csak ezt használd, mert minden mástól bajod lesz” megközelítés miatt), de a lányok annyira szimpatikusak voltak, és cseppet sem erőszakosak, hogy szerintem adok egy esélyt nekik és kipróbálok pár dolgot. a végén annyira kedvesek voltak, hogy összeállítottak mindenkinek egy kis ajándékcsomagot is, kíváncsi vagyok mi lesz a véleményem! Ti használtok natúr kozmetikumokat, beváltak?

Follow:
Oszd meg:

2 Comments

  1. Zsófi
    március 18, 2014 / 13:20

    Nagyon hangulatos képeket tettél fel ismét:)
    Én eddig egy körömvirágos krémet próbáltam ki. Nekem tökéletesen bevált, szépen rendbe tette a fülbevalótól begyulladt fülemet. Időnként az ajkaimat is azzal kenem be egy szelesebb napon. Pici tégelyben kaptam, így mindig velem lehet.

  2. Anikó Gelányi
    március 18, 2014 / 15:15

    Nagyon jó a beszámoló 🙂 Biztosan érdekes volt 🙂 Én amúgy szeretem a natúrkozmetikumonak és az Olívia termékeket is 🙂

Hozzászólás a(z) Anikó Gelányi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .