MAC preview night beszámoló és smink – 2014 tavasz

IMG_9841_22.jpg

Pénteken a MAC tavaszi kollekciós preview partyn jártam, és megint kicsit elkapott a fotózási láz. 🙂 Engem a fantasy of flowers kollekció annyira nem fogott meg egyébként, valahogy nem éreztem közel magamhoz ezeket a színeket, de a legnagyobb bajom , hogy  a többség mineralize, és azokat nem szoktam annyira szeretni (kivétel a msf és a pirosítók). A CC vonal nagyon érdekel, de inkább majd élesben próbálnám ki magamon őket, egy nyugodtabb tanácsadás keretein belül, úgyhogy azokat egyelőre csak távolról lestem meg.

Inkább a party hangulatának megörökítésével foglaltam el magam (főleg, hogy a pultoknál izgatottam próbálgattak a lányok és sosem tudtam teli állapotban lefotózni egyetlen displayt sem, annyi baj legyen! :D) Nem is bántam, nekem ilyenkor nagyon jó érzés nézni, ahogy mások is tobzódnak a sminkekben, és örülök, hogy nem csak én tudok ezeknek így örülni! 🙂

Tehát a poszt  első felében hangulatképeket, a másodikban pedig a step by step jelleggel végigfotózott sminket hoztam el. Pontos termékeket sajnos nem tudok, de ha tetszik nektek, akkor inkább a koncepcióját és néhány fő gondolatot érdemes úgyis átvenni!

IMG_9771_2.jpg IMG_9824_2.jpg IMG_9829_2.jpg IMG_9796_2.jpg IMG_9834_2.jpg IMG_9839_2.jpg IMG_9836_2.jpg IMG_9838_2.jpg IMG_9845_2.jpg IMG_9843_2.jpg IMG_9837_2.jpg IMG_9840_2.jpg IMG_9835_2.jpg

 

[su_heading size=”20″ margin=”40″]SMINK[/su_heading]

mac_preview_ss14_smink (1)_2.jpgBázis helyett a sminkes egy fluid line-al készítette el a szemsmink alapját. Én is próbáltam már az enyémeket így használni, és valóban tartós marad az egész smink és még egy jó kis alapszínt is tudunk adni az egésznek. Aki eddig bizonytalan volt, hogy a színes tusokat kihasználná-e, annak ez jó kis tipp lehet. 🙂

mac_preview_ss14_smink (2)_2.jpg

A lila alapszínre egy sötétebb lila pigmentet satírozott a mélyítővonalba, majd egy igazán gyönyörű selyemfényű világosabb árnyalatot tapogatott fel a mozgószemhéjra. Én bevallom kevesebbszer nyúlok a pigmentek után..annyira macerásnak tűnik mindig. Aztán mikor meglátom őket élesben, mindig újra belelkesülök, most is gyorsan előkaptam őket, annyira különlegesek! 🙂

mac_preview_ss14_smink (3)_2.jpg

Jöhetett az alul-felül kontúr és az alsó szempillák tövéhez is került a lila színekből.

mac_preview_ss14_smink (4)_2.jpg mac_preview_ss14_smink (5)_2.jpg

A félkész smink. 🙂

mac_preview_ss14_smink (6)_2.jpg mac_preview_ss14_smink (7)_2.jpg mac_preview_ss14_smink (8)_2.jpg mac_preview_ss14_smink (9)_2.jpg mac_preview_ss14_smink (10)_2.jpg

Bőséges spirálozás és lepotyogó szemhéjpor takarítás után következett az arc. Idén tavasszal az egészségesen ragyogó bőr a divat, és csontosítással sem kell bajlódnunk. Egy leheletnyi pirosító, épphogy annyi, amivel egészségtől kicsattanóan nézünk ki. 🙂

mac_preview_ss14_smink (11)_2.jpg

A smink koronája egy fukszia szájfény lett, ami szépen harmonizált a lila szemfestéssel, és nem is tűnt soknak feltéve.

mac_preview_ss14_smink (12)_2.jpg mac_preview_ss14_smink (13)_2.jpg

A végeredmény nekem nagyon tetszett! Bár én ettől a sminktől (főleg a színektől) valószínűleg egy hullára/zombira hasonlítanék, mégis nagyon tudom szeretni máson, szóval próbáljátok ki! 🙂

Hogy tetszik nektek a kollekció? Szeretitek a lila sminket? 🙂

Follow:
Oszd meg:

9 Comments

  1. Anikó Gelányi
    március 4, 2014 / 21:50

    Gyönyörűek ! 🙂

  2. deutschika
    március 5, 2014 / 10:02

    Baromi jók a képek! Tanultad valahol?

  3. MAC preview night beszámoló és smink – 2014 tavasz | Divatikon.hu
    március 5, 2014 / 19:58

    […] Forrás és bővebb INFO […]

  4. Anna TestLelekIzek
    március 6, 2014 / 08:26

    Szia! Nagyon klassz és kedvcsináló fotók 🙂
    Azt lehet tudni, hogy a perp and prime új kollekció mikortól kapható? 🙂

  5. Maggie
    március 6, 2014 / 12:48

    Én el tudnám nézegetni ezt a sok színes szépséget órákig szerintem 🙂

  6. Maggie
    március 6, 2014 / 12:49

    Jaj köszönöm szépen, de nem tanultam sehol. Csak simán magamat igyekszem képezni, hogy minél szebb képanyagot tudjak a blogon közzétenni, és nagyon élvezem a fotózást. 🙂

  7. Maggie
    március 6, 2014 / 12:51

    Szia Anna!
    Örülök, hogy tetszenek a fotók. 🙂
    Most nem akarok hülyeséget mondani, de szerintem már kapható. A Fantasy of flowers legalábbis március 1-től van, szerintem együtt érkeztek a boltokba, de aztán lehet, hogy rosszul maradt meg. Azóta nem jártam bent, ha csak ezért mennél, szerintem telefonálj oda előtte! 🙂

  8. Anikó Gelányi
    március 6, 2014 / 12:52

    Meg egyenként kipróbálgatni 🙂

Hozzászólás a(z) deutschika bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .